A bestseller második, javított kiadása - Renault Captur teszt

A C-alakú LED-es nappali fények jól mutatnak a fényszóró alatt

A Renault hamisítatlan francia márka: mindig érzékenyen reagált a divatra. Ahogy egyterűt, úgy SUV-ot is az elsők között fejlesztett. Így lehetséges, hogy a Captur, a legkisebb városi terepjárójuk már a második generációjánál tart. Divatos, tágas, vidám, és dízelként takarékos is, de a váltójával nem sikerült kibékülni.

Elmúltak azok az idők, amikor mindenki a Golf-osztályra figyelt. Egyáltalán tudja még valaki mi is az? Az egykoron legfontosabb, legnépszerűbb kategória, amely a kilencvenes és kétezres évek legizgalmasabb autóipari párbajait produkálta.

Az aktuális Astra mindig ott lihegett a Golf nyomában,

mire a Ford az évezred végén épített egy zseniális futóművet és kitalált egy új formanyelvet, amivel az első Focus ellopta a show-t. A franciák is dolgoztak persze lázasan, az ember csak kapkodta a fejét, hogy micsoda térkihasználás (magas tetős Peugeot 307-es), milyen fantasztikus biztonsági fejlesztések futurisztikus formában (Mégane II) és mennyi ötlet és jópofaság (Citroen C4, első generáció)!

Erre most itt vagyunk 2020-ban, és senkit sem érdekelnek a hagyományos kompaktok. Olyannyira, hogy a napokban a Renault nagy emberei szellőztették meg, hogy

vége lehet a Mégane-nak.

Egyszerűen nem kell senkinek, alig fogy belőle. Ki is tehet minderről? Például az első Captur, amely előlépett a franciák talán legfontosabb modelljévé. Kis és kompakt SUV kell manapság a népnek, nincs mese.

Nagy rajta a nyomás az előd sikere miatt

A négyes Clio technikájára épített, 2013-ban bemutatott első Capturrel én azonban nem voltam teljesen kibékülve. Nem állt össze a forma, a műszerfala olcsó hatást keltett, már új korában is zörgött, és vezetni sem volt túl emlékezetes élmény. Véleményemmel azonban úgy tűnik, kisebbségben voltam, mivel

a Captur Európa legnagyobb darabszámban értékesített kis SUV-ja volt éveken át,

olyan sláger modelleket megelőzve, mint a Nissan Juke, a Peugeot 2008 vagy az Opel Mokka. A sikerében a sokak szemében megnyerő dizájn mellett az elérhető ár is komoly szerepet játszott, az pedig, hogy nem volt hozzá összkerékhajtás, senkit sem érdekelt.

Na, de most itt az új generáció, ami képeken már nagyon tetszett, ezért örültem, hogy én kapom belőle az első tesztautót. A sajtóban megjelent első hírek ígéretesek voltak: merevebb és könnyebb padlólemez, teljesen áttervezett külső és belső tér, javított helykínálat, közvetlenebb kormányzás, új benzinmotorok, a kategóriában egyedülálló módon

2-es szintű önvezető képesség és plug-in hibrid hajtás.

Itt az idő, hogy végre élőben is megkedveltesse magát velem!

Férfiaknak sem ciki beleülni

Nem egyértelműen csajos a legújabb Captur, még ebben a bordó árnyalatban (hivatalosan: lángvörös) sem, de jól áll neki nagyon a szürke és a fehér is, különösképpen a fekete tetővel kombinálva. Alapszín tízféle, tetőszín négyféle van, ehhez jön még a háromféle külső és hatféle belső dizájncsomag, meg a négyféle felni, amit ha felszorzunk, kijön, hogy

több száz féle egyedi kombinációt lehet összerakni.

Könnyedén lehet a miénk az ország egyetlen fekete Captur-je, Atacama narancs tetővel, Highland szürke dekorelemekkel kívül, narancs műszerfal-dekorációval és sötétkék „touch" belső dekorelemekkel.

Ezúttal a forma tényleg jól el lett találva, tele van finom részletekkel, emellett sportosabb és arányosabb, mint a régié, amelynek egyes jellegzetes részleteit azért megtartotta (hűtőmaszk, ívelt küszöb, konkáv ajtók, lejtős tetővonal).

Főleg hátulnézetből futurisztikus

az új forma a vékony, LED-es C-lámpákkal és trükkösen hajlított nagy lemezfelületekkel. Sokat dob a megjelenésen, hogy a legkisebb acélkerék is 17 colos, de akár 18-as felni is kérhető, bár ez utóbbi már a kényelem rovására is mehet.

Hogy kell ezt lehalkítani?

A bejutás egyszerű és az első benyomás egészen pozitív.

Ahogy elvárja az ember, magasan ül egy bunkerszerű kasztniban

(ezért vett ugye SUV-ot, még ha kicsit is), az érzés megvan, a friss tulajdonos fellélegezhet, hogy nem volt kidobott pénz a vételár. A régi Capturt főleg a belseje húzta le, amiből tanult a Renault: végre szépek az anyagok, jó a minőségérzet, a formák nincsenek túlbonyolítva, a jó fogású kormányt is tudtam szeretni.

Örömmel dicsérném az ergonómiát is, mert például a 7 colos érintőképernyő (rendelhető álló formátumú 9,3-as is) menüje egész logikus, a Dusterből átvett klímapanel nemcsak szemrevaló, de jól is használható. Még a feláras (100 ezer Ft),

10,25 colos digitális műszerfal

is illik az autó modern hangulatához, jók a színei, és egész sokféleképpen konfigurálható. Azt viszont nem tudtam egy hét alatt sem megbocsátani, hogy indulás után konkrétan 30 percig nem találtam meg, hogy hol a nyavalyában kell a rádiót lehalkítani.

Tekerentyű nincs középen, és a váltó mellett sem, de a kormányon sincs ilyen nyomógomb. Hol az ördögbe lehet, most

emiatt nem szeretném elővenni a gépkönyvet, azért az vér ciki lenne

– gondoltam magamban. Végül csak rájöttem: a kormány teljesen kitakar egy kis konzolt a kormányoszlopon, onnan lehet hangerőt állítani (igen, mint a 2000-es évek elején a Cliókon és Mégane-okon) és számot, állomást léptetni. Mindezt úgy, hogy a kormányon két vakkapcsoló is van, oda pont elfért volna. Mindegy, megszoktam, de nem szerettem.

Mivel a teljes hossz 11, a tengelytáv 3,3 centit nőtt az elődhöz képest,

már hátul is simán el lehet férni,

két felnőtt kényelmesen trónolhat, magas növésűeknek is legfeljebb a fejtér lehet szűkös. Szintén megnőtt a csomagtartó, a sínen csúsztatható hátsó ülések helyzetétől függően 406-520 literes (377-465 helyett), igaz ezt két részre osztja egy elválasztó lap.

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a Capturt!