Száz forintból tele lehetett tankolni a Trabantot

A hőskorban hihetetlen pepecseléssel járt benzint tölteni egy autómobilba, de a töltőállomások sokkal régebb óta részei az utcaképnek, mint gondolnánk. Bemutatjuk a motorizációval együtt nagyra növő kúthálózat történetét a motalkó-korszaktól az ólommentes csúcsbenzinekig.

Rendezett környezettel és mosóval várták az autósokat a ferkventált Áfor-kutak. Még több fotó a galériában, kattintson a kép jobb alsó ikonjára! Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

Mi sem természetesebb, hogyha elkezd lefelé kúszni a benzinszintjelző mutatója, rögtön találunk egy kutat, ahol kényelmesen tankolhatunk. Régen viszont sok fejtörést okozott az autók hatótávja, csak pár vegyesboltban lehetett benzinszerűséget kapni, és kezdődhetett az áttöltögetés. A Mol információi, a Magyar Olajipari Múzeum képei és Srágli Lajos: Ásványolajtermékek és kereskedelmük Magyarországon a XIX-XX. században című könyvének adatai alapján bemutatjuk a kutak múltját.

Bioetanol helyett motalkó a sláger

A hőskorban, amikor még Ladák, Moszkvicsok és Trabantok dömpingje helyett ritka úri sport volt az automobil, már léteztek itt-ott töltőállomások. Természetesen nem hívogató neonfényekkel, csupán egyszerű, vakolt épülettel és egy öreg benzinkutassal. Az 1930-as évektől kezdve, az autók elterjedésével gombamód szaporodtak a kutak országszerte, közel 1000 különböző helyen árusították a korabeli járművek igényeinek megfelelő üzemanyagokat. Ezekből egyre többféle vált elérhetővé, a motalkótól (1:4 arányú benzin-alkohol keverék) a 86, 92, 98 oktánszámú benzinekig.

A két világháború között jó esetben makadámutakon zötykölődtek az autósok, de töltőállomások már voltak - igaz, kézi pumpával Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

A kőolajat az ember már ősidőktől ismerte és használta, de sokáig csak természetes állapotában. A feldolgozására először a középkorban tettek kísérleteket, amikor az erdélyi szászok nagy rézüstökben kocsikenőcsöt készítettek a kőolajból. Benzint és gázolajat jellemzően a XIX. század végétől, de főleg a XX. század elejétől kezdtek gyártani belőle, ahogy nőtt a motorizáció. 1920-ban még csak 1672 gépjármű (ebből 1413 személyautó és 259 teherautó) volt forgalomban, viszont 1923-ban 4449 járt a kezdetleges utakon, 1937-re pedig több mint hétszeresére emelkedett a számuk.

Egyre magasabb az oktánszám

Ezzel párhuzamosan egyre többféle üzemanyagot fejlesztettek a nagy olajtársaságok, elsősorban a minőségre fókuszáltak. A hazai motorbenzin oktánszáma 1949-ben 60 volt, az 1960-as évek végére viszont a normálbenziné 86, a szuper- és extra-szuperbenziné pedig 92, illetve 98 lett. 1984-ben a Kőolajtermékek katalógusa már négyféle autóbenzint (86-os, 92-es, 98-as oktánszámút és keveréket), 16 féle speciális benzint, négyféle gázolajat és kétféle speciális gázolajat tartalmazott.

Mindenütt lehetett keveréket kapni, a jobb kútoszlopon épp 1:33-ra van beállítva az olaj-benzin arány Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

92-es ólommentes benzin először 1986-ban volt kapható az Áfor benzinkútjain, de az autóállomány túlnyomó része sokkal korszerűtlenebb volt nálunk, mint nyugaton, így 1996-ban meg is szűnt a forgalmazása. Maradt a kínálat csúcsán az ólmozott 98 oktános, és végül ebből jelent meg az ólommentes változat, így egy ideig csak ezt lehetett tankolni a katalizátoros kocsikba.

Vegyesboltban lehetett benzint kapni

Amikor Bertha Benz 1888-ban megtette a világ legelső autós kirándulását a Patentwagennel, egy patikában tankolt petróleumot, és a legelső autótulajdonosok üzemanyag-igényét még sokáig nálunk is a vegyesboltok igyekeztek kielégíteni, ahol hordókból árusították a benzint.

