Frissült a Tiguannál olcsóbb VW kompakt SUV

Fotó: Volkswagen / ANDREW TRAHAN PHOTOGRAPHY LLC
Vágólapra másolva!
Az Észak-Amerikában Volkswagen Taos néven árult szabadidő-autó új megjelenéssel és műszerfallal folytatja pályafutását. A látványos LED-es világítás feláras.
Vágólapra másolva!
Fotó: Volkswagen / ANDREW TRAHAN PHOTOGRAPHY LLC

Észak-Amerikában csak a Volkswagen márkával van jelen a német konszern a tömegautók piacán, így arrafelé az olcsóbb kompakt szabadidő-autót is ezen a néven árulják, a Taos egyébként több karosszériaelemében osztozik a Seat Ateca/Škoda Karoq (illetve a kínai Jetta VS5) típusokkal, és a mostani frissítéssel az aktuális VW-arculathoz igazított orral és farral rendelkezik. Azonban mivel a Tiguannál olcsóbb modellről van szó, a teljes szélességben végigfutó LED-es világítás csak felár ellenében érhető el. Lecserélték a műszerfalat, ahol már „lebegve” építik be a 8 colos képátlójú központi érintőképernyőt, javítottak a zajszigetelésen.

Fotó: Volkswagen

Alaposan továbbfejlesztették az 1,5-ös turbómotort (dugattyúk, befecskendezőszelepek, turbó, intercooler, részecskeszűrő), aminek a teljesítménye 174 lóerőre emelkedett, elsőkerékhajtásnál 7 fokozatú duplakuplungos, összkerékhajtással 8 fokozatú automatikus váltót adnak. Kibővítették a vezetőtámogató rendszerek sorát, és már első-hátsó parkolóradar is elérhető. A felfrissített Volkswagen Taos még az idén a márkakereskedésekbe kerül, a vételár változásáról később lesz információ.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!