Az Almera 2006-os kihalása óta a Nissan gyakorlatilag kivonult Európában a C szegmensből, közismertebb nevén a Golf-kategóriából. Akkor azzal magyarázták a visszavonulót, hogy inkább a szabadidő-autó vonalon erősítenek a Qashqai-jal és a Juke-kal, merthogy úgy is ez a divat. Nyilván ezt kellett mondaniuk, mert másuk nem is nagyon volt, de mivel továbbra is a Golf-méretű autókból adják el a legtöbbet ezen a földrészen, sejteni lehetett, hogy nem sokáig fognak a divatból élni.
Az első visszatérési kísérletük elég vérszegényre sikeredett a Tiidával, amely azon túl, hogy borzalmasan nézett ki, még drága is volt a mexikói gyártás miatt. A képeken látható Pulsar már egy sokkal komolyabb próbálkozás, ugyan ezt is félkész alapanyagokból főzték - egy Ázsiában és Ausztráliában már évek óta kapható modellről van szó -, de Európa kedvéért teljesen átalakították, új külsőt, műszerfalat és motorokat kapott.
Vannak szögek, ahonnan szinte dögösen, de hiába teljesen új modell, már most tökéletesen bele tud olvadni egy parkoló masszájába, pláne, ha valami hasonló méretű autó mellé támasztjuk le. Ez egyébként valahol előny is lehet, bankrablásra például remek választás, letakart emblémával nincs az a szemtanú, aki megmondja, hogy milyen márkájú autóval hajtottak el az elkövetők, sőt még a formáját se tudják majd nagyon felidézni. A Nissan formatervezői láthatóan biztosra akartak menni, és a legnagyobb darabszámban fogyó modelljük, a Qashqai stílusjegyeit aggatták rá, ebből az árukapcsolásból baj nem lehet alapon. Nincs is, mert nemigen van mibe belekötni, ha nagyon kéne, egyedül a karbonmintás hátsó diffiutánzatot lehetne felhozni, de ezt tudjuk be egy hirtelen felindulásból csináltatott kamaszkori tetkónak.
Az ötajtós családi kompaktokat manapság mindenki kupénak próbálja láttatni, lőrésszerű ablakokkal, meredeken emelkedő övvonallal és alacsonyra húzott tetővel, a Pulsar azonban nem próbál görcsösen rálapulni az útra. Kifejezetten magasnak számít a mezőnyben, ami komoly érv egy bizonyos vásárlórétegnél: kényelmes a beszállás, és nem mellesleg remek a kilátás, ami manapság ritka erény a guruló bunkerek világában. Élőben kicsit az eggyel ezelőtti Peugeot 308 és a 307-es arányait idézi, tehát azt az iskolát követi, amikor a családi kompaktok még inkább az egyterűek felé kacsingattak, lásd még az ötös Golf vagy a „bálna” Civic. Kombi és szedán változat nem lesz belőle, mint ahogy hibrid sem, ami elég komoly hátrány az európai piacon, de a 64 ezres éves gyártási darabszámból látszik, hogy nem is szőnyegbombázásra szánták. Egy Focusból, Golfból vagy Astrából ennek a többszörösét rakják össze.
A Pulsar gyönyörű példája annak, hogy manapság milyen népszerű sport az alkatrész-cserebere egy-egy konszernen, de még házon belül is: hiába van rajta Nissan-embléma, műszakilag legalább annyi köze van a Renault-hoz is. Ott van mindjárt a padlólemez, ilyet raknak például a Qashqai és a Renault Scénic alá is, de a gépháztető alól is a Renault-rokonság köszön vissza. Nem bonyolították túl a dolgot, mert kezdetben csak kétféle motorral rendelhető, 1,2 literes benzinessel és 1,5 literes dízellel, mindkettő turbós, négyhengeres.
