Négy évvel ezelőtt komoly felzúdulást keltett, amikor az IKEA bejelentette egy gazdaságos kisautó piacra dobását Leko néven. Néhány nappal később kiderült, csak áprilisi tréfáról volt szó, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne igény egy olcsó járműre, amit akár házilag is össze lehet csavarozni, akár egy polcot. Ám úgy fest, e lehetőség már évtizedekkel ezelőtt elúszott: már egy Dacia Logan egyszerűségű jármű készre szerelése is kivitelezhetetlen lenne egy átlagos vevőnek a garázsában.
Ráadásul a diszkontárhoz nagy eladási darabszámra lenne szükség, amivel odaveszne a kisszériás cégeket megillető menetesség a törvényi előírások alól. Nem is csak az Euro-5-ös emissziójú motorok beszerzése, inkább a biztonsági előírások teljesítése lenne drága, gyalogosbarát orrkialakítással, nappali fénnyel, ESP-vel, fékasszisztenssel, guminyomás ellenőrző rendszerrel. Sőt, ez is édeskevés ahhoz, hogy ne szerepeljen le az LEGO-autó egy törésteszten, és váljon még olcsón is eladhatatlanná.
Létezik persze egy kiskapu, a kocsik és a robogók közötti senki földjén járó, maximum 350 kilós mopedautók kategóriája. Könnyen összeszerelhető, elektromos változatai is készülnek, de nem kaphatók építőkészletként, mert kisszériás előállításuk miatt relatív drágák. Aligha valószínű, hogy szélesebb rétegek számára válnánk vonzóvá a mopedautók, hiszen szerény teljesítményük és 45 km/h-ban előírt csúcssebességük guruló útakadállyá teszik őket.
Ahogy tehát a múltban, úgy ma sem minimál közlekedési eszközként, hanem a hobbijárműként hódítanak az otthon összerakható autók. Maga a műfaj persze messze nem virágzik úgy, mint a hetvenes-nyolcvanas években, amikor fillérekből lehetett építkezni a népautók alapjaira. Ezek közül a farmotoros, alvázas Volkswagen Bogár volt a legnépszerűbb, ebből készültek a strandok homokjában parádézó, hátul széles kerekű buggy-k, sőt, azok vadhajtásai, az elöl chopper motorral keresztezett trike-ok. Sok cég kínált ugyanakkor a Citroen Kacsához kabrió építőkészletet is.
Két fő csapáson indultak el a kiteket készítő, rendszerint amerikai vagy angol manufaktúrák. Ezek közül a kevésbé elterjedt irány a modern, egyedi formatervű, rendszerint csővázra épülő sportautóké, amelyek a Lamborghinikkel vetekedő látványt nyújtanak töredékáron. Ilyen például a DDR miami GT, amely kulcsrakészen 9,5 millió forintba, készletként viszont csak 4,2 millióba kerül, igaz, utóbbi esetben az építőnek magának kell gondoskodnia a motorról is.
Sokat lehet ugyan spórolni ügyesen összeválogatott alkotóelemekkel, de kicsi az esély arra, hogy olyan kiegyensúlyozott sportkocsi szülessen, mint amilyen Maranellóban vagy Zuffenhausenben szokott. Különböző készültségi kitek is választhatók, ugyanakkor egy minden szerszámmal felszerelt műhelyben is csak profik tudják tartani a beígért 250-300 órás összeépítési időt - a valóságban évekig elhúzódhat egy-egy projekt. Ennek elkerülésére az extrém terepképességű Rallye Fighterhez felárért műhelyt és segítőt is kérhet a vevő, hogy ne akadjon el, de kijusson azért neki az alkotás öröme.
A kit car építés másik, az egyedieknél sokkal elterjedtebb irányzata a replikakészítés, vagyis a meglévő modellek lemásolása. Erre sokan gyanakodva néznek, és a műfajt Pontiac Fiero vagy más középmotoros alapokra épülő, sokszor gagyi Ferrari-imitációkkal azonosítják. Holott a profi replikák zömét ma inkább veterán sportkocsikból, például Ford GT40-ből, Porsche 356-ból, Mercedes 300 SL-ből, Jaguar XK-ból vagy Aston Martin DB4-ből, vagy még ritkább típusokból készítik.
Ilyen régi-új autóval hatalmasat lehet spórolni egy veteránhoz képest, és a megbízhatóság is javul. Nincs ugyan patinája, de jobb az eredetinél, hiszen fiatalabb és erősebb motort kap, áttervezik a futóművét, korszerűek a fékek, ráadásul üvegszálas műanyag karosszériája is könnyebb. Ám 75 évnél fiatalabb autókat csak a gyártó engedélyével lehet lemásolni, és a márkanevet ilyenkor sem használhatják a kit készítők - igaz, a tulajok később feltehetik a Mercedes vagy Jaguar emblémát.
Valamennyi kit car ősapja a szivarformájú Lotus Seven, amely az elemenként árusított autókra adott angol adókedvezménynek köszönheti kezdeti sikereit. Idővel a Caterham szerezte meg a licenszét, de a Westfield, a Rush, a Mitsuoka, a Donkervoort és sok más cég is máig gyártja. Aki maga szereli össze, az Irmschernél például 15 helyett akár 6 millió forintból kijöhet, csak szerezzen hozzá motort. De ez sem egetverő összeg, hiszen a pehelysúlyú minimál autó kevés lóerővel is félelmetesen gyors.
Ilyen előzmények mellett nem csoda, hogy Nagy-Britanniában bevált gyakorlata van a kit carok forgalomba helyezésének, az IVA nevű egyedi járműszemlén előre meghatározott szempontok alapján értékelik őket. Az emissziós vizsgálatnál a donorelvet veszik figyelembe, vagyis csak olyan határértékeket várnak el, ami a replikába beépített motor új korában érvényes volt, és a forgalmiba is régi évszám kerül. Hasonló eljárásra (TÜV Vollabnahmne) kerül sor Németországban is.
Magyarországon hagyományosan kínkeserves az egyedi építésű autók forgalomba helyezése, amin nem javított sokat, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) pár éve tudomást vesz a kit carokról, és 176 ezer forint ellenében összeépítési engedélyt ad ki. Ennek lepecsételésétől számított egy éven belül be kell fejezni a munkát, ráadásul nem a szemlén dől el minden, hanem hitelesített építési dokumentációt is be kell mutatni, és engedélyezési jellel híján minden beépített alkatrészt méregdrágán minősíteni kell.
Ekkora fába azonban szinte senki sem vágja a fejszéjét. Egyszerűbb a procedúra, ha nem itthoni prototípusról, hanem az utolsó csavarjáig minősített külföldi kit carról van szó. Mivel azonban nálunk egy replika húszéves műszaki alapokra építve is új autónak számít, a rossz emissziós besorolás meghiúsíthatja a tervet, így marad egy új motor méregdrága beszerzése, vagy pedig egy köztes külföldi forgalomba helyezés, majd utána a honosítás sima használtautó-importként.
Részben gazdasági, részben bürokratikus okok miatt vegetál tehát az itthoni kit car építés - ha valami mégis elkészül, inkább csak zárt pályán vagy próbarendszámmal mozog. Bármilyen ramaty állapban is vannak, értékesek a papíros, sokszor itthon épített régi példányok, jellemzően buggyk. Alig maradt viszont hírmondó a rendszerváltás környékének két fura szülöttéből, a Trabant-alapú Almából a Lada-motoros Borbála roadsterből, azóta pedig minden kezdeményezés minimális szériát ért meg.