Iráni búcsú

Budapesten az iráni nagykövetségen ismerkedtem meg Alival. Én az elutazásunkat szerveztem, Ő a hazaútját. A váróterem falán kirakott képeket néztem, mikor megszólított, majd rövid beszélgetés után meghívott magához Banda-e-Anzaliba. Megadta a telefonszámát, hogy ha Iránban leszünk, fel tudjam hívni útbaigazítás végett. Kellemes első benyomásom volt ez az iráni emberekről. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5UPFEca9Y6tc6YwP 

Legközelebb már Teheránban voltunk, mikor Alival ismét kapcsolatba kerültem. Elmondta, hogy jutunk el Rashtba, ahol majd vár ránk, hogy ne kelljen Anzaliig is busszal vagy taxival mennünk. Amint megérkeztünk, kaptunk egy szobát, ahol végül csak a hátizsákjaink voltak, mi magunk belekerültünk a családi véráramba: együtt aludtunk a nappali vastag perzsa szőnyegén, együtt ettünk a családdal, fürödtünk a tengerben és részt vettünk a családi életben, bár sokszor fogalmunk sem volt, miről megy a diskurzus.

A kellemes, pár napos vendégeskedés, pihenés és szórakozás után útra keltünk Afganisztán felé, Rasht, Gorgan és Mashhad irányába, hogy aztán Herátba érkezzünk.