Tojoda Szakicsi egy átalakulóban lévő társadalom gyermekeként jött a világra 1867. február 14-én. Ebben az időben mindennél erősebben élt a hagyományok tisztelete, a fiúk feltétel nélkül követték apjuk példáját, szakmáját és életútját. Szakicsi születése ugyanakkor egybeesett a Meidzsi-restauráció kezdetével: két évszázados elzárkózás után
Japán ismét megnyitotta kapuit a nyugati kultúrák és gazdaságaik felé,
lefektették az első alkotmányt, parlamentáris rendszert alakítottak ki, és komoly reformokat hajtottak végre az oktatásügyben és az iparban is.
Szakicsit megérintette az innováció szelleme. Anélkül, hogy az apjától örökölt asztalos mesterségnek teljesen hátat fordított volna, az ott tanultakat szövőnő édesanyja megsegítésére akarta fordítani.
Így hozta létre mindössze 24 évesen azt az újszerű szövőszéket,
amely – mint később kiderült – a világ egyik leginnovatívabb és legértékesebb vállalatcsoportjában teljesedett ki. Szakicsi soha nem hagyott fel a mérnöki munkával, sikeres üzletemberként is szívesebben töltötte idejét találmányai között, mint unalmas irodai megbeszélésekkel. Hatvanévesen, három évvel halála előtt megkapta a japán állam által adományozott Szent Kincs-rend kitüntetést.
Nem csak szorgalmával és elhivatottságával alapozta meg a későbbi autógyártó vállalata működését: feltalálóként és cégvezetőként
egy sor olyan működési mechanizmust, illetve cégirányítási elvet vezetett be, amelyek hatása a mai napig tetten érhető
a Toyota működésében. A vállalat és a közjó érdekében végzett kötelességtudó munka; a szorgalmas, kreatív és tájékozott szemlélet; a gyakorlatiasság; az otthonos és szeretetteljes munkahelyi környezet; valamint a hála aktív és őszinte kimutatása olyan alapvető értékek, amelyek ma is meghatározzák a cégcsoport működését, pedig már világszerte 360 ezer embert foglalkoztat.
Tojoda Szakicsi abban a szellemben nevelte fiát, az 1894-ben született Kiicsirót, amiben ő maga nevelkedni szeretett volna, és az ifjú Toyoda ahelyett, hogy apja szövőszékgyárában vállalt volna állást, Tokióba utazott, és gépészmérnöki diplomát szerzett. Amikor 1921-ben, friss diplomásként elhelyezkedett a Toyoda Boshoku vállalatnál, tapasztalatszerzés céljából nyugatra utazott.
Az automatizált szövőszék lelkes híveként távozott, ám amikor visszatért, egy vadonatúj szerelem égett a szívében:
hatalmas benyomást tettek rá a külföldön látott járművek,
és meggyőződése volt, hogy előbb vagy utóbb Japán is eljut az ipari fejlettség és a jólét azon szintjére, ahol ezeknek a használata ugyanolyan magától értetődő lesz, mint nyugaton. Amikor aztán 1929-ben Európába utazott, hogy az általa feltalált, világszinten forradalmi jelentőségű, új szövőgép-technológia licencjogairól tárgyaljon, végérvényesen megfertőzte őt az automobilizmus.
Hazatérte után felkereste sógorát, Tojoda Rizaburót, a szövőgépgyár elnökét, és támogatását kérte egy mérnökcsapat felállításához. Akkoriban Japánban még nem képeztek autómérnököket, ezért a fiatal, tehetséges mérnökökből álló stáb mindenféle
formális képzés nélkül, empirikus tanulás útján sajátította el az autó- és motortervezéshez szükséges ismereteket:
szétszedték és alkatrészenként leméretezték a kor egyik legfejlettebb személyautóját. 1934-re, számos buktató és több száz átvirrasztott óra után, elkészültek első motorjukkal, majd egy évre rá a Model A1-gyel, ami a Chrysler DeSoTo másolata volt. Ez az áramvonalas szedán a Toyoda első hivatalos típusának, az 1936-os Model AA-nak a prototípusa volt.
