Lakott terület, végre! – Peugeot e-208 Allure videóteszt

Vágólapra másolva!
Tarolnak a SUV-ok, pedig gazdaságosságuk és méretük miatt továbbra is a kiskategóriás autók a városi közlekedés mesterei. Pontosan ilyen a 208-as is, különösen elektromos hajtással, miközben 410 kilométeres elméleti hatótávjával a vidéki utaktól sem retten vissza. Videón mutatjuk be a kvalitásait, illetve, hogy a végén kijön-e a matek.
Vágólapra másolva!

2019-ben mutatkozott be, és néhány hónappal később elnyerte az Év autója címet a Peugeot látványos kisautója, tavaly pedig ráncfelvarráson esett át. Ekkor némileg átalakult a motorkínálata, a dízel helyét egy hibrid vette át, ugyanakkor maradtak az ismert 1,2-es benzinesek is. Első tesztünkre mégsem ilyet választottunk, hanem elektromos hajtásút, ami még manapság is ritka a kisautók kategóriájában: a testvérmodell Opel Corsa és a Mini mellett csak az új Citroen C3-ból kínálnak ilyen alternatívát, a Dacia Spring nem ez a kávéház. 

Van ráció a jól manőverezhető, fürge (0-100 km/h: 8,2 s) és takarékos villany Peugeot-ban,

de videós tesztünkben arra is választ keresünk, hogy milyen a helykínálata, illetve, jól használható-e városon kívül. Persze az ára mellett sem megyünk el szó nélkül, amire hiába jár magánügyfél-kedvezmény, vagy vállalkozásként vásárolva 3,6 millió forint állami támogatás, komoly kérdéseket vet fel, még a többi 208-ashoz képest is – beleértve a 4,5 millió forinttal olcsóbb hibridet. 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!