Ennyi pénzért ajándék egy új autó - Dacia Sandero Stepway 1.0 LPG teszt

A Dacia Sandero eddig is az újautó-piac ár/érték bajnoka volt, az új generációba viszont akkor is nehéz belekötni, ha a Suzuki-verő árcédulától eltekintünk. Persze abszolút értékben nem veri meg a márkásabb kisautókat, de közel azt a szintet hozza jóval kevesebbért.

A Dacia nem arról híres, hogy elkapkodja a modellváltásokat. Például a legutóbbi Sandero nyolc évig volt gyártásban, ami 1-2 évvel több az átlagosnál. Igaz, nem is volt okuk leváltani, hiszen négy éve ez a legnépszerűbb autó Európában a magánvásárlók között, az első generáció 2008-as megjelenése óta pedig már több mint kétmilliót adtak el belőle. A hosszú modellciklus előnye, hogy a fejlesztési költségek jobban eloszlanak, de a Daciának más trükkökre is szüksége van ahhoz, hogy az árait alacsonyan tartsa. Kiforrott, de elavult Renault-technikára építi az autóit (fejlődő országokban, alacsony munkabérért), az extrákból csak a legszükségesebbeket adja, emellett dizájnra, biztonságra és minőségi beltéri anyagokra sem költ sokat.

Az új Sandero azonban sok tekintetben más, mint az elődje. Ugyanaz a korszerű architektúra (CMF-B) adja az alapokat, ugyanaz, ami a tavaly bemutatott új Renault Clio, Captur, és a Nissan Juke alatt is van. Valószínűleg

rájöttek az anyacégnél, hogy jobban megéri, ha egyféle alapra készítik az összes kisautót, amiből most a Dacia profitál a legtöbbet.

Ez a könnyű és merev platform egy sor előnyt jelent a korszerű motorokon, biztonságon, futóművön, zajszigetelésen át a kényelmi elektronikáig.

Nagyobb és szebb

A karosszéria 2 centivel hosszabb és több mint 10 centivel szélesebb lett, így persze a kerekek is messzebb kerültek egymástól, a tengely- és a nyomtáv is nőtt. Nem csoda, hogy az új Sandero jobb kiállású, mint elődje, álló helyzetben is stabilabbnak, dinamikusabbnak érződik. Karakteresebb, magabiztosabb a formanyelv is, de arra azért kínosan ügyeltek, hogy megosztó semmiképp ne legyen.

Látványos a terepcsomag

A korábbi generációnál 3-ból 2 vásárló megrendelte a Stepway csomagot, és ez várhatóan az új nemzedéknél is így lesz, mivel viszonylag kevés pénzért divatosabbá és használhatóbbá válik tőle a Sandero. Persze néhány műanyagtól és egy emelt futóműtől még valódi SUV nem válik belőle (összkerékhajtás nem rendelhető), de arra, hogy a köves földúton feljusson a telekre, anélkül, hogy terhelten leérjen az alja, tökéletesen alkalmas lesz.

350 ezer forint a Stepway felára, ennyiért főleg SUV-optikát kap az ember, műszakilag csak az alapáras klíma (amúgy 130 ezer forint lenne), és a nagyobb, 17,4 centis hasmagasság jelenti a különbséget. Utóbbi 4,1 centis emelést jelent, amelynek csak a negyedéért felelnek a hosszabb rugók, a többi a nagyobb (15 helyett 16 colos) felnikből és a gumik magasabb oldalfalából tevődik össze. A végső érv a Stepway-csomag mellett a moduláris, 80 kilós teherbírású tetősín, amely keresztben is rögzíthető, így feleslegessé teszi egy tetőcsomagtartó megvásárlását.

Az egymástól távolabb helyezett kerekek és a szélesebb karosszéria érezhetően megnövelték a Sandero belső terét, ez a harmadik generáció már a legtágasabb kisautók közé tartozik. Ez azért jó, mert manapság sok gyártó a súly- és fogyasztáscsökkentésre hivatkozva egyre rövidebb és szűkebb kisautókat gyárt, elég csak az új Opel Corsára, a Peugeot 208-asra, vagy a Toyota Yarisra gondolni.

