Három vármegyénként megpihen - Mazda MX-30 e-Skyactiv teszt

A Mazdától megszokott Kodo formavilág elemei köszönnek vissza az MX-30-on is, és üdítő a mai autók között a diszkrét méretű első hűtőmaszk

Minimális változtatásokkal és új fedélzeti töltővel folytatja pályafutását a Mazda máig egyetlen elektromos modellje. Az egymással szemben nyíló oldalajtós MX-30 a márkától megszokottan a villanyautós világot is egyedien közelíti meg, ami meghatározza hatótávját és szerencsére az árát is. Városi használatra van benne ráció, a hosszú vidéki utakra pedig végre közeleg a felmentő sereg.

A villanyhajtás térhódítása évekkel ezelőtt megkezdődött, mostanra pedig (már csak a belső égésű motorok 2035-ös európai uniós kvázi betiltása miatt is) olyannyira irányvonallá vált, hogy egyetlen gyártó sem maradhat ki belőle. Nemrég önálló galériában számoltunk be a várható menetrendről. A Mazdáról közismert, hogy bár nem tartozik a legnagyobbak közé, szeret külön utakon járni, szembe menni trendekkel és kísérletezgetni, elsősorban műszaki téren. Ezt az elvet az első villanyautójuknál sem adták fel, így 2021-ben az MX-30 debütálásakor alaposan meglepték a nagyközönséget.

Ezúttal is a lemezek alatt rejtőzik a lényeg, hiszen a külsőt tekintve a szokásos Mazda formavilágot látjuk magunk előtt egy kompakt, 4,4 méteres SUV formájában. Ez pedig jó, mert egyrészt a zöld rendszámot leszámítva meg sem mondanánk, hogy ez egy elektromos autó. Másrészt a Kodo dizájn igazán csinos részleteket rejt magában, ami talán a tesztautó színével párosítva kevésbé jön elő. Apropó szín, ez a Zircon Sand fantázianevű, szürkés-zöldes árnyalat is a 2023-as újdonságok egyike, de a fekete tetővel és a vaskos alsó műanyag betétekkel együtt kissé military-hangulata van.

Nem tűnik űrhajónak, igaz, hiányzik a B-oszlopa

Akár terepkupénak is gondolhatnánk a csapott hátsó rész miatt, nem is beszélve az egy-egynek látszó oldalajtóról, ami, ha jobban megnézzük a kivágásokat, valójában kettő-kettő. Ez bizony szekrényajtós megoldás, amit nem idegen a Mazdától, hiszen az RX-8-nál már láthattunk ilyet, de a BMW i3-nál és a második generációs Opel Merivánál is hasonlót alkalmaztak. A Mazda megoldása a bajorokéval azonos, vagyis nincs fix B-oszlop, az első ajtók hagyományos nyitása után egy belső kilinccsel tárható fel ellentétes irányba a hátsó rész, abba építették be a tetőmerevítést és az első biztonsági öveket is.

Bár az orr-rész elektromos autóhoz mérten túl hosszúnak tűnik, mégis jól kiadja azt a jellegzetesen mazdás látványt, amit az elmúlt években megszoktunk. Egészen apró hűtőmaszkja, az előrelógó motorháztető él, és

a szigorú LED-fényszórók itt is nagyon jól mutatnak, tesztautónkban ráadásul adaptív, mátrix távfényt is kaptak.

Ez kiemelkedően jól működik, remekül világítja be a sötét országutat és gyorsan, pontosan takargatja ki a többi közlekedőt. Hátul is izgalmasak a közös búra nélküli, a kanyarodó tetőoszlopív folytatásaként kibontakozó lámpák.

Beülve annyira otthonos, letisztult és elegáns utastér fogadja az embert, hogy legalább egy kategóriával magasabb autóban érezheti magát. Néhány műanyag részt leszámítva kifejezetten minőségi anyagok vesznek körbe minket, a műszerfal klasszikus, kortalan formája pedig leplezi a modern technikát, holott abból sincs hiány. Vékony karimájú, de szép és sportos a kormány, a rengeteg fizikai gomb között pár perc után könnyen el lehet igazodni. A középkonzolnál azért elengedték fantáziájukat a tervezők, így a végeredmény inkább látványos, mintsem praktikus.

