Véletlenül lefilmezték 2019 legjobban várt új autóját

golf
Vágólapra másolva!
A Volkswagen még csak egy skiccet mutatott róla, de valaki felvette álcázás nélkül az új, nyolcadik generációs Golfot. A videókon kívül a jelenleg tudható információkat is megosztjuk.
Vágólapra másolva!
A hivatalos gyári vázlat sokat sejtető Forrás: Volkswagen

2019 közepén lesz a Golf nyolcadik generációjának világpremierje,

ezért teljességgel érhető, hogy a Volkswagen még nem mutatott képeket az autóról, csak egy skiccet a profilnézetéről.

A közösségi médián azonban felbukkant két Dél-Afrikában rögzített videó, amelyek tesztelés közben mutatják az új Golfot, ráadásul álca nélkül. Bár nem lehetünk 100 százalékig biztosak abban, hogy nem manipulált felvételekről van szó, a videókon szereplő piros autó elég golfos kinézetűnek tűnik, és az is teljesen biztos, hogy nem a jelenlegi, hetedik generációt látjuk.

És mit tud majd az új?

A hivatalos, Volkswagen által kiadott skiccből az derül ki, hogy teljesen új formája lesz a fényszóróknak, de a legfontosabb karakterjegy,

a vaskos, S-alakú C-oszlop és a közel függőleges csomagtérfedél megmarad,

hogy könnyű legyen Golfként azonosítani az új nemzedéket is. Az új formát a VW-konszern új dizájnigazgatója, a Porschétől érkezett Michael Mauer irányításával alkották meg.

Valószínűleg nő egy kicsit a szélesség, a nyom- és a tengelytáv, hogy tágasabb lehessen az utastér, de a karosszéria hossza csak minimális mértékben lesz nagyobb. Elképzelhető, hogy a csökkenő kereslet és a kínálat egyszerűsítése miatt a háromajtós és a kombi karosszéria eltűnik a kínálatból.

Digitális vezetői környezet

A belső tér az Autocar információi szerint

szinte teljesen mentes lesz a fizikai kapcsolóktól

és gomboktól, a legtöbb funkciót, így a klímaberendezést és a fényszórót is érintőgombokkal vagy érintőképernyőn keresztül lehet majd vezérelni, legalábbis a magasabb felszereltségű Highline változatokban mindenképp. A digitális vezetői környezethez hozzátartozik az analóg műszeregység képernyőre cserélése, és az állandó online kapcsolat is.

A Volkswagen a 2015-ös CES-en adott ízelítőt a nyolcas Golf műszerfalából. Hatalmas képernyők mindenütt, a központi a gesztusvezérlést is ismeri Forrás: Volkswagen

A nyolcas Golf a jelenlegi generáció MQB padlólemezének frissített változatára épül, később ezt kapja meg az új Audi A3, Skoda Octavia, és a Seat Leon is. Mivel a jelenleginél nagyobb arányban használnak a padlóban könnyűfémet, a tömegéből kb. 50 kilót tudtak lefaragni.

Minden Golf hibrid lesz valamilyen fokon

A nyolcas Golf legfontosabb újítása, hogy minden változata hibrid lesz: a belépő és közepes teljesítményű változatok 12 V-os enyhe hibrid rendszert kapnak fékenergia visszatáplálással és szíjhajtású indítómotor/generátorral,

a sportos GTI-ben viszont egy komolyabb 48 V-os rendszer dolgozik majd

nagyobb visszatöltéssel, elektromos turbóval és váltóba épített villanymotorral.

Elképzelhető, hogy a háromhengeres 1.0 TSI alapmotorból száműzik a turbófeltöltést, mert a szíjhajtású indítómotor/generátor képes átvenni a feladatát, és így meg lehetne spórolni a turbinán kívül a töltőlevegő-hűtőt, a csöveket és a vezérlő elektronikát is.


A 2012-ben bemutatott hetes Golf még most, életciklusa legvégén is az Európai Unió legkeresettebb alsó-középkategóriás modellje, idén már 380 ezer fogyott belőle. Tavaly az egész világon közel egymillió talált gazdára Forrás: Volkswagen

A kínálat legnépszerűbb motorja valószínűleg a mostani Golfból átvett,

hengerlekapcsolós 1,5 literes benzines és az új, 1,5 literes dízel

lesz, mindkét motort többféle teljesítménnyel lehet majd megvásárolni. A dízelbotrány ellenére marad a kínálatban a nagy, kétliteres TDI is, amely az átdolgozásnak köszönhetően 9-10 százalékkal erősebb, és kb. ugyanennyivel takarékosabb lesz. 140-204 lóerőig sokféle változatban kínálják majd.

Az Autocar szerint így néz majd ki a nyolcas Golf oldalnézetből. Nőnek a kerékjáratok és a sárvédő-szélesítések, de az alapforma változatlan Forrás: Autocar

Hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú DSG váltó lesz az új Golfhoz, az erősebb motorokat összkerék-meghajtással is lehet majd kombinálni.

Eltűnik a kínálatból az elektromos hajtású e-Golf,

mivel nem sokkal a Golf VIII premierje után, 2019 második felében már bemutatkozik a Volkswagen új elektromos modellcsalád első szériamodellje, a magyar dizájnerek által tervezett, ferdehátú I.D. is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!