A Sandero úgy nagyobb náluk, hogy könnyebb is,

a tömege motortól és felszereltségtől függően 1014 és 1176 kg között változik, a minden jóval felszerelt tesztautóé az utóbbi.

Magam mögé beülve (178 cm vagyok) épp nem ér hozzá a térdem az első ülés háttámlájához, a lábfejemet be tudom csúsztatni alá, és a fejtér is bőséges. Ugyan a 328 literes, mozgatható padlójú csomagtartó befogadóképessége jócskán elmarad a Clio 391 literétől, de a kategória átlagát így is hozza. Gazdag kárpitozásra itt azért senki sem számítson, a fém sok helyen előbukkan, de ennél zavaróbb, hogy magas a rakodóperem, és, hogy a pótkerék helyére tett LPG-tartály mellé kis tárgyak akadálytalanul be tudnak csúszni. Viszont a ronda nyomógombot végre száműzték hátulról, a perem alá benyúlva, mikrokapcsolóval lehet nyitni a csomagtérajtót.

A belső tér is előrelépés

Bár minőségérzetben ez az új Dacia sem versenyezhet a kategória legjobbjaival, az elődjéhez képest így is óriási a fejlődés. Jó megfogni a fémből készült belső kilincseket, a vastag Renault-bajuszkapcsolókat és még a bőrhatású kormányt is, de a legtöbbet azok az ízléses, puha tapintású textilbetétek számítanak, amelyek a műszerfalon és az ajtókon megjelentek. Persze a műanyagok mindenhol kemények és karcolódásra hajlamosak, rossz úton kicsit ciceregnek is, és az üléskárpitok sem a legfinomabb szövetből készültek, de ennyit simán el lehet viselni az ár ismeretében.

Végre odafigyeltek a műszerfal formájára: a vízszintes tagolás, a szögletes légbeömlők, a különálló, 8 colos érintőképernyő a narancs betétek, a digitális, tekerőgombos klímapanel modern atmoszférát teremtenek.

Olyan úri huncutság, mint a Clióból ismert digitális műszerfal nem rendelhető,

de a fűthető kormányról és ülésről, a vezeték nélküli telefontöltőről, az adaptív tempomatról, a sávtartóról és a 360 fokos kamerarendszerről is hiába álmodozik a Dacia-vásárló. Ellenben lett végre automata kulcskártya, első-hátsó parkolóradar, holttér-figyelő, koccanásgátló fékasszisztens, valamint automatán kioldó elektromos kézifék, legalábbis a jól felszerelt verziókban.

Nem kell mindent túlbonyolítani

Élveztem az egyszerűséget és az ebből fakadó ergonómiát: a két nagy analóg órát könnyen le lehet olvasni, a kormány mögötti rejtett gombokkal gyerekjáték a rádiót kezelni, a késés nélkül reagáló érintőképernyőn programozói képzettség nélkül is bárki azonnal személyre szabja a kocsit. Amúgy a csúcs infotainment rendszerből nem hiányzik a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay, valamint a digitális rádió sem, még a navigáció grafikája is teljesen vállalható. Kár, hogy a könnyen koszolódó tolatókamera képe torz és gyenge felbontású, viszont legalább mozgó segédvonalakat kirajzol.

Először még nem éreztem túl kényelmesnek az új vezetőülést, de másnapra megszoktam a háttámla hajlítását, és onnantól fogva nem volt bajom vele, a hosszú ülőlapot és a meglepően jó oldaltartást már az elejétől fogva értékeltem.

A végre négy irányban állítható kormánnyal (Comfort felszereltség) könnyen megtaláltam a megfelelő vezetői helyzetet,

bár az állítási tartományok kisebbek, mint például a VW-konszern autóiban, és a karos-rugós támladöntési mechanizmus helyett is jó lett volna már áttérni a finomabban szabályozható, tekerős megoldásra.

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a Sanderót!