Hamarosan felszállhatnak az első repülő taxik
![lilium](https://cdn.origo.hu/2023/12/JP-D6lZazGtxAXG6HfQttEO0IXWHzariAwKtIbDiC7o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2NzhmMGUwZmYxMDQzYjc5ZjE1MGY2M2EyMjk3N2Zk.webp)
A Lilium 2015-ben alakult meg elektromos hajtású repülő taxik kifejlesztésére és tavaly hajtotta végre 11,4 millió dolláros első tőkebevonását. A második befektetési körben a Tencent mellett a liechtensteini LGT befektetési alap, az Atomico európai kockázati befektetési alap, valamint a Twitter társalapítója, Evan Williams által létrehozott Obvious Ventures vett részt.
A befektetők megítélése szerint a Lilium mint technológiai start-up messze kiemelkedik az e-kereskedelmi kezdeményezések által uralt európai átlagból és szilícium-völgyi kategóriának tekinthető.
A Lilium az idén áprilisban kezdte meg az ötüléses repülő jármű kifejlesztését, miután sikeresen befejezte a kísérleteket a függőleges felszállásból és lebegésből merevszárnyas repülésre átváltani képes kétüléses járművével. Az új tőkebevonást a Lilium szakemberek felvételére, jelenlegi mintegy hetven fős létszámának a megduplázására szánja fordítani. Az ötüléses repülő jármű tesztelését utassal 2019-ben tervezi megkezdeni a cég, kereskedelmi forgalomba pedig valamikor a következő évtizedben kerülhet.
A jármű hatósugara 300 kilométer, legnagyobb sebessége 300 kilométer óránként, a 20 kilométeres utat Manhattanről New York JFK repülőterére így öt perc alatt lehet megtenni.