Egy régi luxusautó, ami elketyeg tíz literrel - Mercedes 300 SD (1981) veteránteszt

Energialenyelők a lökhárítók, 4 km/h-s ütközést deformáció nélkül kibírnak

Fontos küldetése volt a W126-os sorozatnak: visszaszerezni a világ legjobb autója címet! Ez a gyár szerint sikerült is, a harmonikus formájú és kifinomult S-osztály a világ minden táján megjelent a tehetős magánszemélyek, vállalatok vagy minisztériumok garázsaiban. A népes család egy ritka, japán piacra készült turbódízel kivitelét próbáltuk ki – azzal a motorral, amit Európában rangon alulinak találtak, így sosem forgalmaztak.

Mindent megtettek a Mercedes mérnökei, hogy elérjék a csúcsot, és a többi gyártónak is etalont állítsanak. A Sonderklasse hivatalosan második generációja 1979 szeptemberében mutatkozott be, és nemcsak a kényelem és az elegancia, de a biztonság csúcsának is számított. Gyűrődő zónákkal körülbástyázott utascellája 55 km/h-s frontális ütközésnél is sértetlen maradt, ráadásul rendelhető volt légzsákokkal, ABS-szel és 1989-től kipörgésgátlóval is. Ezen mutatkozott be Barényi Béla egyik új fejlesztése, a süllyesztett ablaktörlő, amely gyalogosgázolásnál mérsékelte a sérülésveszélyt.

Bár nem volt annyira túlméretezett, mint elődje, a W116 ("Jockey-Meci"), ezt is az örökkévalóságnak tervezték. Pedig a leköszönő modellhez képest könnyűszerkezetes építésű volt, ahol csak lehetett, könnyűfémötvözeteket és műanyagot használtak. A független felfüggesztés, a négy tárcsafék, a kormány- és fékszervó magától értetődő volt, de

légkondicionálót, elektromos ablakmozgatást, ülésfűtést, bőrkárpitot, tolótetőt és 1983-tól fedélzeti számítógépet is sokan rendeltek.

A főúri menetkomfortot légrugózással lehetet suhanássá varázsolni, számtalan különleges extrát is kínáltak.

Stuttgartban a prototípust intenzíven nyüstölték és a szélcsatornában is addig farigcsálták, míg elérték a 0,36-os légellenállási tényezőt (Cw), ami a forma és az arányok ismeretében egészen kiváló eredménynek mondható. Alapméretű és hosszított (Lang), illetve kupé (C126) felépítménnyel készült, és motorválasztéka is gazdag volt. A soros hathengeresek közül a 2,8 és a 3,0 literest, a V8-asok palettájáról pedig a 3,8, 4,2, 5,0 és 5,6 literest szerelték az orrába. Csak a korai 280 S alapmodell volt porlasztós (és négysebességes kézi váltós), a többi befecskendezést kapott, és zömmel automatát is.

Japán is kapott turbódízelt, de balkormányosként

Az unikális dízeleket érdekes módon Európában nem árulták, holott a kisebb kategóriákban (így a W123-asnál is) hódított ez a technika – egyszerűen rangon alulinak tartotta a gyár a kerregő és gyenge motort a luxuskategóriában.

Észak-Amerikában és Japánban viszont árulták az öthengeres 300 SD modelleket,

aztán 1985-től a háromliteres gázolajosokat már a hosszabb SDL-ekbe szerelték (két évig a kipufogógázok szűrésével is kísérleteztek). A turbódízel az elődmodellből érkezett, az olajválság és a flottafogyasztási értékek miatt vezette be a Mercedes a benzinzabáló cirkálók alternatívájaként.

Még a nyolcvanas évek közepén bevezették az W124-hez fejlesztett, szintén háromliteres, de immár hathengeres OM 603-as motort, aztán az S-osztálynál 1990-ben megnövelték a lökettérfogatát 3,5 literre, ekkor a turbódízel már 136, majd 150 lóerőt teljesített. Ekkor már csak Kanadában és az Egyesült Államokban forgalmazták, a japán változatot megszűntették, de a dízelek korábban azon a piacon is balkormányosok voltak. Ez azért is érthetetlen, mert a benzines W126-osoknak létezett amúgy jobbkormányos verziója is, elsősorban a brit és az ausztrál piacra.

Japánban egy ilyen limuzin komoly státusszimbólumnak számított, és mivel a legtöbbet sofőrösként használták, az, hogy a vezető a járda felé ült, még meg is könnyítette és gyorsította a hátul utazó tulajdonos kiszolgálását - főleg az ajtónyitásokat.

Az európai veteránpiac gyorsan felfedezte ezeket a kitűnő állapotú, általában precízen karbantartott gépeket,

és (a balkormányosságuknak köszönhetően) gyorsan slágerré is vált Japánból hozni veterán Mercedest. Ezek az USA-kivitellel ellentétben km/h-ban mérnek, nincsen felhizlalt lökhárítójuk és osztott fényszórójuk sem.

