A Top Gear története több évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza: az első adást 1977-ben sugározta a brit BBC, akkor még hagyományos autósműsor formátumban. Igazán nagy fordulatot a kétezres évek eleje hozott: 2001-ben elkaszálták a produkciót, 2002-ben pedig teljesen megújulva tért vissza a képernyőre. Az új irányvonal egy csípős humorú, polgárpukkasztó show-műsort hozott, amelyet mára a világ 214 országában ismernek. Sokan rajonganak érte, mások gyűlölik (de azért kíváncsiak rá), a többség egyszerűen a következő őrültséget várja – és hétről hétre közel 350 millióan megnézik.
A műsor egyik vonzereje a három műsorvezető merőben eltérő karaktere. A trió legfiatalabb tagja, Richard Hammond lendületes, a pályán is gyors, James May („Lassú Kapitány”) pedig megfontolt, de a maga módján ő is kíméletlen. Jeremy Clarkson a megosztó, szókimondó vezéregyéniség, aki mindig megcáfolhatatlan igazságként tálalja a véleményét. Volt olyan, hogy egy autószalonon lenácizta a BMW-dolgozókat, máskor homoszexuálisok, környezetvédők és más közösségek tiltakozását váltotta ki, vagy éppen nemzeteket sértett vérig. Éppen az efféle provokáció a show egyik fő eleme, és a BBC kommunikációs gépezete mindig hangsúlyozza, hogy nem kell komolyan venni a szarkazmust.
A Top Gear másik ütőkártyája a megkerülhetetlenség, így a hasonló műsorok stábjánál korábban kapják meg a legújabb (sokszor exkluzív) tesztautókat, költségvetésük pedig extrém teszteket, távoli helyszíneket is lehetővé tesz. Forgattak már az Északi-sarkon, Indiában, Botswanában vagy éppen Vietnamban is. A külső helyszínek mellett állandó szerepe van a stúdiónak, ahol hírességeket, színészeket, sportolókat látnak vendégül. További visszatérő elem, hogy egy reptéren kialakított pályán versenyeztetik a hírességeket olyan banális átlagautókkal, mint a Suzuki Liana vagy a Kia Ceed.
A három műsorvezető mellett van még egy állandó szereplője a szériának: ő Stig, aki az első két évadban fekete overallban és sisakban tűnt fel, a harmadik szezontól pedig fehérben vezet autókat a Top Gear házi versenypályáján. Rendszerint az aktuális Stig kiléte ismeretlen, és Clarkson gegcsapata különböző stílusjegyekkel ruházza fel. Az évek során profi versenyzők és kaszkadőrök bújtak bele a misztikus szerepbe, 2009-ben pedig Michael Schumacherrel csináltak hírverést a műsornak. Nemcsak a tévéműsorból és a DVD-kből származnak bevételek, hanem a Top Gear Magazine havilapból is, és a világ több városában megtartott Top Gear Live Show-ból is (a tavalyi budapestiről itt olvashat.)
A produkció körül időről időre felizzik a levegő, és ilyenkor Clarkson a főkolompos. Mormolt már rasszista mondókát, félszemű idiótának nevezte az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnökét, Gordon Brownt, azt javasolta, lőjék agyon a sztrájkoló angol közalkalmazottakat. Ám néha nem egyedül veti el a sulykot. James May-jel tavaly egy közlekedési balesetet játszottak el, ám a helyszín és az autók is egy tényleges, halálos karambolra emlékeztettek. Ősszel kövekkel kergették el a műsor stábját Argentínából, ugyanis a forgatáshoz használt youngtimer Porsche rendszáma (H982 FKL) az 1982-es, véres falklandi háborúra utalt, amelyet a britek és az argentinok vívtak egymással.
Persze borítékolható volt az argentin felháborodás, főleg úgy, hogy gondosan felhívták a figyelmet a rendszámra – így aztán kissé hiteltelen is volt a BBC magyarázkodása a merő véletlen egybeesésről. Ezek a botrányok tökéletesen alkalmasak arra, hogy mindenki a műsorról beszéljen, és még csak véletlenül sem Clarkson faragatlanságából adódnak, hanem megtervezett, a humor és a politikai korrektség határait feszegető műsorelemek. A producerpofozós ügy viszont merőben új fordulat, és a tétje is nagy, hiszen Clarkson eltávolításával a BBC az egyik legnézettebb, legnagyobb bevételt termelő műsorát is elveszítheti – a nézők pedig mára több mint egymillió aláírást gyűjtöttek már a folytatásért.
