Igazából a marketingesek csűrték-csavarták addig a dolgot, hogy
mindenki elhitte, ez egy praktikus kategória,
hisz akkora, mint egy kisteher, de olyan kezes, mint a személyautók. Persze tudjuk, hogy ez nettó hazugság, de az sem vallana igazmondásra, ha letagadnánk ez erényeket.
A privát kis összeesküvés-elméletem szerint a gyártók, hogy jól el tudják adni a feláras egyterűeket, úgy trükköznek az amúgy focipályányi alapterületű modern személyautókkal, hogy három gyerekülés az istennek se férjen be normálisan. Ha valahogy mégis sikerült bálnazsírral megkent kézműves cipőkanállal bepréselni hármat egymás mellé, nincs az a zongorista-ujjkészlet, hogy a biztonsági övek csatját elérjük.
Mit vesz ilyenkor a rongyosra rágott fülű, gyereksírástól meggyötört és kiflicsücsökkel megdobált családapa?
A férfias kisbusz vagy a normál személyautó helyett hazavisz a családnak valami egyterűt – értik ám a marketingesek, hogy „csak a nád hajlik, törik a férfi”, így sportosított dizájnnal és erős motorokkal próbálják meggyógyítani a lelküket.
Könnyű helyzetben van az újságíró a tesztautóval. Mint egy remekül megtervezett szerepjátékkal, kipróbálhatja, milyen mások élete – csak arra kell vigyázni, nehogy benne ragadjunk a szerepben, mint az egyszeri környezetvédelmi aktivista. Hogy kisebb legyen a csábítás faktora, az 1,6 literes dízelt kértük el, hogy megtudjuk, hogyan visz fel minket a hegyekbe. Megtaláljuk-e az utolsó hófoltokat?
Olyan színe van, mint egy jól sikerült barnamártásnak, kis jóindulattal azt is mondhatnánk, gusztusos. A kisautók piacán már elkezdtek visszatérni a normális, igazi színek, az egyterűek között ez még várat magára, pedig nem állna rosszul a formának egy stramm kék vagy élénkzöld se –
talán majd most, az új francia tulajdonosok ezen is változtatnak,
a Zafira közelebb kerülhet a párizsi divathoz.
Percek telnek el azzal, hogy a vezető beállítja az ülést, a lap szögét, a deréktámaszt, a támla dőlését. Ami néhány évvel ezelőtt luxusnak számított, már rég lejött a középkategóriába is – a ráncfelvarrt Opelbe emellett olyan mennyiségű elektronikát szuszakoltak, amivel pár éve egy űrrepülő sem dicsekedhetett.
Houston, baj van!
– mondhatjuk, de itt nem Amerikában hallóznak a vonal másik felén, hanem az angliai Lutonban. Ide fut be Európa összes OnStar hívása, azé a fedélzeti számítógépes rendszeré, ami jelenleg az egyik legmodernebb és legreálisabban használható a járműpiacon.
Akárhogy is nézzük, a felújított orrú, LED-es lámpákkal változó fénypászmát adó Zafirának ez az igazi lényege – a karosszériát és a belteret tulajdonképpen már ismerjük, a frissítés apropója maga a szoftver.
Nehéz tömören összefoglalni, mit tud: ez kicsit olyan, mint az új csúcstelefonok, melyeket mire kiismerünk és magabiztosan kezelünk minden funkciót, addigra nagyjából el is avul. Valóban nem árt geeknek lennie annak, aki hamar átlátná a rendszert, de az Opel előnyére legyen mondva,
a gyakorlatlanabbak is pillanatok alatt összekötik mobilkommunikációs rendszereiket a géppel.
Az OnStar mobilnetes kapcsolatát a Vodafone adja: az operátoraik ugye Angliában várják a kérdéseket vagy éppen a vészjelzést – jó hír, hogy állítólag mindig van magyarul is beszélő szaki Lutonban. Elég a tetőre vagy a belső tükörre szerelt OnStar gombot megnyomni – a gyerekeknek meg jó előre magyarázzuk el, hogy ne piszkálják, mert irgum-burgum lesz a vége.