Ökoszövet, parafa és érinthetetlen felső kijelző

A többszintes konzol pulpitusán ott trónol a nagy gombban végződő irányváltó kar, amit pöcök is helyettesíthetne, de kétségtelenül igényes. Előtte található a jókora klímapanel, ami egy érintőképernyő, szerencsére a fő funkciókat dedikált gombokkal is kezelhetjük. Nem létfontosságú, de fura, hogy csak egyzónás a légkondi, az ülés- és kormányfűtés ugyanakkor igen hatásos, miként maga a hőszivattyús fűtés is. A kellemes bőr és a környezetbarát szövet mellett különleges, parafa dekoráció is felbukkan az MX-30 belsejében, főleg a középkonzolra és az ajtóbehúzókra jutott belőle.

Ha a „kardánalagúton" lévő két parafafedelet felnyitjuk, pohártartókra bukkanunk, ám ezek így eltakarják a könyöklő alatti, félig nyitott rekeszt.

Elöl, a lebegő középkonzol alatt jókora polc várja a kacatokat, és ide kerültek az USB-, valamint 12 és 230 voltos csatlakozók is.

Csak annyi a gond, hogy mindez elég nehezen hozzáférhető, mert a csatlakozókat (illetve a behelyezett okostelefont) kizárólag lábtérbe behajolva látjuk, ennél léteznek soknak jobb megoldások, nem beszélve a vezeték nélküli töltés lehetőségéről, mindezt nyugodtan tekinthetjük a dizájn oltárán meghozott áldozatnak.

Meglepően messze van a multimédia lapos, de széles kijelzője, amire az a magyarázat, hogy szokatlan módon nem érintős, így jobban besüllyesztették a műszerfal tetejébe. A gyors és könnyen átlátható menüt az irányváltó mögötti tárcsával és gombokkal használhatjuk, a BMW i-Drive megoldásához hasonlóan. Természetesen vezetékesen (Android Auto) vagy anélkül (Carplay) is csatlakozhat hozzá az okostelefon, a képminőség pedig kiváló, nincs fölösleges pompa, mégis minden szükséges dolog adott. Igazi unikum az állítható hangerősségű irányjelző, ezt szívesen látnánk minden autóban.

Kiváló minőségű, de hátul ülni nem leányálom

Mélyre süllyeszthető a vezetőülés, ráadásul elektromosan állítható, és memóriát, valamint deréktámaszt is kapott. Vele ellentétben az utasé mechanikus mozgatású, viszont egy mozdulattal előrehajthatjuk, ha kevés lenne a hely hátra beugrani. A legmagasabb felszereltséghez járó napfénytető némileg csökkenti a fejteret, ahhoz ahhoz pedig túl kicsi, hogy világosabbá tegye az utasteret, viszont legalább nyitható, ami manapság nem mindig magától értetődő. Két személlyel igazán kellemes társ az MX-30, a problémák akkor kezdődnek, ha hátra is kell ülnie valakinek.

Kezdjük a jóval: a beszállás egész jó, főleg a klasszikus, két sima oldalajtós megoldáshoz képest, és az ülések kárpitozása is igényes. Elegendő a lábtér, csakhogy az ülés nagyon közel van az akkuk miatt magas padlóhoz, így felhúzott lábbal kell ülni. Kinyújtani sem igazán tudjuk, mert az első ülés alá nem fér be a lábfejünk.

Fejtérben kb. 1,8 méteres magasságig vagyunk jók, a támla dőlése pedig kellemes, viszont sötét van hátul.

Nagyon sötét, mert a két részre osztott apró ablakokon alig jön be fény, ráadásul kinyitni egyiket sem lehet, a vaskos oszlopok pedig szinte lenullázzák az oldalirányú kilátást.

Itt nincs külön légbefúvó, miképpen sízsáknyílás sem, igaz, utóbbi ebben az autóban alighanem felesleges lenne. Isofix viszont van, más, kérdés, hogy a kisgyerekek hogyan viselik ezt a barlangot az utazás alatt. Jól jön a középső könyöklő, mert az oldalsó csökevények semmire sem jók, hárman pedig úgysem férnek el, ketten viszont széltében egész jól. Ezek után a 365 literes csomagtartó is átlagos, nem túl tágas, de jól kihasználható a tér, az alaptartozékok a padló alatti rekeszben elférnek. Sajnos a töltőkábeleknek nem jutott külön tároló, pedig elöl, a szellős motorházban lett volna számukra hely.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!