Egy bádogkannába mérték ki a megvásárolt mennyiséget, és innen töltötték be egy szűk nyíláson az autó üzemanyagtartályába.

Ez elég bonyolult műveletnek számított, és garantáltan összepiszkolta magát, aki hozzáfogott.

Nem újkeletűek az olajtársaságok szponzori hirdetései. Versenyben egy oldalkocsis motor - még a balodali közlekedéshez kialakított fogattal Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

Az első hazai töltőállomások megjelenésében úttörő szerepet játszott az 1921-ben alapított Magyar-Amerikai Petróleum Rt. (a Standard Oil Company of New Jersey leányvállalata), amelyet 1925-ben vásárolt meg a Vacuum Oil Company Rt. Nőni kezdett a hálózat, a húszas évektől a benzinkutak mellett egyre gyakrabban működtek éttermek és gyorsszervizek is.

Mi mást választhatna egy lelkiismeretes tulajdonos? Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

1936-ban a benzinkutak száma Magyarországon, gépjárműállományunkhoz viszonyítva nagyobb volt, mint például az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, Franciaországban, Németországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában. A benzinkutak - kevés kivételtől eltekintve - finomító vállalatok tulajdonában álltak, azonban volt az országban több száz kisebb-nagyobb kereskedő is, akik a saját nevükben forgalmaztak ásványolajtermékeket.

Áfor-benzint a Zsigulikba

Ezek gyakran műszaki cikkek mellett árusítottak kenőolajokat, kenőzsírokat, paraffint, vazelint és számos egyéb ásványolaj alapanyagú terméket (cipőpasztát, bakancszsírokat, padlóolajat, paraffingyertyát). Aztán a szocializmussal véget ért a vállalkozók aranykora, a kőolajtermékek elosztására az ipar államosításakor alakult meg az egységes országos kőolajtermék-értékesítési vállalat, az Áfor. Ezt gyorsabb ütemben 1957-ben kezdték fejleszteni, amikor szervezetileg a kőolajipar kereteibe került.

Önkiszolgáló rendszer helyett a kutas feladata volt, hogy tankoljon Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

Az Áforlétrehozásakor egy korszerűtlen töltőállomás hálózatot örökölt, de csak az 1960-as évektől kezdődtek jelentősebb változások, amikor eltörölték a jegyrendszert, és újra magánszemélyek is autóhoz juthattak. Az új töltőállomások már korszerű, komolyabb teljesítményű kútoszlopokkal és nagyobb tárolótérrel épültek.

Míg az 1950-es évek végén a benzinkutak 66%-a kézi szivattyús volt, az 1970-es évek közepére már szinte mindegyiknél elektromos szivattyúk működtek.

Shell-kutak a vasfüggönyön innen

Az Áfor a külföldi tőke bevonására is megtette az első lépéseket: 1969-ben az olasz Agippal, 1972-ben a brit BP-vel állapodott meg 10-10 közös benzinkút létrehozásáról. A szerződések szerint e kutak az Áfor-termékek mellett az Agip és a BP kenőanyagait is forgalmazhatták. Ezzel párhuzamosan (az akkor még teljes mértékben állami tulajdonú) Mol és már a rendszerváltás előtt is önállóan Magyarországon levő Shell is kezdte átépíteni kútjait a legkorszerűbb színvonalra, illetve ilyen minőségű újakat épített.

Ahogy az országban mindenütt, Tatabányán is modern Mol-kút épült a régi Áfor helyett a rendszerváltás után. Akkor zokogtunk az árak láttán, ma visszasírjuk őket Forrás: Magyar Olajipari Múzeum

Így aztán a kilencvenes évek elején - arányát tekintve - a régióban sehol nem volt annyi világszínvonalú töltőállomás, mint nálunk. Hamarosan a nagy, nemzetközi olajtársaságokon kívül több kisebb vállalkozás, alkalmi egyesülés is feltűnt az ásványolajtermék kereskedelmében, idővel pedig egyre többnél megjelentek az alternatív üzemanyagok, például az autógáz (LPG), a sűrített földgáz (CNG) és a bioatanol (E85). Ma már egyes kutaknál elektromos autókat is lehet tölteni – ezt a hőskorban álmában sem gondolta volna senki.