A szlalomversenyzésről régen mindenkinek a Műegyetem parkolójában évtizedeken át, minden tavasszal megtartott rakparti szlalomparti jutott eszébe.
Legendás rendezvény volt ez, mindenféle épített és szériagép cikázott a több ezer ember előtt.
Volt, aki az időre, volt, aki a közönség szimpátiájára hajtott, utóbbiak jellemzően a hegesztett diffis Ladák tulajai voltak, akik a nézőtértől pár centire, nem is veszélytelenül füstölték a gumikat. Még Ferjáncz Attila is a Műegyetem Rakparton kezdte a pályafutását 1964-ben, amikor emlékezetes módon tolatva teljesítette a pályát egy váltóhibás Wartburggal.
Egyáltalán mi az a szlalom?
A Magyar Szlalom Bajnokság versenyeit az különbözteti meg a rali és gyorsasági versenyektől, hogy itt
kb. 1,5 kilométeres ügyességi pályákat alakítanak ki
forgalomtól elzárt, aszfaltos területen bójákkal és gumifallal.
A pályán tartózkodó versenyző a lehető leggyorsabban próbálja teljesíteni a távot, figyelve arra, hogy ne legyen bójadöntése (amit lehullott teniszlabda jelez), vagy pályatévesztése, mert ezekért 2, illetve 20 másodperces büntetés jár. Mivel szoros a mezőny, pár hiba bizony már azt eredményezi, hogy a versenyzőnek nincs esélye a dobogós helyekre.
A kategóriákat több szempont alapján jelölik ki: az autó lehet széria (utcai) vagy (épített), ezen belül a hengerűrtartalomtól (0-1000, 1001-1400, 1401-1600, 1600-2000, 2001-nél nagyobb cm3 közötti) függenek a kategóriák, érdekes módon
a turbófeltöltő és a kompresszor nem számít
a besorolásnál.
Vannak márkakupa jellegű (Skoda és Mazda MX-5 kupa), életkortól függő (junior, senior), illetve a Prototípus, 4x4 turbó, Hátsókerék-hajtású és Zöld (elektromos) kategóriák is. Persze a nap végén már mindenki az Abszolút kategória eredménylistáját böngészi, ahol csak az elért időeredmény számít.
Minden tavasztól őszig tart a Magyar Szlalom Bajnokság, változatos helyszíneken (Kakucs, Kiskunlacháza, Kalocsa, stb.), az MNASZ felügyelete alatt. Úgy zajlik a lebonyolítás, hogy egy reggeli gyakorló kör (ami a gyalogos bejáráson kívül az egyetlen lehetőség a pálya megismerésére) után 11 és 17 óra között
négy mért kört lehet futni
meghatározott időfutamokon. Ezek közül a legrosszabb futam eredményét nem veszik figyelembe a végelszámolásnál.
Nem a leggyorsabb kör eredménye számít, hanem a három legjobb időeredményének összege, vagyis konstans, jó időket kell futni. Mint minden komoly autóversenyt, a szlalomversenyeket is megelőzi műszaki gépátvétel, ahol a kocsik üzembiztosságát, biztonsági rendszereit ellenőrzik a szervezők, kategóriába sorolják és rajtszámmal látják el őket.
Van lehetőség bukócső nélküli szériaautóval is indulni,
de az „E" jelzésű bukósisak és a zárt lábbeli mindenkire nézve kötelező.
Egy versenyre a nevezés (biztosítással együtt) 15 ezer forint, és ehhez jöhet még a rendezvény 3000 forintos belépője és az éves amatőr versenyzői kártya 5000 forintba kerülő kiváltása, ami akkor kell, ha azt szeretnénk, hogy ne csak az adott futamon, hanem a bajnokságban is értékeljenek minket. Napi licencet is ki lehet váltani, de az értelemszerűen csak az adott versenyre érvényes.
Egy barátom rendszeres résztvevője a versenyeknek ültetett, 1,8-as sperres Mazda MX-5 NB-jével, amelyet kölcsönadott a múltkori kiskunlacházi versenyre úgy, hogy ő is indult vele. Hiába tartom magam gyakorlott sofőrnek, vele szemben esélyem sem volt, mind a négyszer alaposan elvert. Persze nem szégyen egy rutinos szlalom-menőtől kikapni, hiszen ő már szinte összenőtt gondosan felkészített autójával, évek óta járja a bajnokság fordulóit, és még a 200 lóerő fölötti, kompresszoros Mx-5-ösöket is rendre maga mögé utasítja 140 lovas szívómotoros sajátjával.
Sőt, az abszolút 10-be is be szokott kerülni, pedig ott már középmotoros Lotus Elise-ekkel, Hayabusa-motoros, pillekönnyű Speedcarokkal, Lancer Evókkal, és a donorra csak karosszéria formában emlékeztető, speciálisan szlalomra épített komoly versenyautókkal (Fiat X 1/9, VW Golf I, Toyota MR2, stb.) kell küzdeni a helyezésekért.
Rövid, de annál sikertelenebb szlalomversenyzői karrierem egy napig tartott, de ez alatt is számos tapasztalatot szereztem, élveztem a kihívást, főleg a rajtok előtti adrenalináradatot. Egy következő versenyen talán kisebb lenne a lemaradásom, bár ezt mindig könnyebb eltervezni, mint végrehajtani.
Hiába nem voltak bója- és pályahibáim, úgy is
mindig összejött az a futamonkénti 5-7 másodperces hátrány
a kategória legjobbjaihoz képest. Ez az időveszteség a nem megfelelő rajtokból (vagy megtorpant a motor, vagy túlpörgött a kerék), az elóvatoskodott féktávokból, és főleg a rossz ívekből tevődött össze.
A szlalompálya ugyanis egy szempontból pont olyan, mint egy igazi versenypálya: az ideális ív megválasztásánál nemcsak az adott kanyart kell figyelni, hanem az adott kanyarkombináció egészét. Ezért van az, hogy
néha szándékosan el kell rontani egy kanyart,
hogy a következő, fontosabb kanyart kedvezőbb íven kezdhessük meg. Kezdőként a legnehezebb feladat az eltolt bójasor teljesítése volt, ahol tényleg észnél kellett lenni az ívek megválasztásánál, de a 360 fokos visszafordítókkal is többször meggyűlt a bajom.
Aki kedvet kapott a szlalomversenyekhez, az idén már csak egy alkalommal, most szombaton látogathat ki egyre, ekkor rendezik ugyanis Kiskunlacházán, a repülőtéren a 2018-as Magyar Szlalom Bajnokság záró fordulóját, a 18. DragRacingKupát.