Bár hivatalosan még nem erősítették meg a válást, Clarkson a The Sun című napilapban lényegében elköszönt, James May pedig úgy fogalmazott, hogy a Top Gear-nek befellegzett. Más források arra hívják fel a figyelmet, hogy a három műsorvezető szerződése az idén lejár, a konkurens csatornák pedig valószínűleg minden pénzt megadnának, hogy náluk folytassák. A program globális forgalmazásából évente 300 millió font (közel 130 milliárd forint) bevétele származik a BBC-nek, így más tévétársaságnak sem lenne rossz üzlet műsorra tűzni. Persze a botránycsapat javadalmazása sem aprópénz, egyedül Clarkson évi 1,5 millió fontot (több mint 600 millió forintot) keresett évente.
Bonyolíthatja a BBC-Clarkson válást a névhasználati jog kérdése is, különösen azért, mert a brit Top Gear licencét felhasználva több országban is fut hasonló műsor. Ezek közül kiemelkedik az Egyesült Államoké, amely 2010-ben került először képernyőre. Az alapkoncepció ugyanaz, és itt is a show-jelleg dominál: az első adásban például rögtön harci helikopterrel üldöztek egy Dodge Vipert. A három műsorvezető is ugratja egymást, de szerencsére nem próbálják mindenáron a Clarkson–May–Hammond triót majmolni. Az amerikai hármasból egyébként Adam Ferrara humoristaként, Rutledge Wood autós újságíróként, Tanner Foust pedig profi kaszkadőrként és versenyzőként ismert.
Felvetődhet a kérdés: vajon csak Clarksonék produkciója uralhatja a népszerű autós tévéműsorok piacát? Mi lesz akkor, ha elhúzódik a procedúra, és nem léphetnek egy ideig kamera elé, uram bocsá' felbomlik a trió? Hasonló változások egyszer már létrehoztak egy alternatívát: amikor a BBC 2001-ben felfüggesztette a Top Gear forgatásait, két műsorvezetőjük is átigazolt a konkurens Channel 5-hoz. Vicki Butler-Henderson és a Forma–1-et is megjárt Tiff Needell így a 2002-es kezdetektől tagjai a csatornán futó Fifth Gear (Ötödik sebesség) stábjának. Hozzájuk 2006-ban csatlakozott Jonny Smith.
A népszerűség kulcsa itt nem az a vagányság, amelyet a Top Gear-nél megszokhattunk. Törekednek a sokszínűségre, a legújabb szupersportkocsik mellett kisebb kategóriás autókat és veteránokat is bemutatnak. Állandó eleme a műsornak a Shoot-out, amelyben két hasonló árú tesztautót mérnek össze egy kijelölt pályán, sőt, autó-motor párharcokat is láthatunk. Különlegesek a csoporttesztek is: egy adott gépet minden műsorvezető tízes skálán értékeli, így rangsorba állítva az évadban kipróbált járműveket. Ez az adás azonban inkább a hozzáértőknek szól, mintsem a laikusok széles tömegeinek.
Akadnak azonban más, nemzetközileg is igen sikeres autósműsor-alternatívák. Merőben más szerkezetet követ a hazánkban is rendkívül népszerű Autókereskedők (Wheeler Dealers) sorozat, de itt is sok múlik a jól kitalált karaktereken. Míg a nepperből műsorvezetővé lett Mike Brewer nyomulós stílusával sorra köti az üzleteket, addig Edd China, a szimpatikus, szakmailag is felkészült szerelő elvégzi a munka oroszlánrészét. Edd amúgy civilként is igazi megszállott, amikor éppen nem forgat, olyan agyament szerkezeteket épít, mint a világ leggyorsabb vécéje vagy bevásárlókocsija.
Az Autókereskedők epizódjai alapvetően két blokkból állnak. Az elsőben Mike felkutatja a megfelelő autót, ismerteti a típus történetét, majd lelkesen beállít vele a műhelybe, ahol Edd lelombozza. A bevált koreográfia folytatásában ezután következik mindig az alkatrészbeszerzés, a szerelés és az eladás. Jellemzően régebbi modelleket ismerhetünk meg, és ismeretterjesztő jelleggel rámutatnak a típushibákra, az elvégzendő karbantartásokra is. Néha olyan legendás típusok is szerepelnek az adásban, mint a BMW M5, az Audi Quattro és a DeLorean DMC-12 – használtautó-reality ez a javából.
Míg az autós tévéműsorok hagyományos része kimondottan az újdonságokra koncentrál, vannak olyanok is, amelyek egy-egy szubkultúrát mutatnak be. A Magyarországon Amcsi benzinfalók címen ismert Fast N' Loud az amerikai klasszikusokra épít. Rozsdásodó ritkaságokat kutatnak fel, amelyeket a texasi Gas Monkey Garage segítségével felújítanak, vagy éppen átépítenek. A 2012-es indulás óta több mint hetven epizódot forgattak le, jelenleg az ötödik évadot tapossa a széria.
