Aki hozzám hasonlóan a nyolcvanas években a Balatonnál töltötte az összes nyári vakációt, jól emlékezhet a sok nyugatnémet turistára, és a kiszolgálásukra berendezkedett vendéglátósokra,
a legvidámabb barakkban ez volt az igazi aranybánya.
Az elegáns füredi vagy siófoki hotelek recepciósai vagy pincérei mesés jattokat tettek zsebre márkában, de a tömegek biznisze az apartmanozás volt.
Gombamód nőttek ki a földből a nyaralók, még meg sem száradt a vakolat, máris kikerült a „Zimmer frei" tábla, a nyelvtudással sokszor hadilábon álló tulajok kézzel-lábbal magyaráztak a vendégeknek. Csakhogy voltak olyan NSZK-sok, akik csigaházzal a hátukon érkeztek, sőt, olykor még főzni sem átallottak magukra ahelyett, hogy esténként Gulascht rendeltek volna. Ők voltak a kempingezők.
A Skif sátras utánfutón, vagy legjobb esetben is keletnémet Bastei lakókocsin szocializálódott magyar turistáknak
csodaszámba mentek az igényes gördülő apartmanok,
na meg persze az őket vontató Mercik, Fordok vagy Opelek. Volt azonban ennél nagyobb csoda is: a kempingezésre berendezett kisbusz. Ilyen a keleti blokkban nem létezett gyári kivitelben, csak a legelszántabbak barkácsoltak lakóautót egy-egy levitézlett Skoda 1203-ból, kétütemű Barkasból vagy dülöngélő Zsukból.
Gyerekfejjel én is meglestem néha a badacsonyi strandot a kempingtől elválasztó drótkerítésen a szögletes, tehát modernnek számító Volkswagen T3-asokat, bár nem sejtettem, hogy több mint három évtizednek kelljen eltelnie ahhoz, hogy belülről is láthassak egyet. Nem is akármilyet, hanem Jokert – így hívták a kisbusz lakóváltozatát, amelyet a Westfalia rendezett be, és a VW forgalmazott.
Bár sok más kisebb gyártó is készített a T3-ból gördülő nyaralókat (például Dehler, Weinsberg, Reimo, Karmann és Tischer), csak a Westfalia számított kvázi gyári beszállítónak – nem véletlenül, hiszen a Transporter első két generációját is ők rendezték be először.
A hippibuszként kultikussá vált T1 ősmodell rég csillagászati összegekért cserél gazdát,
meg nem is való a mai forgalom darálójába, s lassan ugyanez igaz utódjára, a T2 Westfaliára is. Eljött hát a kocka-Transporter reneszánsza!
Ehhez persze több dolog is kellett. Egyrészt, mára még a szívós T3 is kikopott a melósautó-szerepből – néhány példánya cipeli még ugyan a cementes zsákokat és a szőlőkarókat, de már ezek is az utolsó műszaki vizsga felé vánszorognak. Másrészt, a 13 éven keresztül gyártott típus beérett veteránként, ami a bájos, gömbölyded, krómoktól csillogó elődök nyomdokain keserves folyamat volt. Végre felnőtt hozzá az Y-generáció, amelynek nosztalgiájában már meghatározóak a szögletes formák.
A T3-asnak mindehhez van egy olyan ütőkártyája, ami az összes korabeli furgonhoz képest műszaki kuriózummá teszi: farmotoros, a Volkswagen történetének utolsó tömeggyártású modelljeként.
Ez a felépítés haszonjárműként annak idején jócskán csorbította praktikumát,
hiszen a hátsó ajtót felnyitva motorház-fennsíkon keresztül kellett bepakolni mindent, miközben még a szerencsétlen Barkas rakfelülete is végig sík volt. Lakóautóként viszont eltűnnek a hátrányai, sőt.
