Így sokkal olcsóbban köthet kötelező biztosítást az autójára

baleset
Vágólapra másolva!
Elindult az év végi kgfb-kampány, az idén egy újítással is jelentkeztek a biztosítók.
Vágólapra másolva!

A hétfőn kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26 600 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat.

Ez az összeg 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet

- áll a Netrisk közleményében.

Az online biztosításközvetítő portál eddigi megrendeléseinek több mint 60 százaléka három biztosítóhoz, a Generalihoz, a K&H-hoz és a Genertelhez került. Őket követi szerződésszámban az Union és a Groupama.

Jelenleg már az ügyfelek 92 százaléka

választja az éves, egyösszegű díjfizetés lehetőségét csökkentett díjösszeg fejében, szemben a tavalyi 87 százalékkal. További megtakarítás érdekében ugyancsak jelentős többség választja az elektronikus díjfizetési formát: a csekket kérők aránya egy év alatt 23-ról 16 százalékra apadt.

Az idei kampány új, népszerű eleme a téli-nyári gumik használata után járó kedvezmény: ezt az idei kampány során négy biztosító is nyújtja, akár 12 százalékos kedvezményt is biztosítva.

Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék: jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak. Ennek eldöntésében fontos szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíjnak, amit az érintetteknek november 11-ig kell megkapniuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!