A Zafira ugyanis nagy és a fordulóköre is hatalmas (13 méter feletti), és a kamera sokat segít ugyan a parkolásban, de az ovinál például egy szűk utcában nem tudtam sehogy sem megállni. Furcsa a régimódi, padlóra tett kézifék, így legalább a téli farolás menni fog vele a parkolóban.
Amúgy a kínálatban csak dízelmotorok vannak másfél- vagy kétliteres lökettérfogattal,
102 és 177 lóerő közötti teljesítményszintekkel. A miénk a legerősebb változat volt 400 Nm-es nyomatékkal, ennek megfelelően nem is volt gond a gyorsulással, bár élénk gázreakciókra senki se számítson.
Ezt a változatot csak nyolcfokozatú, hagyományos bolygóműves automataváltóval kombinálják, a vezérlés pedig kér némi gondolkodási időt, mielőtt a kisbusz megindulna. 8,5 liter lett vegyesben az átlagom, ami az autó tömegét és légellenállását tekintve kifejezetten barátságos érték, erre nem is lehet panasz (a WLTP-norma szerinti adat 6,7-7,6 l/100 km). Felemás érzéseim voltak viszont a vezetéssegítő rendszereket próbálgatva. A holttérfigyelő szépen pislogott, de ez már alap ezen az árszinten, mint ahogy a távolságtartó tempomat is.
Sávtartó azonban nincs, ahogy az automatikus vészfékrendszer is a 2016-os technológiai színvonalon áll, ami egy újnak mondott modellnél nem előny. Ugyanígy a xenon fényszórók is már kifelé mennek a divatból, a feláras lámpák ma már az Astránál is a LED-esek, nem jár a piros pont. Az autó persze nehéz, ami adottság, de kicsit nehézkes is.
Rossz úton és nagyobb fékezéskor érezni a karosszéria csavarodását, itt-ott nyöszörgés hallatszik.
A hátsó futómű elég kemény, ebben a 17-es felni és a nagy teherbírás is szerepet játszhat, mindenesetre úthibákon kényelmetlenné, rázóssá válik.
Nyilván nem vezetési élményt keres az ember ebben a kategóriában, viszont csalódás volt a komfort a közepes vagy rossz minőségű utakon. Jó burkolaton, autópályán aztán kisimul persze, egészen 120-ig, mert afelett meglehetősen zajos. Tudom, ez egy nagy homlokfelületű busz, de azért lehet ezeket is megfelelően szigetelni. Arról eddig nem is szóltam, hogy minden alkalommal, amikor enyhén jobbra dőlve álltam meg a garázs előtt, induláskor egy „Top up engine oil" hibaüzenettel örvendeztetett meg az autó. A nívópálca persze mindent rendben lévőnek mutatott, csak az érzékelő szórakozott.
Ne felejtsük, a Zafira Life a legdrágább Opelek egyike, a 10 millió alatti alapár csak M méretben, 102 lovas dízellel, a legegyszerűbb Business felszereltséggel érhető el, de abban csak egy tolóajtó, manuális klíma és monokróm rádiókijelző van.
A tesztelt autó persze a másik véglet, a legerősebb dízellel, automataváltóval, hét üléssel listaáron 17 millió körül jár,
de bízhatunk abban, hogy akár 10%-ot is lehet alkudni az árból. A 2,5 milliós nagycsaládos állami támogatás természetesen erre is jár, és négy gyerek felett alighanem már komolyan el kell gondolkodni egy ilyen méretű autón.
A sokgyerekeseken kívül szerintem magánszemélyeknek nem igazán fog szóba jönni egy ilyen autó, annál inkább vállalkozásoknak, ráadásul flottaértékesítésben amúgy is hagyományosan erős az Opel. Konkurencia az ikertestvéreket leszámítva csak kis számban van, leginkább a Ford Tourneo Custom jöhet szóba hasonló áron, vagy esetleg a testesebb Renault Trafic SpaceClass. A Volkswagen népszerű Caravelle, vagy pláne Multivan modellje inkább 20 milliótól kezd hasonlítani erre az autóra, nem is beszélve a Mercedes V-osztályról.
Kisebb kerekekkel, manuális tolóajtóval, valami szerényebb felszereltséggel jó vételnek tartom,
de nekem 4 gyerekes apaként nem ad annyival többet a Combo Life-nál, mint amennyivel többe kerül. Akinek viszont kell a hely, nagyok a gyerekek (vagy a felnőttek) és sokat utazik, elégedett lehet egy ilyenben. Az ígéretek szerint 2021-ben megérkezik a teljesen elektromos változata, ami, ha az ügyetlen Nissan e-NV200-tól eltekintünk, egyedülálló a piacon. Rendes méretű akkuval (akár 75 kWh), ideális esetben kétféle állami támogatást is kihasználva miért ne lehetne létjogosultsága?