Népautóból faragott aszfaltbetyár - Suzuki Swift Sport teszt

A Suzuki kisautójának legújabb generációváltása komoly változásokat hozott a típus életében. Bár a gyártás elköltözött Esztergomból, a Swift sokat lépett előre és nem volt kérdéses, hogy a sportverzió is megújul. Hát most itt van, harci díszben és turbófeltöltéssel, miközben körülötte igencsak megfogyatkoztak a szórakoztató méregzsákok. Ez más megvilágításba helyezi az első hallásra borsosnak tűnő árat is: olcsóbban nincs nagyon hasonló élmény.

Egy igazi népautó, és a ritka sportváltozat

Hazánkban a Suzuki és azon belül a Swift korszakalkotónak nevezhető, hiszen kinek ne lenne a szűkebb vagy tágabb családi, ismerősi körében olyan illető, akinek legalább egy ilyen típusa ne lett volna. Az esztergomi gyár 1992-es beindulása után sosem látott tömegek indultak meg a szalonokba és az utakat ellepték a Swiftek. Sokak számára ez volt az első nyugati autó, és még azzal együtt is modernnek tűnt, hogy a világ többi részén már 1988 óta gyártották.

Ez az autó nagyon sokáig hozzátartozott a magyar utcaképhez (a másik nagy hazai „sztár” Opel Astrával egyetemben), több generációváltást is megélt az autó, míg

végül a legutolsónál sajnos elbúcsúzhattunk az itthoni gyártástól,

sikerét mostanában a Vitara és az S-Cross viszi tovább. Ám a Swift nem szűnhet meg csak úgy, a Suzuki mostantól egyenesen Japánból hozatja ide a kisautót, aminek nyilván megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Itthon egészen a 2005-ben debütált „vasaló” szériáig nem igazán volt ismert, hogy a Swiftnek létezett egy sportverziója is, holott már a legelsőből is készült gyári GTI kiadás. Nálunk hivatalosan nem volt kapható, pedig a 101 lóerős motor a pehelykönnyű karosszériában elég vad párosítás volt (a biztonság ügyét inkább ne firtassuk). Igazából 2005 után változott a helyzet, a drasztikusan átalakított modell immár Sport utónévvel folytatta pályafutását, és fontos tudni, hogy ezeket már akkor is Japánból importálták.

Jól áll neki az optikai tuning

2018-ban újabb nagy váltás következett a Swift életében, a főbb formai jegyeket megőrizve

teljesen új autót építettek, a padlólemezt is kicserélték.

A Sport verzióra még kicsit várni kellett, de már az előzetes pletykák is azt ígérték, megéri türelmesnek lenni. Nos, most már én is ezen a véleményen vagyok, elég csak ránézni. A Swift Sport külsejét bevált, ugyanakkor költséghatékony módszerekkel vadították meg: az első és hátsó lökhárítók lecserélésével, küszöbtoldatok alkalmazásával gyakorlatilag meg is oldották a feladatot.

Szemből változott leginkább a karaktere, a hatalmas maszk mögött pedig már nem a pörgős, de kevéssé nyomatékos 1,6-os szívómotor dolgozik Forrás: Ruschel Zoltán

Szemből a ködlámpafészkek, az új mintázatú hűtőrács és az alulra tett koptató által határozottan morcosabb arca lett az autónak. Oldalról a legkevésbé feltűnő a változás, viszont a hátsó talán az orránál is jobban sikerült. Az elődök jellegzetességéről, a (valódi!) dupla kipufogóvégről szerencsére nem mondtak le a tervezők, és igazán vagány látványt nyújtanak.

Újra szól a kétlövetű - de nem ordít, ami a hosszabb váltóáttétellel együtt végre hosszú autópályás túrákra is alkalmassá teszi a Sportot Forrás: Ruschel Zoltán

Az összhatást karbonmintás betétekkel egészítették ki, ezekből is jutott minden oldalra, de jól illenek ide, nem keltenek sufnituning hatást.

Ne felejtsük ki a kifejezetten szép mintázatú, 17 colos könnyűfém felniket sem,

és a kizárólag a Sport változathoz kapható napsárga színt sem. A tesztautó amúgy elegáns gyöngyházfehér színe helyett én a sárgát, pirosat, grafitszürkét és a kéket ajánlanám, azokkal még sportosabb a megjelenése.

Szívómotor helyett itt is bevetik a turbót

A Swift alapvető tulajdonságaira e cikkben nem nagyon térnénk ki, hiszen azt megtettük már korábban, az SVHS mikrohibrid rendszerrel kiegészített normál Boosterjet kivitel tesztjében. Azért azt érdemes megemlíteni, hogy az új padlólemez itt is érezteti jótékony hatását, igen könnyű az autó (mindezt kiváló, ötcsillagos törésteszt mellett). A 975 kilós menetkész tömeg kiváló adat, ehhez pedig egy jó motor kell, és máris indulhat az önfeledt autózás.

Eleve csinos volt a Swift belseje a lapított aljú kormánnyal és a csőműszerekkel, a Sportban ezt még megfejelték néhány díszítőelemmel Forrás: Ruschel Zoltán

Ha valahol, akkor Japánban biztosan értenek a jó motorhoz, és a megoldás ott hevert a polcon. Fogták a Vitarában és S-Cross-ban már bevált 1,4 literes, turbós négyhengerest, és szépen belekanalazták a Swift orrába. Persze ez azért nem volt ennyire egyszerű, mert

egy kis finomhangolás is megelőzte a transzplantációt.

Érdekes módon ezzel nem a teljesítmény növelése volt a cél, hanem a nyomatékleadás karakterisztikáján csiszoltak.

Maradt tehát a 140 lóerő, a maximális nyomaték pedig 220-ról 230 Nm-re növekedett. Most biztos néhányan mosolyognak az adatok láttán, hiszen akadnak kétszáz lovas kisautók is, ám újra emlékeztetnék mindenkit, hogy egy 975 kilós autóról beszélünk. A cél egyébként sem egy szupersportautókat alázó vadállat, hanem egy olyan kisautó létrehozása volt, amivel egyszerűen jó menni és szórakoztató gyorsan is menni. Nos, a Swift Sport pont ilyen.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!