Már a végső simításokat végzik a valaha volt legerősebb BMW-n

BMW XM
Vágólapra másolva!
Az XM nevű óriás SUV-ból csak M-es változat lesz, ezért még a gyengébb verziója is 650 lóerős.
Vágólapra másolva!
Azért álcázzák még az autót, mert a sorozatgyártása csak decemberben kezdődik az Egyesült Államokban Forrás: BMW

Megérkezett a sorozatgyártást előkészítő utolsó finomhangolási fázisba az M GmbH első önálló szabadidő-autója, amely egyben a gyári sportrészleg első hálózatról tölthető plug-in hibridje is. A formájával sok vitát kiváltó XM tanulmányautó tavaly novemberi premierje után néhány hónappal az előszériás prototípusok intenzív tesztprogramon vesznek részt, amelyen hivatalos képek is készültek.

Az XM tanulmányautó 2021 őszén mutatkozott be Forrás: BMW

Az alapmodellben a 4,4 literes, V8-as turbómotor és az elektromos motor együtt 650 lóerőt és 800 Nm-t küld a négy kerékre, de

később lesz egy 750 lóerős csúcsváltozat is,

amibe valószínűleg még erősebb villanymotort tesznek.

Az oldalanként két kipufogót egymás fölött helyezték el Forrás: BMW

A 25 kWh-s akkumulátor egy feltöltéssel körülbelül 80 kilométer tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé, ami már előrevetíti, hogy nem ez lesz a legtakarékosabb SUV hibrid üzemben sem. Azonban az elektromos motor a hajtáslánc gázreakcióját is javítja, mivel kiküszöböli a turbólyuk hatását. Az akkumulátort legfeljebb 7,4 kW-tal lehet tölteni, váltóáramról.

Nem légrugós a futómű, ezért emelni sem lehet a terepjáráshoz Forrás: BMW

Bár az XM a nemrég frissített X7-esen alapul, az futóművét alaposan átalakítják a sportosabb használat miatt: széria az adaptív futómű-technológia, amely a típus-specifikus acélrugókat, az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat, valamint a 48 voltos technológiával dolgozó, elektromechanikus dőlés- és borulásgátló rendszert is magába foglalja.

A belső tér még szintén titkos Forrás: BMW

Utóbbi oldalanként képes automatikusan csökkenteni az egyenetlen útfelületből adódó karosszéria-kilengéseket, miközben a karosszéria hasmagasságát is aktívan állítja.

Szintén az alapfelszereltség része – a BMW M modellek történetében szintén először – az aktív hátsókerék-kormányzás,

amely fokozza a több mint 5 méteres SUV agilitását és fordulékonységát, és csökkenti a fordulókörének méretét.

Nemrég egy repülőtéren fotózta le valaki az enyhén álcázott szériaautót. Jól látszik, hogy a hatalmas vesék megmaradtak Forrás: Instagram
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!