Itt a lista, ezek most a magyarok kedvenc külföldről behozott használt autói

autókereskedés,
Budapest,2016.
Vágólapra másolva!
Változott a legnépszerűbb importmodellek sorrendje, és a toplista történetében először egy villanyautó is bekerült az első húsz közé.
Vágólapra másolva!

Határozottan növekszik a külföldről behozott kocsik száma, a Datahouse legfrissebb adatai szerint 35 313 darab személyautó érkezett az országba az év első három hónapjában. Ez 14 százalékkal több, mint tavaly ugyanekkor - írta a Vezess.hu.

A növekedéssel párhuzamosan látni némi átrendeződést is a vevők (és az őket kiszolgáló kereskedők) között népszerű modellek és márkák sorrendjében.

Negyedéves viszonylatban szokatlanul jelentős mértékben, 32,3 százalékkal emelkedett a Volkswagen Golfok importja,

összesen 1228 példány érkezett az országba január eleje és március vége között.

Ezzel átrendeződött a dobogó, 1188 darabbal az Opel Astra most a második leginkább kedvelt, miközben 2021 egészében még ez a modell volt a listavezető. Szintén hátrébb került a sorban a Ford Focus, 1121 darabbal harmadikként zárta a negyedévet.

Évek óta ez a három modell a legnépszerűbb a nyugatról használt személyautót rendelők és az onnan az üzlet reményében kocsit beszerző kereskedők között. A trió együttes piaci részesedése majdnem pont 10 százalék.

A Datahouse több évtizedes statisztikakészítési történetében először fordult elő, hogy egy elektromos autó szerepel az importlista első húsz helyezettje között - a BMW i3-asnak sikerült a bravúr.

A legnépszerűbb importautók (2022/1. negyedév):

  1. Volkswagen Golf 1228 darab +32,3%
  2. Opel Astra 1188 +14,8%
  3. Ford Focus 1121 +10%
  4. Volkswagen Passat 900 +6,1%
  5. Opel Corsa 759 +17,6%
  6. Opel Meriva 746 +23,5%
  7. Audi A4 733 +24,6%
  8. Kia Ceed 725 +14,9%
  9. Hyundai i30 641 -6,5%
  10. Ford Fiesta 583 +20,9%
  11. Honda Jazz 545 -2,6%
  12. Toyota Yaris 480 +2,1%
  13. BMW 3 459 -6,5%
  14. Honda Civic 443 +8,3%
  15. Audi A3 420 +11,7%
  16. BMW i3 414 +50,5%
  17. Volkswagen Polo 407 +9,7%
  18. Opel Zafira 356 +9,8%
  19. Mercedes E-osztály 344 +34,3%
  20. Škoda Octavia 342 +11,1%

(Forrás: Datahouse/Vezess.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!