Hátizsákos időutazás

Bulgária előtt járunk, amikor megáll egy autó. Ádám szalad is oda, kezében a térképpel. Pár mondat után kiderül, egy irányba megyünk. Fogjuk a táskáinkat és a felforrósodott ásványvizeinket, és már szállunk is be a kocsiba. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2Ux7SXfecykhEmzp 

Ádám, Ádám, Zoli - mutatkozunk be. McFly - mondja a vezető. Mikor elérjük a bolgár határt, ugrunk egy órát a jövőbe. Gyorsan repül az idő, gondoljuk mi, de az igazság ennél félelmetesebb volt, nem sok kellett, és már a hatvanas évek Isztanbuljában találjuk magunkat. Kérdezi, ennénk-e valamit, mire mondtuk, hogy persze. Az ilyenfajta utazás kiveszi az emberből az energiát, kell az utánpótlás. Meghív a város legfinomabb és legkülönlegesebb pudingozó éttermébe. Elmondása szerint itt találkozunk a dokival.

Körülöttünk rengeteg hippi, hosszú hajjal, hangszerekkel, színes ruhában, mintha csak egy szokásos nyári fesztiválon lennénk. És csak jönnek az emberek és jönnek, nyugat-európaiak, amerikaiak, japánok. A mellettem ülő sráctól kérdezem, mi ez az egész, miért jár ide ennyi ember. Válaszából kiderül, a helyet mindenki ismeri, aki elindul az útra. Előbb-utóbb itt köt ki minden utazó.

A jármű nem, de az időutazás stimmel

Marty közben egy történetet mesél, amiből kiderül, mi is ez az út. A Hippi trail nevű nyom, ami Isztambulból indul, át egész Törökországon, túl Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon, és mivel ez nem egy meghatározott útvonal, ezért folytatódhat Nepálig, de akár India felé is, Goába. Ez az az út, ami feltárja a világ még ma is legszürreálisabb helyeit, ahogy keresztül utaznak a civilizáció bölcsőjén - mondja McFly. Indítékuk, hogy megtalálják önmagukat, miközben az isteni csodát keresik, és más népek világát fedezik fel. Ez annyira furán hangzott, hogy már-már közhelynek veszi az ember. Elmondjuk neki a mi tervünket, ami szinte megegyezik a Hippi Trail útvonalával - azzal a különbséggel, hogy a mi célünk Kína.

Marti kiugrott a mosdóba, így volt egy kis időnk körbenézni az étterem falán. A boltban üzenőfalak hirdetik a még szabad férőhelyekkel rendelkező autók, mikrobuszok listáját. Útitárskereső és személyes üzenetek egymást követve jelenek meg. A hely a hippi életérzésben, gondolatvilágában fürdik: mindent megosztani, segíteni a másiknak.

Egy járgány egy a sok közül, amelyik végigment a nyomon

A várva várt Doki is megérkezik, de zaklatottan makog, hogy itt a vihar Isztambulban, amire vártak már régóta, és sietni kell az étteremmel szembe lévő Kék mecset elé. Beugrottunk a kocsiba, felgyorsítottunk, jött a villám, és már egy új világban találtuk magunkat, amit nem is olyan rég hagytuk magunk mögött: a jelenben.

Az étterem még mindig a régi helyén áll. Kirakatán "World Famous", csak így, szerényen. A visszaemlékezés kedvéért benézünk, próbálunk beszélni pár szót a tulajokkal, akik idestova 1957 óta viszik töretlenül előre a boltot. Bent tanakodunk, hogyan is találjuk meg őket, vagy kit is kérjünk meg, hogy segítsen nekünk a sürgő-forgó pincérek közül. Idris és Namik Çolpan az egyik hátsó asztalnál ül, közel a pénztárhoz. Amíg mi a képeket és különböző újságkivágásokat nézegetünk a falakon, az egyikük odalép hozzánk, ad néhány képeslapot és különböző kiadványt az étteremről.

Szívesen válaszol minden kérdésünkre, mondja, csak most ebédel és van még egy kis munkája, de jöjjünk vissza négy órával később. Sajnos mi akkor már javában dél felé tartunk. Mindenesetre annyi biztos, hogy ez volt az a hely, ahol az összes utazó meg tudta osztani tapasztalatait. A hatvanas, hetvenes években több ezren vágtak neki ennek az útnak! Vajon a videóban az akkori utazok láthatók a háttérben?

A hely már nem az, ami pár évtizeddel korábban volt. A Pudding Shop mára inkább csak turista zarándokhely, de ahogy ezt tapasztaltuk, a hippik is eltűntek az idő során, mint ahogy a könnyen és békében végigjárható utak is. A Midnight Express című film talán visszaad valamit a rég elveszettből.