Három éve, a The Financial Times hasábjain jelentette be a Rolls-Royce, hogy egy „magas oldalfalú", vadonatúj modellen dolgozik, amely „újradefiniálja majd az utazás fogalmát", mivel bárhova a legnagyobb kényelemben juttatja el utasait.
Még véletlenül sem írták le a SUV kifejezést
a közleményben, pedig az autó tulajdonképpen az: egy magas építésű, az átlagnál nagyobb hasmagasságú, kényelmes, családi autó.
A bejelentés óta sok találgatás látott napvilágot arról, hogy hogyan fogják hívni a 2018 végén érkező újdonságot, de ennek most vége, mert a Rolls-Royce elárulta, hogy a fejlesztéskor használt Cullinan néven már nem változtatnak. Ezt a nevet egyébként a világ legnagyobb gyémántjáról kapta az újdonság.
A Cullinan
A világ legnagyobb gyémántját, a Cullinant 1905. január 25-én a Premier bányában találták meg Pretória közelében, Dél-Afrikában. Nevét a bányalapítótól Thomas Cullinanról kapta. Afrika nagy csillagának vagy Premier-gyémántnak is hívják. Az elsőrendű minőségű, tiszta fehér kő 3106 karátos, a tömege nyers állapotban 620 gramm volt. Két évvel a megtalálást követően feldarabolták, aminek eredményeként 9 darab nagyobb és 96 darab kisebb kő keletkezett.A Rolls-Royce első négykerék-meghajtású modellje
ugyanarra az alumínium vázra épül, mint a nemrég bemutatott új Phantom, a gyár nem győzi hangsúlyozni, hogy nem azt a platformot használja, amit a nagy X-osztályos BMW-k. Már csak azért sem, mert a Cullinan jóval nagyobb lesz a készülő X7-nél is, a hossza meghaladja majd az 5,5 métert, a magassága és szélessége pedig közel lesz a 2 méterhez. Egyedi opció a luxus-SUV kategóriában, hogy a Cullinant lehetőség lesz nyújtott kivitelben is kérni, így a hossza meghaladja majd a 6 métert is.
A matricákkal álcázott autót ábrázoló, gyár által kiadott „kémfotók" alapján elmondható, hogy a szögletes karosszéria az arányain kívül nem sok meglepetést tartogat majd, mivel
a márka klasszikus hűtőrácsa és a visszafelé nyíló hátsó ajtók ugyanúgy megtalálhatóak rajta,
mint a Phantomon. Még a motor is a testvérmodellből származik, az új fejlesztésű 6,75 literes, dupla turbós V12-es 900 Nm-t ad le 1700-as fordulatszámnál, és a régi időkkel ellentétben a teljesítménye sem titkos: 570 lóerő.
A kényelmes futásról légrugózás gondoskodik majd, amely arra is lehetőséget biztosít, hogy a kocsit fel lehessen emelni terepezés előtt. Persze
nem sok tulajdonos fogja bevinni a sűrű erdőbe a Cullinant,
egyrészt a durván három tonnás tömeg miatt a laza talajon jó eséllyel elsüllyed majd, másrészt a világ legjobb minőségű autófényezését nem arra találták ki, hogy bokrok karcolják össze.
A BMW tulajdonában lévő Rolls-Royce a Cullinan gyártásával sem válik majd tömeggyártóvá, mégis jelentős darabszám- és profitemelkedést hozhat a cég életében a modell. Jelenleg évi kb. 4000 autó készül az angliai Goodwoodban, de a szabadidő-autóval együtt ez a szám várhatóan 7000-re nő 2019-től.