A benzines teljesítménye 115 lóerő, a dízelé 110, alapesetben hatgangos kézi váltót adnak hozzájuk, automata (fokozatmentes CVT) csak a benzineshez rendelhető, de ott is úgy, hogy a 190 newtonméteres nyomatékot 165-re csökkentették. Nyilván nem volt véletlen, hogy a Barcelonában tartott bemutatóra még mutatóba se hoztak automataváltós autót a nissanosok. Jövőre egy 1,6 literes, 190 lóerős turbós benzinmotor is érkezik, amellyel - a sajtóanyag szerint - „még szélesebb közönség számára válik vonzóvá a Pulsar”. Sajnos arra már nem tértek ki, hogy kiket értenek szélesebb közönség alatt, de az tuti, hogy ezzel a csomagolással igazi lopakodó-büntetőautó lesz majd a közel 200 lovas kivitel. Az összeszerelés helyszíne egyébként Spanyolország, egy soron készül a Pathfinderekkel, Navarákkal és az NV 200-asokkal.
A Pulsar alá rakott futómű inkább strapabíró, mint jövőbemutató, ami szintén előny lehet a hazai úthálózat minőségének fényében. Elöl a szokásos MacPherson, hátul meg egyszerű csatolt lengőkaros megoldást találni, ami jelzi, hogy nem a vezetési élménnyel akartak kitűnni a tömegből. A kor követelményeinek megfelelően a Pulsar is megkapta a Nissan friss és ropogós vezetéstámogató kütyüit: holttér-figyelés, sávelhagyás-jelzés, 360 fokban látó parkolókamera és automata vészfékező rendszer is van az étlapon, sőt a leggazdagabb felszereltségi szinthez még LED-es fényszórók is járnak, ami ebben a kategóriában azért elég menő extrának számít.
Meglehetősen egyszerű volt a kétnapos menetpróba leosztása: az egyik nap a dízelt, másnap pedig a benzinest vezethettük. Az első benyomás az, hogy nincs igazán benyomás, a Pulsar pont olyan, mint egy jó minőségű konfekciózakó: kényelmes, a műfaj határain belül praktikus, és még meg is lehet vele jelenni, de egy pillanatra se zökkenünk ki abból, hogy egy használati tárggyal van dolgunk.
A vezetési élmény pont olyan, mint a külseje, nem lehet belekötni, sőt olyan csendesek voltak a tesztautók, hogy a mellettem ücsörgő totalcaros kollégával óhatatlanul szóba került az az autós újságírók között terjengő összeesküvés-elmélet, miszerint az autógyárak többsége gondosan előkészített darabokat visz a nemzetközi bemutatókra. Erre egyébként némileg rácáfolt, hogy a tesztautók egy részének elfelejtették bekenni a kilincseit, és emiatt úgy recsegtek, mintha egy üres PET-palackot markolásztunk volna.
Azért nem kell nagyon félteni a nissanosokat, mert a tesztautókra a legújabb fejlesztésű, 17 colos ContiSportContact gumikat húzták, és ezekkel tényleg úgy kapaszkodtak a Pulsarok a tükörsima spanyol aszfaltba, mint a püspökladányi alpolgármester a sátorrúdba. A motorok szépen hozták a papírformát: a DIG-T nevű aprócska benzines kétezres fordulat alatt egész jól alibizett, e fölött viszont úgy dolgozott, hogy arra csak a tisztességes jelzőt lehet rásütni, arról nem is beszélve, hogy mindezek mellé 6,2 literes átlagot írt ki a fogyasztásmérő. Ez egyébként alig egy literrel több a katalógusban megpendített 5 liternél, ami - a gyárak által beígért fogyasztási adatok többségével ellentétben -, nem tűnik lehetetlen küldetésnek.
A dízel nagyjából ugyanezt tudja, csak egy kicsit hangosabban, és amikor elkapja a fordulatot, nagyobbat lódít rajtunk, de ez azt is jelenti, hogy a turbólyukat is jobban érezzük. Itt a fogyasztás 5 liter környékén alakult, ami azért már távolabb áll a katalógus 3,6 literénél. A hatfokozatú kézi váltóról azt kell tudni, hogy nagyon precíz darab, ezért fokozatmentes automatával tényleg csak az vegyen Pulsart, aki be van oltva vezetés ellen.