Az SOS gomb megnyomásakor persze érdemes beleszólni, mert némaság esetén
úgy gondolják, hogy éppen haldoklunk, így az Opel emberei a koordinátáink alapján riasztják a mentőket
– annak viszont lehetnek következményei, ha mindez véletlen volt vagy vaklárma.
Aki azt hinné, hogy ennyivel megúszhatja az elektronikát, téved – ugye, tesztautónak sosem adnak fapadot, pedig néha kifejezetten annak örülnénk. A mostani járgány is alaposan ki volt stafírozva: tudományos lámparendszer, radaros tempomat, sávelhagyás-riasztás, melyek szépen, precízen működtek, kivéve, ha sok latyak ragadt a gépre – olyankor néha a tükörbe épített LED-es ikon azt jelezte, hogy szorosan mellettünk van egy másik autó.
Egyszer a keréknyomásszenzor vaklármázott, félre is álltam a kúton, de a jelzett kerék megfelelő volt. Pár kilométer után abbahagyta. A jármű pozíciója is lekérhető, távolból nyitható az ajtó, sőt több diagnosztikai adat is rendelkezésünkre áll. Jó hír: lopás elleni biztonsági funkciókat is beépítettek az OnStarba.
Engem, mint notórius kelet-európait, nem hagy nyugodni, hogy bírják majd ezek az elektronikai komfortextrák az öregedést? Bevallom, nagyon
szívesen visszatérnek 15 év múlva ehhez a Zafirához:
most ugyan minden nagyon egyben van, de kíváncsi vagyok, a hazai közlekedési és szervizkultúra mellett mit mutat majd a kép?
Van abban valami bájos, hogy minden Opel dízel hangról felismerhető,
ugyanazzal a barátságos kerrenéssel indulnak be évtizedek óta – lehet, hogy erre is van valami motorakusztikai mérnökük?
Persze az 1,6 CDTI Ecotec jóval halkabb, mint elődjei, de megőrizte tipikus orgánumát, ami alapjáraton mindent elárul – menet közben ilyen nosztalgiának már nincs helye. Amúgy is túl szépen szól a fedélzeti rádió; a korántsem optimális akusztikai közeg ellenére még tere is van. Ritka, hogy egy autóban szerethető legyen hosszú távon a komolyzene, ám a Zafira ebben jól szerepelt, korrekt, bár drága extra az Infinity 180 ezres audiorendszere.
Annak ellenére, hogy 1628 kilónál indul az alapmodell, a 134 lóerős dízel egész ügyesen mozgatja. Aki nem akarja elvesztett sportkocsis álmait egy családi egyterűvel kiváltani, elégedett lehet – pláne, ha inkább olyan kényelmi extrára költ, mint a feláras vezető- és utasoldali üléscsomag. Állandósuló izomgyulladásommal ezeket sokkal többre tartom a kicsivel fickósabb gyorsulásnál.
Akárhogy is nézzük,
a Zafira túl nehéz.
Kanyarokban ugyan a jól hangolt futóművel ezt megpróbálják leplezni, de a kevés, máig megbízható dolgok egyike a fizika. A hétköznapi életben ez egyáltalán nem zavaró, azonban a hegyi szerpentineken a motor asztmával kér felmentést, és a tömeg is megdolgoztatja a lengőkarokat. A váltó ugyan jól gangolható és megfelelően áttételezett, de azért akad olyan élethelyzet, amikor még egyet visszakapcsolnánk, de már nincs hova.
Síkságon élőknek ez sosem lesz gond – abban, amire tervezték, ez az Opel tényleg megfelelő.
Sok gyerek belefér, a csomagoknak is jut hely, a megjelenése is elegáns, részleteiben már-már szépnek is mondható
az alapáron 9 (Innovation felszereltséggel), ez esetben pedig extrákkal együtt 10,3 milliós kocsi.