A család ezzel egy időben úgy döntött, hogy a jobban csengő, nyugaton egyszerűbben leírható Toyotára változtatja a vállalkozás nevét – a családnév természetesen megmaradt Toyoda, amint azt a jelenlegi elnök, Tojoda Akio (a cégalapító Tojoda Kiicsiró unokája) neve is mutatja.
Egyesek tudni vélik, a japán tradíciókban élénken élő számmisztika is szerepet játszott a döntésben, hiszen a Toyota pontosan nyolc vonással írható le, szemben a Toyoda tíz ecsetmozdulatával. Mindez persze csak a belpiacon bírt jelentőséggel – azon a belpiacon, amely nagyon hamar szűknek bizonyult a márka számára.
A világháborús évek ugyanúgy megviselték a Toyotát, mint a japán ipar többi szereplőjét. A talpra állásban mindenekelőtt a Szakicsi által lefektetett alapelvek szigorú, állhatatos követése, a japán erkölcsi hagyományok tiszteletben tartása segítette a céget. Kevesen tudják, hogy
az ötvenes évek elején a Toyota az ország reménytelen gazdasági helyzete miatt a csőd szélére sodródott.
Azt, hogy ma nem csak múlt időben beszélhetünk a vállalatról, a cégvezetés, a szakszervezet és a munkavállalók együttes erőfeszítésének köszönhetjük. Több ezer alkalmazott, valamint a teljes igazgatóság önként távozott a cégtől (Kiicsiró elsőként mondott le elnöki tisztségéről), amely így, ballasztjától megszabadulva, megkezdhette az újjáépítést.
Az ötvenes években az értékesítési hálózatot leválasztották az anyacégről; a Toyota Motor Sales Co. élén az a Kamija Sotáro állt, aki a harmincas években egy látnok zsenialitásával szervezte meg a cég erős, több lábon álló kereskedelmi szervezetét. Ekkorra a japán autóipar arra a következtetésre jutott, hogy a nagyméretű gépkocsikat gyártó nyugati márkákkal szemben csak akkor lehet esélyük, ha egyrészt kisebb, másrészt nagyobb léptékben gondolkodnak:
termékportfoliójukat a kisautók felé fordították,
viszont elkezdtek a külpiacok felé fordulni.
Kiicsiró unokatestvére, jó barátja és munkatársa, Tojoda Eiji az ötvenes évek elején, a legnagyobb válság közepette Észak-Amerikába utazott, és meglátogatta a Ford michigani létesítményeit.
Lenyűgözte a modern gyártástechnológia,
ugyanakkor nem kerülték el a figyelmét egyes rossz hatásfokú, a termelékenységet rontó részletek sem.
Hazatérve a Toyota teljes jövőjét meghatározó döntést hozott: a cég kizárólag a legmodernebb technológiákba ruházhat be, mert ez a minőség és a termelékenység kulcsa. A japán autóipar helyzeti hátrányából erényt kovácsoltak: a minőségre és a költséghatékony gyártásra helyezték a hangsúlyt.
Az Eiji által lefektetett irányt követve Kamija 1957-ben delegációt küldött az Egyesült Államok Japánhoz legközelebb fekvő államába, Kaliforniába, hogy felmérje, volna-e kereslet a Toyota termékei iránt. Első próbálkozásuk kudarcba fulladt, ám
1965-re elkészült a cég első exportmodellje:
a kifejezetten az észak-amerikai piacra fejlesztett, a zseniális olasz dizájner, Battista „Pinin" Farina által megrajzolt Toyota Corona. Ez az autó (a későbbi Carina, majd Avensis modellcsaládok őse), de még inkább az egy évvel később bemutatott, kisebb méretű Corolla mérföldkőnek bizonyult a cég életében.
A cikk folytatódik a második oldalon!