A Golf-kategóriában olyan sűrű a mezőny, hogy innen bármivel kitűnni óriási bravúrnak számít, pláne egy olyan autóval, amiben egy deka egyedi megoldást sem találni, hiszen még a neve is újrahasznosított. Szerencsére a Nissan marketing részlegénél azért ül néhány megszállott, akik nem voltak restek heteket tölteni egy Pulsarban, és hosszas kutatómunkával találtak olyan részleteket, amiben a Pulsar lepipálja, mit lepipálja, a földbe döngöli a konkurenseit. Ilyen például az első ajtókra rakott kartámasz, amire így hívják fel a figyelmet a sajtóanyagban: „Az ajtókárpitok lehető legszélesebbre tervezésével, a Nissan megalkotta a kategória legnagyobb könyökterét. Míg a legtöbb vetélytársában csak egy keskeny, a könyököt kényelmetlenül nyomó peremet alakítottak ki, a Pulsar 95 mm széles kartámasza még a luxuskategória autóival szemben is megállja a helyét”. Ez így csodálatosan hangzik, de nagy hirtelen nem emlékszem, hogy bármelyik kategóriatársból sajgó könyökkel szálltam volna ki, az viszont tény, hogy remekül lehet pöffeszkedni a Pulsarban.
A gigászi könyöktérnél jóval fontosabb adat, hogy a tengelytávja is a kategória egyik legnagyobbja, és ennek köszönhetően hátul is akkora a hely, mint egy kategóriával feljebb: 185 centimmel úgy be tudtam ülni a magamra állított vezetőülés mögé, hogy még egy jó arasznyi hely volt a térdem és a támla között. A csomagtartó közel négyszáz literes, ami már messze nem kategóriaelső, de nem is olyan rossz érték, viszont szemmel láthatóan nem foglalkoztak sokat az ülések variálhatóságával, ezt a fajta origamit úgy látszik, meghagyták a Civic-tulajok privilégiumának. Ha már az üléseknél tartunk, itt jegyzem meg, hogy ezen a téren is inkább a francia vonalat képviseli a Pulsar, rég ültem már ilyen puha tömésű fotelekben.
A Pulsar óriásplakátára 3 990 000 forint, ám ez csak akkor ennyi, ha „kedvezményes finanszírozással” vesszük meg, amúgy 4,4 millióba kerül (akciósan) a belépő szintet jelentő Visia csomaggal, és persze a benzinmotorral. Ezért egyébként már sok olyan extra jár, amiért máshol fizetni kell, egyebek mellett légkondit, tempomatot, kormányról is vezérelhető mindentjátszó (USB és iPod csatlakozós) hifit is kapunk. A dízelmotor felára 650 ezer forint, míg az eggyel gazdagabb - és vélhetően legnépszerűbb - Acenta nevű csomagért 600 ezret kell fizetni. Kíváncsiságból megnéztem, hogy ugyanezzel a motorral mennyibe kerül egy belépő Renault Mégane, és az jött ki, hogy (szintén akciósan) 4,49 forint, és ezért még kevesebb az alapáron adott extra. Ezek persze csak a listaárak, nyilván megy majd a kemény alkudozás és matek a flottamenedzserekkel, mert a Pulsarok többsége cégautóként kezdi a pályafutását nálunk.
Első blikkre egy gondosan összerakott iparosmunkának tűnik a Pulsar, így most már csak az a kérdés, hogy néhány év múlva mennyire lesz majd jó vétel használtan. Családi autónak ideális lehet, a kockázati faktort a két kisköbcentis turbómotor jelentheti, de hogy ez mekkora rizikó lesz a jövőben, arra nem most kapjuk meg a választ.