Mérsékelt dinamika és igazi öthengeres orgánum

Ez az autó is a felkelő nap országából került egy német kereskedésbe, mostani tulajdonosa, Máthé Zoltán pedig kifejezetten W126-ost keresett. Sokat megnézett, mire megtalálta a neki valót: igazi kincs, a japán kivitelből ugyanis csak nagyjából 200 darab készült. Még Németországban kicserélték az egyik kopogós gömbcsuklót, hogy megkaphassa a műszakit. Példaértékű, hogy az egész procedúra műszakistól, rendszámostól, átírással együtt megvolt egy óra alatt. Lábon jött haza a 300 SD, itthoni átvizsgálásakor derült ki, hogy mindene olyan, mintha egy éve jött volna ki a gyárból.

A légszűrő tetejét átfestették, a kipufogóról leszedtek egy kis felületi rozsdát, és alaposan kitakarították, semmi egyéb dolog nem akadt vele. Ahogy a külseje, úgy az utastere is ragyogó állapotú; egyszerű, mégis

arisztokratikus szalon fogadja az utasokat vaskos, kényelmes fotelekkel, süppedős szőnyegekkel

és diófaberakásokkal. Alapjáraton még kihallatszik a turbódízel motor gázolajos orgánuma, és főleg az öt henger jellegzetes „hullámzása", de a fordulatszám emelésével eltűnik a ketyegés, kisimul a járás, a hang pedig visszafogott, turbinaszerű süvítésbe fordul.

A kisnyomású turbó mellett turbólyukat gyakorlatilag alig lehet érezni, de az alacsony teljesítmény miatt a gyorsulás komótos: az SD kereken 16 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. Csak négyfokozatú 4G-Tronic automatával forgalmazták, ami még ront egy kicsit a dinamikán. Ez azonban nem akkora fájdalom, a méltóságteljes hömpölygés nagyon is illik a W126-os karakteréhez. A szerkezet gyorsan felkapcsol és finom, alig észrevehető rántásokkal dolgozik, a cikcakk-kulissza pedig igazi márkavédjegy. Erős a parkolófokozat, a tulajok többsége csak nagy lejtőn megállva taposott a pedálos rögzítőfékre.

Kuriózum volt a 10 litert fogyasztó luxusautó

Kiváló az S-osztály hangszigetelése, a rugózás pedig légrugók nélkül is kellemesen lágy: a klasszikus keresztlengőkaros tekercsrugós szerkezet még a töredezett országutakról is hatékonyan tűnteti el az úthibákat. Kanyarokban – csakis nagyobb sebességnél – megdől kissé a nagy és súlyos test, de mindvégig stabil marad. A 130 km/h-s utazótempót erőlködés nélkül képes tartani, miközben az országúti fogyasztása 9,0 liter körüli, és vegyesben használatban is beéri 100 kilométerenként nagyjából 12 literrel (ezt tanúsítja a német Spritmonitor 10,5 literes felhasználói átlaga is).

Élvezettel tekeregettük méretes kormányát, amelyet erős, de nem túlméretezett olajos szervo segít, pontosan irányítható vele a nagy Merci.

A négy tárcsafék a rásegítéssel finoman adagolható, hatékonyan állítja meg.

Összességében a mai forgalomban is nagyon kellemes kísérő, akár napi használatra is megfelelne, csak vétek lenne a japán SD állapota és ritkasága miatt. Nyilván kevésbé dinamikus és csendes, mint a benzinesek, de hozzájuk képest jelképes a fogyasztása. Mint azóta több évtized bizonyított, ezt a tulajdonságát mifelénk többen értékelik, mint Japánban vagy Amerikában.

Műszaki adatok - Mercedes-Benz 300 SD (W126)

Motor: SOHC-vezérlésű soros öthengeres turbódízelmotor elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 2998 cm3. Furat x löket: 90,9 x 92,4 mm. Kompresszióviszony: 21,5:1. Teljesítmény: 121 LE, 4350/perc fordulaton. Nyomaték: 230 Nm, 2400/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú automataváltó, hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elől kereszt- és ferde lengőkaros, hátul háromszög-lengőkaros, kanyarstabilizátorral. Hidraulikus lengéscsillapítók, tekercsrugók. Elöl-hátul tárcsafékek.

Felépítmény: négyajtós, ötüléses önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 5146 x 1820 x 1430 mm. Tengelytáv: 2935 mm. Csomagtartó: 430 l. Tank: 77 l. Saját tömeg: 1705 kg.

Gyorsulás (0-100 km/h): 16,0 s. Végsebesség: 175 km/h.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil novemberi számában: