Kislányosan bájos Fresh-lak

Vágólapra másolva!
Magyarország egyetlen igazán sikeres lánycsapata, a több tagcserén túlesett Fresh egy ideje Wiki és Andi duójaként ismert. A szőke lány - barna lány kombináció megunhatatlan, a titkuk saját bevallásuk szerint az, hogy mindig képesek voltak önmaguk maradni. Wiki fogadta egykori közös otthonukban a VIVA Tv Sztárvár csapatát, akiknek közreműködésével most te is bepillanthatsz az ágyneműtartótól a hűtőszekrényen át az utolsó cipősdobozig mindenbe, ami egy lányszoba titkait rejtheti.
Vágólapra másolva!

Az FHM magazin A világ 100 legjobb nője választásán a magyarok között Wiki az első helyen végzett (Andi ugyanezen a megmérettetésen tizedik lett). A világ egyik legjobb nője mégsem mindig és mindenáron figyel arra, hogy tökéletesen hibátlanul nézzen ki. Sokan felismerik az utcán, sokan összesúgnak a háta mögött, de ő azt mondja: nem zavarja, ha az emberek néha meglátják: nem teljesen úgy néz ki, mint a tévében. Ha farmerben, pólóban és smink nélkül szalad le a boltba, ő akkor is jól érzi magát, persze azért fellépésekre igyekszik mindig csinosan érkezni.

Fotó: Varga Ferenc [origo]
Fotó: Varga Ferenc [origo]

Néha talán túlzásba is viszi, pláne amikor nem egyeztet a másik művésznővel. Nemegyszer előfordult már velük, hogy külön utakon érkeztek egy vidéki koncertre, és Wiki hirtelen lelkesedéstől vezéreltetve szexi miniszoknyában, hosszú csizmában és elegáns felsőben jelent meg a találkozón, ahol Andi elképedve és elsápadva fogadta farmerben és laza pólóban.

Ettől - és az ilyesfajta apró malőröktől - eltekintve szinte tökéletes az összhang a két lány között. Ebben a lakásban is úgy éltek egymás mellett, mint két testvér, rendrakás és bulizás terén is azonos igényekkel rendelkeztek. A kedvenc fotók között mindenütt felbukkan Andi mosolya, a képek persze szinte kivétel nélkül valami jó hangulatú szülinapon vagy egy-egy kedvenc szórakozóhelyen készültek. De ismerős arcok Andin kívül is visszamosolyognak ránk: a lányok jó barátnők például az egykori Emergency House-os U-kryval is. Sőt mi több, Kriszta koreográfusént együtt is dolgozik velük.

Wiki egyelőre nem tervezi, hogy nagyobb lakásba, esetleg házba költözzön, tökéletesen elégedett ezzel a kicsi, de hangulatos belvárosi kuckóval: egyelőre egyedül, kicsit lányszobásan belakva azt.

Hirschl Zsuzsanna

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!