Aki az elmúlt öt évet nem egy zacskóban töltötte, és esetleg motorozik is, annak két dolog valószínűleg feltűnt. Egyre kevesebb a fiatal motoros, és egyre több a klasszikus, retró irányzatot előtérbe helyező tulajdonos. Őket csilli-villi extrákkal, állítható szélvédővel, elektronikus futóműállítással, full LED-es lámpákkal, kanyar ABS-szel megszólítani lehetetlen.
Sokkal jobban gerjednek egy pofás fejidomra,
egy ósdi hangulatú ülésre, valamint a semmivel sem pótolható tiszta és szűretlen szabadságérzésére.
Ha valakinek nem lenne meg a hangulat, amiről beszélek, elég, ha megnézi a Blitz Motorcycle valamelyik őrületes videóját, vagy meghallgatja, mit gondol a motorozás valódi lényegéről Kimura Sinja, minden idők valószínűleg legjobb japán motorépítő mestere.
A retró stílus tehát virágkorát éli, és ezt a Suzukinál is felismerték – igaz, a többiekhez képest elég későn ébredtek rá, hogy ebből akár pénzt is lehet csinálni. A Suzuki SV sorozatát talán senkinek nem kell bemutatni, annyira ismert a nemzetközi vagy akár a hazai motoros szcénában, mint a naked kategória legendás tagja, a Honda Hornet (CB sorozat), vagy a kalandtúra szegmens koronázatlan királya, a BMW 1200GS.
Az idén már 19. évébe lépő SV-sorozat mindig is a Suzuki húzómodelljének számított, viszonylag olcsón kaphatunk magunknak hosszú távú megbízhatóságot és kiforrott technikát egy SV megvásárlásával. Éppen ezért
értehetetlen számomra, miért várt ennyit a márka az SV retró változatával,
hiszen a koncepció alapjait már három éve bemutatták – ez volt az SV650 Rally –, de a kiváló nemzetközi fogadtatás ellenére sem történt semmi bő két évig.
Közben pedig a piacot learatta a BMW, a Honda és a Yamaha. Erre egy ügyes PR-os persze azonnal rávágná, hogy sok idő kellett a fejlesztéshez, hiszen ez egy vadonatúj kategória a Suzuki palettáján – csakhogy ez az érvelés nem lenne teljesen igaz.
Az SV650X ugyanis pontosan annyira alibi cafe racer, mint a BMW R nineT, viszont sokkal kevésbé kimunkált, mint a bajorok gépe - igaz, nem is olyan drága. Ezzel meg is érkeztünk a 650X legerősebb fegyveréhez: az árhoz. Egyedi retró stílust ugyanis jelenleg senki nem ad olyan olcsón, mint a Suzuki. De lássuk részletesen is, mit kapunk 2,3 millió forintért! Először is
az X ugyanazt a jól ismert blokkot kapta,
mint az alapmodell: 645 köbcenti, V2-es elrendezés, barátságos 75 lóerős teljesítmény és 64 Nm-nyi nyomaték.
Amiben pluszt nyújt az X, az a teleszkópvilla előfeszítésének állíthatósága, illetve a némileg nagyobb tank (13,8 liter helyett 14,5 liter). De amit már az első pillanattól imádtam benne, az a váltó. Hatsebességes, és olyan finoman dolgozik, mint az álom, ennyi pénzért jobb, szerintem jelenleg nincs is a kategóriában.
Finoman, de magabiztosan veszi a fokozatokat, és bár nincs benne gyorsváltó, mégis olyan tökéletesen használható kuplung nélkül, mintha gyorsváltó funkciót is kapott volna. Őrületes, mennyire jól működik.
Kuplungot csak elindulásnál használtam,
egyébként csak pakolgattam fel-le.
A motor formavilága a „végére elfogyott a lendület" szellemében készült. A fejidom minimalista stílusú, de éppen ettől telitalálat, sokkal jobban preferálom az ilyen megoldásokat, mint azokat, amelyek úgy akarnak a hetvenes évek cafe stílusában motort építeni, hogy azért a formavilág megfeleljen az Y generáció ízlésének is.
Az olyan próbálkozások egy szolid mosolynál nem is érdemelnek többet, viszont az 650X eleje rendben van, még oldalnézetből is vállalható,
a hátsó rész ellenben teljes tévedés.
A dupla lámpát egy Burgmanon el tudom fogadni, ha a motor méretének megfelelően arányos vagy egyedi formájú lenne, azt mondom oké, de ez a far és ezek a lámpák egy cafe stílusú motoron megbocsáthatatlanok. Némileg oldja a zavaró összképét a kipufogó dob, ami nemcsak jól néz ki, de állatul is szól. Egy fokkal öblösebb hang talán még jobb lenne, de így is élvezetes.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!