Apropó: élvezetek. Az X megjelenését nagyban emeli a kettős, szürke-fekete fényezés, némi piros díszítéssel. Egyszerűen jó ránézni, meggyőződésem, hogy szimpla feketében közel sem lenne ennyire szemet gyönyörködtető a forma, de szerencsére ezt a dizájnerek is így gondolták.
A termetem miatt (188 centi) ez a kategória nekem általában kicsi, de
az SV-n viszonylag kényelmesen elfértem,
és bár teljes szívemből gyűlölöm a csutkakormányt, itt úgy sikerült kialakítani, hogy nem fájt tőle sem a vállam, sem a hátam (ami kisebb csoda). Igaz, nem is mentem vele egyben 300 kilométert. A csutka kialakítás miatt a fordulókör egy teherhajóé.
Attól nem kell félni, hogy kis sebességű fordulásnál eldőlünk, mint egy zsák cement, mert a súlypont alacsonyan van, és a 198 kilónyi tömeg kiválóan van elosztva az első-hátsó tengely között, tehát némi gyakorlattal remekül lehet szűk helyeken menőzni az SV-vel. Mivel az X keskeny, a sorok közötti manőverezés sem probléma, bár ilyenkor figyelni kell, mert a tükrök sok esetben az autók tükrével vannak egy magasságban – ha ilyen motort vennék, első dolgom lenne, hogy felezzem a tükörszárakat.
Szél és bogárvédelemről felesleges is beszélni, már az első nap végén egy teljes entomológiai táblázat figyelt a nyári hálós dzsekimen. Az importőrtől hazafelé persze pályán is kipróbáltam az SV 650X-et, és az előredőlő felsőtest miatt
nagyjából 120-ig egész jól vállalható a tempó,
utána már minden tíz kilométerenkénti ugrás felér egy oroszrulett-körrel.
Motorozhatóság szempontjából talán a futómű a leggyengébb láncszem, a hosszirányú bordákat egész szépen eltünteti, a keresztirányúaknál viszont ugrál, mint Overdose a karámban.
Ilyenkor a kormányzás is bizonytalanná válik, szóval itt még lenne tennivalója a mérnököknek. Ebben a kategóriában vannak sokkal jobb fékek is, de pozitívumként talán annyit, hogy
erősebb igénybevétel után is nagyon gyorsan visszahűlnek.
Ez azoknak lehet fontos biztonsági tartalék, akik például lejtmenetben nem ismerik a motorfék fogalmát.
A rajongók által egekig magasztalt blokk nekem nem jött be annyira, de ez nem a motor hibája, valószínűleg az én komfortzónám van máshol. Nyomatékból picit több kellene, lóerőből pedig valamivel kevesebb is elég lenne a bugihoz. Alacsony fordulaton kell vele küzdeni, ilyenkor elég bizonytalan, nagyjából 4500-tól érezhető, hogy magához tért Csipkerózsika-álmából.
Ahhoz, hogy igazán kimotorozható legyen a benne szunnyadó állat, eszetlenül kell pörgetni,
az örömködés úgy 7500-tól indul,
ez a gyári adatokból is látszik (legnagyobb teljesítmény 8500-nál, nyomatékcsúcs 8100-nál). A pörgetés persze zabálja a benzint is, a százas átlag nálam 5,9-re jött ki, de nyugdíjas tempóban valószínűleg lenyomható 4-4,5 literre is a fogyasztás.
Bár a Suzuki szerint az SV650X cafe racer, mégis nehezen húzható rá a kategória sablonja, mert olcsón elérhető, minőségi és megbízható motor, ami kortól függetlenül képes a magasabb árkategóriákra jellemző menőségfaktort adni tulajdonosának, ugyanakkor érzek benne némi bizonytalanságot a tekintetben, hogy pontosan kit is akar megszólítani.
A fiatal motorosoknak nem elég cafe raceres a forma, az idősebbeknek pedig már nem biztos, hogy elég az itt-ott darabos kidolgozás, ők sokkal jobban értékelik a finomra csiszolt megoldásokat,
rajtuk keresi betegre magát például a Triumph
a Bonneville sorozattal. Az alap SV ára 2 249 000 forint, ennél csupán ötvenezerrel drágább a tesztelt X kivitel.
Ezért kapunk némi retró érzést, magabiztos road presence-t, állítható első villákat, bordázott ülést és egy elvileg kényelmes csutkakormányt, ami megszokható, de azt továbbra sem tudom, hogy mennyire szerethető. E csomag ennyi pénzért több mint meggyőző, hiszen a közvetlen konkurensnek számító Yamaha MT-07 is drágább százezerrel, a Hondáról, BMW-ről nem is beszélve.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom: 645 cm3