Néhány szerencsés halványkék Mustangot is vehet

Fotó: Ford
Vágólapra másolva!
A Ford Mustang 60th Anniversary csomag korlátozott számban Brittany Blue fényezéssel is választható lesz – a jelentkezők közül sorsolással választják ki a vásárlókat.
Vágólapra másolva!
Fotó: Ford

Korábban már bejelentették a Ford Mustang 60. születésnapjára készülő 60th Anniversary csomagot, most ezt egészítették ki azzal, hogy korlátozott darabszámban az 1967-ben bevezetett Brittany Blue fényezéssel is választható lesz a csomag. De csak akkor, ha az ügyfél kupé karosszériát és 10 fokozatú automatikus váltót kér. És akkor se biztos, hogy kap belőle.

Fotó: Ford

Pontos darabszámot nem mondtak, csak annyit, hogy korlátozott számban készítik ezt a fényezést, és a jelentkezők közül sorsolással választják majd ki azokat, akik vehetnek maguknak 1-1 példányt. A vételár egyébként 65 245 dollár, amiért pillangószelepes kipufogórendszert, Brembo fékeket, részlegesen önzáró differenciálművet, 3.55-ös végáttételt, 12 hangszórós B&O hifit is adnak.

Fotó: Ford

Minden aktuális generációs Mustang tulajdonost érint a másik újdonság, a távoli frissítéssel elérhető 1999-2001 közötti Mustang SVT Cobra műszeregység-grafikája. Ez nappal fehér számlapokat mutat, sötétben pedig kékes hangulatra váltanak. Azok az autók, ahol be van kapcsolva a távoli frissítés, automatikusan megkapják ezt a grafikát a már korábban küldött 1967-68-as Mustang műszeregység mellé.
 

Fotó: Ford

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!