150 éves ezüstékszer-gyártót ünnepel a Maybach azzal, hogy lemásolt egy 85 éves jachtot

Fotó: Mercedes-Benz AG
Vágólapra másolva!
Ünnepel a Robbe & Berking nevű ezüstékszer-gyártó, amiből a 2002 óta partner autógyártó is kiveszi a részét. A különleges limuzin már gazdára is talált.
Vágólapra másolva!
Fotó: Mercedes-Benz AG

1874-ben alapították a Robbe & Berking nevű műhelyt kifejezetten ezüst ékszerek, étkészletek és egyéb termékek előállítására, az azóta családi kézben lévő vállalkozás 2002 óta partnere a Maybach-márkának, extraként ugyanis ezüstből készített pezsgőspoharakat lehet kérni a limuzinokhoz. Ezek után nem csoda, hogy az autógyár is ünnepli a partnerét, mégpedig egy olyan Mercedes-Maybach S 680-as limuzinnal, amelyet az ezüstgyártó gazdájának veteránkorú vitorlása ihletett.

Fotó: Mercedes-Benz AG

A megszállott hajós Oliver Berking 2005-ben két barátjával közösen vásárolta meg az 1939-ben az Abeking & Rasmussen nevű hajógyár által épített 21,48 méter hosszú Sphinx nevű vitorlást, amelyet aztán eredeti állapotának megfelelően újítottak fel – a munka során alapították meg a 2008 óta létező Robbe & Berking Classics nevű hajófelújító/hajóépítő vállalkozást. Az eredeti tervek alapján felújított 85 éves vitorlás megjelenését vették át az egyedi igények teljesítéséért felelő Manufaktur műhely szakemberei, a felső részen nautical blue metallic, alul patagonia red bright nevű fényezést használnak, a kettőt pedig a vízvonalhoz hasonlóan opalite white metallic csíkozással választják el.

Fotó: Mercedes-Benz AG

Az utastérben szürke gyémánt-díszvarrással kiegészített kristályfehér nappa-bőr kárpitot használnak, a diófa-díszekbe alumínium betéteket integráltak, amivel a fedélzetet idézik. A hátsó MBUX szórakoztató rendszer mellett a Burmester hifi és a Robbe & Berking ezüst pezsgőspoharak is ott vannak az egyedi limuzin fedélzetén. A vételárat nem árulták el, csak azt, hogy már gazdára is talált a vitorlás által inspirált Mercedes-Maybach S 680.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!