Megszólalt a szentendrei büntetőfékező, ezért taposott a fékbe az óvodásokat szállító busz előtt

büntetőfékezés
Vágólapra másolva!
Egy 51 éves férfi először panaszt tett a gyanúsítás ellen, de később vallomásában kifejtette, hogy miért büntetőfékezett egy óvodásokat szállító busz előtt Szentendrén.
Vágólapra másolva!

Budapest felé, a 11-es útra akart jobbra kanyarodni egy kisteherautó még 2022. április 6-án Szentendrén. Egy busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd büntetőfékezett előtte, az ütközés elkerülhetetlen volt.

A buszon 40 gyermek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak.

Az utasok közül senkinek sem esett baja, mindannyian használták a biztonsági övet.

Forrás: Police.hu

A kisteherautó 51 éves, pilisvörösvári vezetője először nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt is tett. Később részletes beismerő vallomással állt elő:

azzal védekezett, zokon vette, hogy a buszsofőr nem engedte besorolni, viselkedését nem tartotta igazságosnak, mert szerinte nem volt segítő a magatartása. Emiatt ideges lett, de tettét azóta megbánta.

Az igazságügyi elmeorvos-szakértő véleménye alapján az 51 éves férfi alkalmatlan arra, hogy közúton bármilyen járművet vezessen, érvényes jogosítvánnyal rendelkezzen. Legkorábban három év múlva lehet vezetői alkalmasságát értékelni, és eldönteni, vezethet-e. Vezetői engedélyét visszavonták.

Az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!