2006 előtt a Kiát az olcsó és kissé gagyi, de jól felszerelt és megbízható autók gyártójának ismerte meg az európai autós társadalom. Még élénken éltek az emlékezetünkben a koreai gyártó legrettenetesebb modelljei, mint az ős-Mazda 121-ből kifejlesztett életveszélyes töréstesztű Pride, kombik és ferdehátúak között egyensúlyozó első Rio, a pápaszemes Mercedes E-osztály karikatúrájának tűnő, előnytelen megjelenését széria DVD-lejátszóval kompenzáló Opirus, vagy a „világ legsemmitmondóbb autója” címre jó eséllyel pályázó Cerato.
Persze az ezredforduló után már voltak jelek, hogy a Kiában van potenciál, elég csak a 2002-ben bemutatott Sorentóra, a 2005-ös Sportage-re vagy a második generációs Rióra gondolni, amit bivalyerős dízelmotorral is olcsón lehetett megvenni. Azonban
az igazi áttörés csak a 2006-ban, a Cee'ddel jött el,
a Cerato-utód végérvényesen feltette a márkát az európai autós térképre.
A Cee'd nagy titka az volt, hogy
Európában (Németországban) fejlesztették és gyártották (Szlovákiában, egy vadonatúj gyárban),
kifejezetten az európai vásárlók ízlésére szabva. Mutatós formával, korszerű motorokkal, hátul is független, jó úttartású futóművel, tágas utastérrel és gazdag felszereltséggel rendelkezett, például ez volt az első autó a kategóriában, amibe már USB-csatlakozót is tettek alapáron. Mindezt a Kia megfejelte egy versenyképes árral és a hihetetlennek tűnő 7 éves garanciával, nem csoda, hogy kígyóztak a sorok a Kia-kereskedések felé.
Azóta két Cee'd generáció életciklusa zárult le,
közel 1,3 milliót adtak el belőlük,
és bár a SUV-láz miatt mára a Sportage lenyomta az eladások tekintetében, a Cee'd mégis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kia piaci részesedése az elmúlt 12 évben megduplázódjon (1,5-ről 3 százalékra) Európában. Idén már arra is jó esélye van a Hyundai-konszernhez tartozó koreai márkának, hogy az eladásai először haladják meg a félmillió darabot a kontinensen.
Ehhez az új Ceed (igen, már egybe kell írni, aposztróf nélkül) csak részben fog hozzájárulni, mivel az értékesítése szeptemberben kezdődik. De mikor tényleg megérkezik, megint a feje tetejére állíthatja az alsó-középkategóriát, mert minden összetevő megvan benne, ami ehhez kell.
Az első a dizájn, ami kerüli a feltűnést, de ha jobban megnézzük,
az arányai és a részletei igazán rendben vannak.
Pusztán a számok alapján, azt is hihetnénk, hogy csak egy ráncfelvarrás történt, mivel a 4,31 méteres hossz és a 2,65 méteres tengelytáv is változatlan. Pedig a kocsi vadonatúj padlólemezre épül, a karosszériában 50 százalékkal növelték meg az ultranagy szilárdságú acélok arányát, amitől csökkent a tömeg és nőtt a torziós merevség.
Ahogy manapság divat, az új Ceed laposabb és szélesebb a réginél (2-2 centivel). Már ettől is sokkal jobb lett volna a kiállása, de ehhez jön még, hogy az első túlnyúlást lecsökkentették, a hátsót pedig megnövelték (szintén 2-2 centivel), és ami a legfontosabb,
a kabint 7 centivel hátrébb tolták.
Nem csupán azért találták ki a „cab-rearward” filozófiát, hogy megszabaduljanak a béna, egyterűs orr-résztől (amikor a motorháztető és a szélvédő szinte egy síkban van), hanem azért is, hogy kedvezőbb legyen a súlyelosztás, és, hogy a hátratolt A-oszlop ne zavarja annyira a vezetőt a kilátásban. És persze az is számított, hogy frontális baleset esetén minden centi számít, amennyivel nagyobb lehet a gyűrődőzóna az utasok előtt.
Ha változatlan hossz mellett a kabint 7 centivel hátrébb tolták, és a hátsó túlnyúlás csak 2 centivel lett nagyobb, akkor a matematika törvényei szerint valahol el kellett venni a helyből. Nem a csomagtartóból - az ugyanis 15 literrel nagyobb lett, már 395 literes -, hanem
a hátsó lábtérből csíptek le egy keveset,
de ettől még simán el lehet is férni. Érzésre a három éve Év autójának választott Peugeot 308-anál és a Ford Focusnál még így is tágasabb a második sor, bár tény, hogy a vetélytársak zöme több helyet kínál hosszirányban.
A müncheni statikus bemutatón lehetőségem volt beülni a kocsiba; az első, amit észrevettem, hogy
mélyebben van a vezetőülés, mint korábban,
és az oldaltartásán is javítottak. Amikor magamra csuktam az ajtót, tompa puffanással záródott rám, érezhetően sokat dolgoztak a tömítésekkel és zárral, amíg ennyire prémiumautós csukódáshangot tudtak produkálni. De a műszerfal is igen jó minőségűnek tűnt, igaz, ez már az elődnél is így volt, bár a Golf szintjét még mindig nem sikerült megugrani, csak a távolságot csökkenteni tőle.
A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra!