Valószínűleg kevesen emlékeznek már arra a korszakra, amikor a Fiat volt Európa egyik első számú autógyártója, hatalmas modellválasztékkal, és a világ sok-sok részére eladott licencekkel, amikből nekünk főleg a Lada és a Zastava lehetett ismerős, de a Seat bölcsőjét is olasz kezek ringatták.
Azóta nehéz időket élt át az egykori népautómárka,
az elmúlt évtizedből pedig a retró 500-as óta nemigen emlékszünk tőlük olyan modellre, amit korszakalkotónak lehetne nevezni.
Most viszont vége az ínséges időknek, mert túl azon, hogy magát a Fiat–Chrysler konszernt is felpörgetik (ennek keretében a Jeep mellett az Alfa Romeóba is új életet lehelnek a Guiliával és nemsoká a Stelvióval), maga a Fiat is sorra került egy olyan autóval, amit a hőskor sikerreceptjét szem előtt tartva terveztek. Ez lett a Tipo, amivel tavaly máris 14 százalékos növekedést értek el, holott lépcsőshátúként csak tavasz, ötajtós ferdehátúként pedig ősz óta kapható.
Az idei tervek szerint másfélszeresére növelnék az eladásokat a régióban, amihez kell a Tipo-família harmadik tagja, a kombi is.
Ennél érvényesül talán legjobban a „nagy teret kis pénzért”-elv,
amivel bátor, de a régi hagyományok fényében nem túl meglepő húzásként olcsó népautógyártásra adta a fejét a Fiat. Most nem akarnak németebbek lenni a németeknél, vagy olasz életérzést hirdetni a vevőknek, szigorúan racionális elvek mentén fejlesztették ki Torinóban, és gyártják a modern török üzemben.
Ennek ellenére a dizájn összeszedett és vonzó, szó sincsen baltával faragott kreálmányról, és egy jól csengő nevet poroltak le – sokan emlékeznek még a '89-ben Év autója címmel díjazott kocka-Tipóra. A spórolás inkább a beltérben érhető tetten, a műszerfal fénylő anyagai például kisautós színvonalat tükröznek, és ugyanez igaz az elérhető extrák sorára is. Adaptív lengéscsillapító, LED-lámpa, motoros ülésállítás, táblafelismerő rendszer, parkolóasszisztens és más, a mai kompaktok világában elérhető úri huncutság még extraként sem rendelhető.
De nem is azoknak szánják a Tipót, akik milliókat akarnak eltapsolni a konfigurátorban,
hanem akik beérik a legszükségesebbekkel, vagy annál valamivel többel, hiszen ehhez is van adaptív tempomat, vészfékező rendszer, fény- és esőérzékelő, no meg modern multimédia, kiviteltől függően 3,5, 5 vagy 7 colos érintőképernyővel és opcióként online Uconnect szolgáltatásokkal, DAB-rádióval, illetve TomTom navigációval. Igaz, utóbbit nemsokára ki lehet váltani a telefontükrözés megjelenésével.
Bármelyik kivitelt is választja az ember, a 4,57 méteres kombi helykínálata nagyon meggyőző, családi autóhoz illően a hátsó ülésnél is, ráadásul a tágra nyíló ajtókon könnyű beszállni. Sok tárolórekesz nyeli el az úti apróságokat, a kormány és a vezetőülés pedig tág határok között állítható, de valami furcsa tervezési sajátosságként az utasoldali fejtámla túlságosan előrenyúlik és kemény – lesz miért dohognia az anyósnak.
A kezelőszervek elrendezése és az ergonómia viszont jó,
az "analóg emberek" örömére nincs menüből állítható klíma, sok bosszantó holt tér, de még elektromos kézifék sem.
Ezúttal is fel kellett ismernünk, hogy igenis van létjogosultságuk a kompakt kombiknak az SUV-őrület évtizedében, sok holmit szállítani továbbra is ez a legjobb megoldás: alacsony a rakodómagasság, óriási az alapterület (550–1650 liter), az ülésekkel ügyesen variálva egy 1,8 méteres létra is belefér. A Tipo csomagtere is jól tükrözi az autó tervezési filozófiáját: nincs például láblendítésre nyíló ötödik ajtó vagy egyetlen gombnyomásra lesüllyedő hátsó ülőlap és támla, vagyis kényeztetés. Van viszont az oldal- és padlóelemek variálásával tagolható óriásbendő, magyarul praktikum.
De mi van az első fedél alatt? Nos, a motorkínálatot az 1,4-es, 95 lóerős szívómotor nyitja, amivel
a leendő tulaj minimálisra redukálja a meghibásodás lehetőségeit,
de azt is, hogy valaha gyorshajtáson kapják – ezt tudjuk a megfontolt négyajtós Tipo tesztjéből is. Kapható egy nagyobbik, 1,6-os és 110 lovas kivitel is, amit viszont kizárólag automata váltóval adnak, így a lendületes autózás híveinek csak az 1,4-es, 120 lóerős, akár gyárilag gázüzemre alakítva is kérhető turbómotor (T-Jet) lehet a megfelelő választás.
Ezzel el is értünk a teljesítménykínálat csúcsáig, ami szokatlan lehet egy mai kompakt modellnél, de természetesen van dízel alternatíva is, méghozzá mindjárt kettő. Egyikük a jól ismert 1,3 Multijet (95 lóerő), amelynél a tapasztalatok szerint érdemes némi turbólyukkal számolni, míg a csúcsmodellt az 1,6-os dízel hajtja, 120 lóerővel. Ilyen kivitelt tudtunk mi is elvinni a budapesti modellbemutató után egy rövid próbakörre, és tekintélyes nyomatékával vehemensen mozgatta a kompakt kombit, bár némi plusz zajszigetelést azért el tudnunk volna viselni benne.
Az erősebb motorokkal fürge ugyan a Tipo, de szó sincs igazán sportos karakterről, ahhoz pontatlan a hatsebességes váltó, és élettelen a kormányzás (City állásban kisujjal is lehet tekerni). Emiatt aztán
nem érdemes 50 ezer forintot kifizetni a 17 colos kerekekért,
célszerű beérni 16-osokkal, és inkább kihasználni a jobb rugózási komfortot. Ez a kocsi ugyanis nem a vezető szórakoztatására született, vagy arra, hogy mesés tulajdonságaival villogni lehessen a fitneszklubban, hanem egy célszerszám, amibe nem sajnáljuk bepakolni a virágföldet, és akkor sincs dráma, ha kiönti a gyerek a kóláját.
Valahol félúton jár a Dacia Logan haszonjárműves romantikája és a Skoda Octavia alig lebutított VW-tökéletessége között, ugyanakkor van saját karaktere, és ez szimpátiát kelt. Az ára pedig végképp: a bevezető akcióban 4,4 helyett kereken négymillió forintért odaadják a szívómotoros alapmodellt, ajándék metálfénnyel és egész jó felszereltséggel, de a 120 lóerős, turbómotoros, sok extrával (alufelni, navigációs stb.) teletömött Family is érdekes ajánlat, alig több mint ötmillióért. Olyanokat is az új autó felé terelhet, akik használtban gondolkodnak, amire rég volt példa a Fiatnál.