Sötét fellegek gyülekeznek Európában a hagyományos, belső égésű motoros autók felett: egymásra licitálva döntenek az országok a betiltásról (gyakran 2030 szerepel céldátumként), tisztán benzinnel vagy gázolajjal teljesíthetetlen Euro-7 emisssziós norma körvonalazódik, a széndioxid-kibocsátási kvóták miatti gigantikus bírságok pedig már a jelen legnagyobb kihívásai a gyártóknak. A kitűzött cél egyértelműen a villanyautók elterjesztése, bár a józan helyzetértékelés és az eladási statisztika is azt mutatja, hogy az áruk, a hatótávolság és a töltési infrastruktúra is késlelteti még az igazi áttörést.
Rövid- vagy középtávon tehát egyre több gyártó a hibridekben látja a megoldást, és így van ezzel a Ford is. Különösen széles palettájának csúcsát a zöld rendszámos, plug-in modellek jelentik (ilyen az amerikai Exporer vagy a kezdeti tűzesetek miatt nehéz rajtot vett Kuga PHEV), de akad külső forrásból nem tölthető teljes hibridjük is, a Mondeo – ebben lényegében Toyota licensz alapján fejlesztett rendszer működik.
A harmadik hajtástípus neve mild (magyarul lágy) hibrid, ez jelent belépőt a Pumától a Transit Customig a részben elektromosított modellek sorába.
Tesztünk főhőse, egyúttal a Ford kínálatának örökös slágere, a Focus mHEV is ilyen rendszert kapott, és előre le kell szögezni: a hagyományos autók híveihez ez áll a legközelebb. Egyrészt ez nem SUV, hanem földszintes kompakt, ahhoz illő menettulajdonságokkal, másrészt minden méteren a turbós benzinmotor hajtja, és a kézi váltás örömét sem veszi el. Szabvány szerinti 103 g/km-es széndioxid-kibocsátásával ugyanakkor sokkal közelebb áll az elvárt EU-s kvótákhoz, mint amit egy 155 lóerős benzines autó valaha is produkálni tudott a Fordnál, és 4,5 literes átlagfogyasztása is elég ígéretes.
Hiába éljük a méretcsökkentett motorok korát, sokan megdöbbennek azon, hogy a sportos ST-Line felszereltségű Focust egyliteres Ecoboost háromhengeres hajtja, de itt érdemes megjegyezni, hogy a kezdeti gyermekbetegségek után a konstrukciót alaposan átdolgozták. Nálunk kétféle teljesítménnyel forgalmazzák, az alapkivitel 125 lóerős, ehhez a lágy hibrid rendszer 450 ezer forintért érhető el. Szerintünk az emissziós célok teljesítéséhez szériának kéne lennie, mint a Suzuki teljes kínálatában, de ez legyen a Ford baja. Mindenesetre az izmosabb, 155 lóerős kivitelhez már nem pluszpénzért jár.
Ebből a legolcsóbb, Connected felszereltség 8,13 millió forintba kerül, míg a tesztelt ST-Line X (feláras extrák nélkül) már 9,07 milliót kóstál. De mit jelöl a végén az X? Némi többletet, például hangzatos Stílus csomagot, 60:40 arányban osztott síalagutat, nagyképernyős infotainment rendszert
és egy olyan tételt, amire a riválisok új belsőépítészeti megoldásait látva nagy szükség volt: digitális műszerfalat.
Nem csekély összeg ez egy kompakt autóért, de figyelembe véve a piac általános árnövekedési trendjeit, sajnos reális – egy Seat Leon FR 110 lovas lágy hibridként még drágább is.
A rendszer lelke ebben az esetben is a szíjhajtású indítógenerátor (BISG), amely a lassításoknál kárba vesző fékenergiát visszatáplálja a vezetőülés alatt lakó 0,48 kWh-s, lítium-ion akkumulátorba. Ez a telep 12 liternyi helyet igényel az amúgy nemigen kihasznált térből, és egyrészt az a feladata, hogy minden egyes leállítás után (ami 20 km/h alatt a kuplung vagy a fék elnyomására megtörténik) a BISG-vel újraindítsa a motort. Másrészt gyorsításoknál vagy például emelkedőn haladva be tud segíteni a háromhengeres benzinesnek, méghozzá nem is kevéssel: 55 Nm forgatónyomatékkal.
Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!