Óceánparti tábor fegyverek gyűrűjében

Porvihar, sivatag, óceán.

Vaksötét van, itt-ott apró fények derengenek az óceán partján. Hullámok dübörögnek. A vadkempingező ralisok körül fekete fegyveresek ténferegnek, arcukat kendő fedi. Az egyik az előbb oda is jött hozzám. Megnéztem a fegyverét - egy Kalasnyikovra hasonlító automata fegyver -, megmutatta, hogy éles töltény van benne, és el akarta kunyerálni a fejlámpámat. Polót adtunk neki, összegyűrte és a zubbonyába tette.

A Budapest-Bamako csapatának egy része az Atlanti-óceán partján táborozik, a homokdűnék között. Úgy jöttünk ide, hogy pár kilométert mentünk egy homokbuckák által félig belepett úton, majd jó pár tucatnyit autóztunk a nedves homokban a parton, időnként a rézsűre felcsapó hullámokon át. Csupa sóvirág lett Szüfi, de most a táborhelyen pihen, tengelyig homokban. Tulipán már el is kezdte kiásni.

Megpróbált bejönni a két nagy busz is, meg az IFA, de megakadtak a lehajtónál.

A víz felett pelikánok húznak el, távolabb néhány halászcsónak billeg a hullámokon. Az egyik autó magnójából a Kft idevágó dala szól.

Az út utolsó szakasza és a táborhely szépsége kárpótol minden eddigi nehézségért. Például, hogy a határtól idáig folyamatosan porviharban autóztunk. A látótávolság gyakran alig 150 méteres, volt, de soha nem lehetett távolabbra járni, mint 1-2 kilométer. A finom por mindenhova befurakodott: recseg a rágóban, csikorog az ajtó zsanérjában, belepi a képernyőt.

A 14-es rajtszámú, a versenyben a 12. Toyota gépháztetején gépelek, az egyik vezető, Bezzegh Krisztián jóvoltából. Nekik van ugyanis két akkumulátoruk, amiról működtetni tudom a laptopot, mert lemerült.

A hátam mögött zúg az óceán - délután megfürödtem benne. A terrorveszély, ami miatt a Dakart lefújták, láthatóan senkit sem izgat. A tábor körül ténfergő fegyveresek ugyanis helyi csendőrök. Ők ügyelnek a nyugalomra.