Amerikában a veteránok és hot rodok mellett a tuningnak is széles rajongótábora van, részben a Halálos iramban-filmeken és Need for Speed videojátékokon felnőtt generációnak köszönhetően. Őket célozta meg 2004-ben a Pimp My Ride, amely a maga hat szezonjával nem volt ugyan igazán hosszú életű, mégis ikonikussá vált. Műsorvezetőnek megnyerték a népszerű rappert, Xzibitet, aki minden adásban kiválasztott egy szerencsés fiatalt, lehetőleg minél ócskább, lepukkantabb autóval. Az első évadokban a West Coast Customs, majd a Galpin Auto Sports műhelyének közreműködésével végezték a felújítást. Sosem maradhatott el a különleges fényezés, a nagy felni és a komoly hifi sem.
Nagyjából ezt az irányvonalat követi a ma is futó sorozatok közül az Újjáépítők (Overhaulin'). Az ilyen típusú műsorokban nem csak az autó a hangsúlyos, hiszen betekinthetünk egy-egy ember vagy család életébe, megismerjük napi konfliktusaikat. Persze a végén a szembesítésnél előtörnek az érzelmek is, inkább tekinthetők ezek szappanoperának, mintsem ismeretterjesztő műsornak. Úgy látják, hogy ez már igen távol esik a Top Gear-típusú szakműsorok tematikájától? Alapvetően igen, de van egy fontos közös vonásuk az igazán populáris produkcióknak: inkább szórakoztatnak, mint a tájékoztatnak.
Aligha árulunk el titkot azzal, hogy a műsorok nagy részét internetről töltik le világszerte, de máig viszonylag kevés olyan igazán népszerű produkció van, amely tévés hátország nélkül is meg tudna élni. A csak online felületen elérhető kivételek egyike Chris Harris Youtube-csatornája, amelynek 2014. októberi indulása óta közel 170 ezer követője van világszerte, és már hétmillió megtekintéssel büszkélkedhet. Harris elsősorban különleges autókat tesztel, kipróbálta már többek közt a LaFerrarit és a Porsche 918 Spydert, de ült Citroën Kacsában is. Persze nem amatőr csapatról van szó, a Chris Harris On Cars mögött profi stáb áll, a műsorvezető pedig a neves Autocar és EVO magazinok szerzője.
Még ismertebb arc Jay Leno, vele legtöbben az amerikai NBC csatorna The Tonight Show című beszélgetős műsorában találkozhattak, amelyet kisebb megszakítással 22 évig vezetett. Leno köztudottan autóbolond, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy meg is engedheti magának a legvágyottabb új és klasszikus modelleket. Hatalmas gyűjteményének darabjait Youtube-videókban mutatja be a nagyközönségnek. 2006 óta 1,2 millióan iratkoztak fel a csatornájára, a felvételeket 133 millióan látták. E számokat ismerve nem meglepő, hogy tavaly októberben bejelentették, a CNBC képernyőre viszi a sorozatot – úgy tűnik, Lenónak hiányzott a televíziózás.
A bemutatott műsorok mindegyike milliós nézőtáborral rendelkezik, mégsem könnyű örökérvényű receptet meghatározni a sikerre. Biztos, hogy az angol nyelv elengedhetetlen a világhírhez, hiszen nem minden országban készül szinkron a sorozatokhoz. Több évtizedes gyakorlattal szakítva a nézőket nem a száraz autótesztek és az egymás mellé felsorakoztatott számok érdeklik, igaz, ez a jelenség mára az írott sajtónál is megfigyelhető. Egyre kevesebben szánnak időt arra, hogy például egy Volkswagen Golfról vagy Peugeot 508-ról minden részletet megtudjanak, inkább a különleges típusok, a használt vagy átépített autók a nyerők.
De a népszerűség kulcsa a sztori, amibe az akció, a humor, a szókimondó stílus és összességében a show is beletartozik, mindenképpen karizmatikus műsorvezetők tálalásában. Ebben a tekintetben egészen mostanáig élen járt a Top Gear, egy igen hatásos elemmel, a botránykeltéssel fűszerezve. Abba, hogy a producerpofozás miatti hírverés is ebbe tartozik-e, egyelőre nem látunk bele. Ha igen, sokan ünnepelni fogják a visszatérést, de ezzel minden eddiginél magasabbra teszik az ingerküszöböt. Ha nem (ennek kisebb az esélye), és Clarkson eljátszotta az utolsó esélyét, akkor sem kell elbúcsúzni az autós szakma legügyesebb show-manjétől – talán már meg is száradt a tinta új szerződésén.
Kik a Top Gear-figurák valójában?