Felforrt az agyvize a kamionostól, gyerekszállító kisbusszal akarta megleckéztetni

Vágólapra másolva!
A türelmetlen sofőr remélhetőleg egyedül ült a járművében, amikor bosszút állt a szabályos közlekedésért.
Vágólapra másolva!

A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy március 7-én, Kiskunfélegyháza és Kecskemét között az 5-ös főúton, az Aranyhegyi lakótelepnél büntetőfékezett neki egy Ford Transit sofőrje.

„Nyerges szerelvénnyel közlekedtem. Előzmény annyi volt, hogy utolért a Ford Transit, és a sofőrje türelmetlenül közel jött hozzám. Közeledve a kereszteződéshez, folyamatosan, a tükröt nézve, óvatosan lassítottam. Ezt ő későn vette észre, emiatt nagyot kellett fékeznie az esőben. A kereszteződéshez érve a záróvonalon, forgalomtól elzárt területen, lekanyarodó sávon, majd a szembe lekanyarodó sávon keresztül kezdett el előzni, majd rám húzta a kormányt, bevágott elém, és erősen fékezett. Kormányoznom kellett, hogy elkerüljem az ütközést, majd még egyet fékezett. A kisbusz hátulján gyerekszállításra figyelmeztető matrica is volt!"– írta meg a felháborodott olvasó.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!