Nem néznek körül a gyerekek, amikor a gyalogátkelőnél zöldet kapnak

Vágólapra másolva!
Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgáskövető okosszemüveggel végzett vizsgálatot a gyerekek körében.
Vágólapra másolva!

Az ÖAMTC megbízásából a Viewpointsystem szemmozgáskövető szemüvegével végezték a tanulmányt. A vállalkozás okosszemüvegeket gyárt, használja a mesterséges intelligenciát, és az élet különböző területein végez tanulmányokat. Ez utóbbiak közé tartozik az ÖAMTC által rendelt tanulmány, amelyben két korosztályt vizsgáltak. A 6-7 éveseket, illetve a 11-12 éveseket.

A tanulmány nagy különbségeket mutat a két korosztály viselkedésformái között. A kisebbek általában még bizonytalanok, az úton átkeléskor például gyakran a körülöttük lévő idősebbek viselkedését másolják. Az idősebb gyerekek már a felnőttekhez hasonlóan viselkednek. Fontos megállapítás, hogy a lámpás kereszteződésekben mindenki csak a jelzőlámpát figyeli, hogy az mikor vált zöldre, de amikor szabad jelzést kap, már nem néz körül, hogy valóban biztonságosan átkelhet-e az úton.

Fotó: Kreszvaltozas.hu

Problémásnak bizonyultak a látótérben lévő akadályok és a kerékpárutat keresztező zebrák is. Az utcabútorok, a növények, mind-mind korlátozzák a gyerekek kilátását. Egy 6-7 éves gyereknek már egy kisebb bokor, vagy akár egy szemeteskuka is problémás lehet. A 6-7 éves gyerekek például a tanulmány szerint túl messze állnak meg a járda szélétől, messzire néznek, vagy nagyon gyorsan oda-vissza néznek, egyfajta „ablaktörlő-pillantással”. Ennek eredményeként nem látnak be a kereszteződés területére, és gyakran csak nagyon későn veszi észre őket a többi közlekedő.

Azt is megállapította az okosszemüveggel készült tanulmány, hogy a gyerekek nincsenek tudatában a bizonytalanságuknak. A teszt után a vizsgálatban részt vevő gyerekeket meg is kérdezték, hogy hogyan értékelték magukat. A legtöbben meg voltak győződve arról, hogy nagyon jól teljesítettek - írta a Kreszvaltozas.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!