Talán sokan emlékeznek még 1993-ra: javában futottak a három betűs új magyar rendszámok, bezárt a Merkur, már termelt az Opel és Suzuki gyára, virágzott az olajszőkítés, végre fellendült az M1 autópálya építése. Egyre többen engedhettek meg maguknak használt vagy akár új nyugati autót, utóbbiak közt az év egyik szenzációja volt az első igazán sportos turbódízel: a középkategóriás (tehát nem nehéz), 143 lóerős, hathengeres, töltőlevegő-hűtős BMW 325 tds. Különlegesen morajlott, nem evett sokat és megfutotta a 214 km/h-t; ki gondolná, hogy a kevés fennmaradt korai példány idén veteránkorba lép.
Ténylegesen az E36-tal indult tehát a dízelmotorok diadalmenete a 3-as sorozatban, az utódainál pedig meghatározó lett, így számos korosodó (rossz esetben részecskeszűrő nélküli, feltekert töltőnyomású) 320d és társa járja a magyar utakat. Csakhogy nem túl sokáig lesz használt autós utánpótlás,
mert a VW-féle dízelbotrány és az EU-s nagyvárosi kitiltások megváltoztatták a közhangulatot:
a vevők egy ideje inkább a benzinesek felé fordultak. Ma pedig, az aktuális G20-szériánál a plug-in hibrid az új sláger, de aki szeretné, a közeli rokon négyajtós kupét már villanyautóként (i4) is beállíthatja a garázsába.
Ugyanakkor a BMW gyár menedzsmentje az EU-ban önkényesen 2035-re kitűzött elektromossá alakítási követeléseknek sem hajlandó minden más technológiát azonnal kivéreztetve engedni, az átmeneti időszakban döntse el a vásárló, hogy mire vágyik. Ennek szellemében készült 330d Touring tesztautónk is, a középkategória egyik utolsó hathengeres dízelje azoknak, akik nagy távokat (akár több országon át) tesznek meg rendszeresen, és mérsékelt fogyasztásra vágynak, ugyanakkor igénylik az óriási nyomatékot, szeretnek gyorsan vezetni és nagyokat előzni, méghozzá hatótávstressz nélkül.
Anistis Ferenc professzor régi művéhez, a kényes 325 tds-hez képest hajszálpontosan kétszeresére nőtt a teljesítmény, vagyis 286 lóerővel gazdálkodhatunk (akkoriban csak az M3 tudott ennyit), pedig ez csak a B57D30 kódú, háromliteres dízelmotor kevésbé szteroidozott változata, egy kisebb VGT és egy nagyobb turbóval – létezett ez a gép négy darab feltöltővel is. Műszaki szempontból említést érdemel a piezokristályos common-rail befecskendezés és a 48 voltos lágy hibrid rendszer, utóbbi 11 lóerőt hoz a konyhára, és ami a lényeg, kifinomultan és gyorsan működő start-stopként is működik.
Az ortodox autórajongók már attól meghatódnak, amikor a hidegindítás után kis idővel nyugodt alapjáratra váltva, hajógépként dohog a nagy dízel, amelyhez hasonló soros hathengeres elrendezést csak a Mazdánál használnak mostanában.
Kis gázfröccs, és a hosszában beépített motor finoman megbillenti a kasztnit,
utána D-be kapcsolva, nyugis tempóval haladva csendesen (négyhengeres társainál sokkal arisztokratikusabban), kis fordulatszámokon elviszi az 1,8 tonnás kombit. Ilyenkor a nyolcas ZF-automataváltó is lágyan, de nem lustán kapcsolgat, a vegyes fogyasztás akár 6 liter alatt tartható.
Sportosan vezetve az étvágya 8,5-9,0 liter közé emelkedik, de ezért cserébe a BMW sokat is ad, és itt nem csak a motor terheléskor vészjósló morgásra váltó hangjára gondolunk – bár tény, hogy ritkán szól ilyen jól egy dízel. Rendkívüliek ugyanis a menetteljesítmények, és az irdatlan erő nem egyszerre szakad a vezető nyakába, mint egy villanyautóban, hanem szép egyenletesen épül fel, és az xDrive összkerékhajtással (a felára 960 ezer forint) vizes aszfalton sem okoz ijesztő pillanatokat. Mindössze 5,2 másodperc alatt gyorsul százra, ez feleannyi, mint az anno sportosnak tartott 325 tds sprintideje.
Persze vélhetően nem zöldre váltó lámpánál emberkedésre tervezték a 330d-t, hanem elsősorban országúti vagy autópályás kilométerfalásra, és bizony ott is brillírozik rugalmasságával: nagy tempóról energikusan tud gyorsítani és előzni, a teherautónyi, 650 Nm-es nyomaték és az okos döntéseivel a kézi kapcsolási módot lényegében feleslegessé tevő automataváltó ütős kombináció. Mindez szép és jó, de felvetődhet a kérdés, hogy ugyanez a technika nem lenne jobb divatos SUV-csomagolásban? A válaszunk nem, már csak a kombi autópályán remek zajkomfortja és mérsékelt étvágya miatt is.
Nem csak az átgondolt elemekkel optimalizált, kis homlokfelületből adódó áramvonalasság szól mellette (az alaktényező 0,28), hanem a sportosabb üléspozíció és az alacsonyabb tömegközéppont is,
hiszen így feszes futóműhangolás nélkül is stabil az autó, következésképpen finomabban rugózik.
Tesztautónk konfigurálásánál azonban semmit sem bíztak a véletlenre, M-csomagot rendeltek bele enyhe ültetéssel, nagy fékkel és 19 colos felnikkel, plusz a rossz minőségű hazai utakon aranyat érő adaptív lengéscsillapítással, csak a túl vaskos karimájú sportkormányt nélkülöztük volna inkább.
Aki arra számít, hogy a nagy motorral orrnehéz autót fog kapni, az első kanyargós útszakasz után kellemesen fog csalódni, a közel 50-50 százalékos első-hátsó súlyelosztású, igényes futóművön gördülő 330d ugyanis meglepő vehemenciával veti magát egyik ívről a másikra. Persze kevésbé könnyed, mint a korábban tesztelt M240i, de más kategóriába is tartozik, és a középkategóriás kombik közt páratlanul agilis, főleg sportmódban: alig vannak billegős karosszériamozgásai, miközben nem dobál rossz úton, gyors a váltója, és végtelenül precíz, visszajelzésekkel teli a kormányzása.
Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!