Pont olyan magasan húzódik a csomagtér pereme, hogy a hátsó üléseket elfektetve kényelmes magasságban lehessen benne duplaágyat kialakítani, a pad alatt pedig praktikus rakodórekesz tátong. Azzal, hogy a korabeli Transitoktól eltérően nem csőrös kialakítású, a VW szinte teljes hosszát ki lehet használni, ha viszont a motor az első kerekek közt lakna, a nagyobb zaj mellett azzal is számolni kéne, hogy átjárhatatlan a kabin felől az utastér. Lám, mégis jól jön a Bogártól örökölt ósdi elrendezés!
A Joker szériából 1987-ig összesen 70 ezer darabot bútorozott be a Westfalia, ami ebben a műfajban elképesztő szám, és azzal hirdette, hogy
a nyaralás mellett akár bevásárlásra vagy munkába járásra is alkalmas,
ami ugye egy nagy lakóautókról nem mondható el. Kétféle tetővel készült: egyik a magasított, de a kipróbált T3-ason is lévő nyitható a praktikusabb, mert nem rontja drámaian a légellenállást, és a Volkswagen kétméteres belmagasságú garázsba is bekanalazható vele.
Az sem elhanyagolható előny, hogy Európában olyan zónákba is be lehet menni vele, ahonnan a lakóautók ki vannak tiltva. Nyilván azokénál kisebb a beltere, de kisbusz-mércével tágas a T3: nem csak a 12,5 centivel keskenyebb elődjénél, de a kilencvenes évek immár orrmotoros T4 szériájánál is szellősebbnek érződik. Négyen (vagy kisgyerekkel öten) tudnak utazni és aludni benne, ebből ketten az ággyá alakítható hátsó ülésen, ketten pedig a felnyitható hálófülkében.
Az „emelet" kialakítását egy ember is néhány mozdulattal el tudja végezni, és vitorlavászonra hasonlító, szúnyoghálós részen szellőző sátor-manzárdban újabb pár másodperc alatt szétnyitható az 1,94x1,6 méteres franciaágy.
Lent is segíti néhány okosság az éjjeli szellőztetést,
például a baloldali lamellás-szúnyoghálós oldalablak, vagy az első ajtó harmadig letekert üvegje fölé illeszthető rács. Teraszként a Joker előtti rész szolgál elősátorral, klasszikus kempingszékekkel és asztallal.
Persze az igazi retróhangulat a tolóajtón megközelíthető konyha-nappali-hálószoba részben fogad, ahol mintha egy hetvenes évekbeli bungalóból származnának a barna szegélyű Westfalia-bútorok és a sárga függönyök. Akkurátusan mindenhol kisebb-nagyobb tárolórekeszeket, fiókokat és polcokat alakítottak ki, a lakótér bal hátsó részén még egy tükrös ajtajú, akasztós ruhásszekrény is helyet kapott. Igazán otthonossá teszi a remek állapotú szürke kárpitozás és a barna padlószőnyeg.
Amikor a minigarzont nappaliként használjuk, a felhajtott hátsó pad a kanapé, a forgató első üléspár pedig a fotel.
Egy csavaros rögzítést kioldva asztalt lehet középre hajtani,
és máris indulhat az evés-ivás vagy a kártyaparti. Nevéhez igazi jolly jokerré teszi ezt az autót a vezetőülés mögötti részre beépített konyha, kétrózsás gáztűzhellyel, rozsdamentes acél mosogatóval és 12 vagy 220 voltról, illetve szükség szerint gázpalackról is működtethető hűtőszekrénnyel.
Bárhol is álljon meg tehát az ember, simán össze lehet ütni egy ebédet (mosogatáshoz 60 liter vizet is cipelhet a VW), ráadásul direkt úgy van kialakítva a felnyitható tető, hogy állva lehet főzőcskézni. Persze kempingezéshez ott vannak a busz oldalán a külső áram- és vízcsatlakozók is, de a hosszabb külföldi utazásoknál óriási szabadságot ad, hogy szállás mellett éttermet sem kell feltétlenül keresni. Hűvösebb estéken ráadásul gyári állófűtés lehelhet meleget a guruló minigarzonba.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!