A rendőrriasztó fagyík

Autózás a dagályban, dulakodás gyerekekkel, iskola a homokban. Egyre mélyebbre jutunk Mauritániába, de a homokvihar nem csitul.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2SJUkqVSfzsLvyWK

Benyúltam a hátsó ülésen lévő papírdobozba, és kivettem belőle, ami épp a kezembe akadt: két toll, egy kaleidoszkóp és egy nyakba akasztható kulcstartó. Ahogy kotorásztam, éreztem, ahogy kis kezek nyúlnak be mögöttem a kocsiba, és kis testek próbálnak bemászni az ülésre utánam. Finoman toltam hátra a talpam, hogy ki tudjak mászni. Ahogy megfordultam, máris rácsapott egy kis fekete kéz a kaleidoszkópra, és megfogta. Tiszta erőből szorította a kislány, el nem tudtam volna venni tőle, és még ketten kapaszkodtak az ajándékokba. Már-már dulakodtunk.

Egy halászfaluban álltunk meg a mauritániai óceánparton, amint jöttünk vissza a dűnék közötti táborhelyről. Pár tucat földszintes, téglaformájú és -színű agyagház állt a szemetes homokban, a parton halászbárkák, hálók és halászok. Ahogy megállt a kocsi, gyerekek jöttek oda, és ajándékot kértek. Ebből alakult ki a kisebb dulakodás. Végül sikerült kitépnem a dolgokat a kislány kezéből, de megkapta a kaleidoszkópot. Először fordítva nézett bele.

Akkor még jöttek gyerekek, de szerencsére megjelent egy fiatal férfi is, Mohamed, aki azt mondta, ő a tanár. Elhessegette a kisfiúkat és kislányokat. Most kapóra jöttek azok a cipősdobozok, amelyeket még Pesten rakott valaki az autóba: a Mikulásgyár megmaradt ajándékosdobozai. Tucatnyit adtunk neki oda, elvitte az iskolába, ami csak kicsivel volt nagyobb, mint a környező házikók. Akkor már féltucatnyi autó is megállt a faluban, körülöttük színes ruhás, poros hajú, taknyos orrú gyerekek zsibongtak, apró ajándékokat követeltek.

Mohamed szerint 75 család él a faluban, mind halászok, a halat a 150 kilométernyire lévő Novaksutban adják el, ebből próbálnak megélni. Láthatóan nem veti fel őket a pénz: a házak között nincs út, csak ösvények a süppedős homokban. A faluban nincs orvos, csak pár gyógyszer az iskola épületében. Az egyetlen osztályteremben kéttucatnyi hely van, a tábla teleírva arab betűkkel - arabul és franciául tanulnak -, az előtérben egymásra dobált deszkák, por, vasdarabok. Amikor búcsúzunk, Mohamed félszegen magának is kér valami ruhát. Pár pólót adunk neki oda, és megyünk tovább.

A mai táv rövid, csak 150 kilométerre van a mauritániai főváros, de az eleje nehéz volt. Ki kellett jönni azon a tengerparti szakaszon, ahol bementünk, de ezúttal túl korán indultunk, még javában tartott a dagály, amikor a homok nehezen járható. Tulipán nemhiába rendszeres résztvevője a somogybabodi offroad-fesztiváloknak. Úgy terelgette Szüfit a nedves dűnéken, hogy sorra hagytuk le a komoly terepjárókat az alapvetően haszongépjárműnek szánt pickuppal. A hűtés is rendben volt, csak néha segítettünk rá a fűtés bekapcsolásával. Szegény kocsi csupa sóvirág lett a felfröccsenő tengervíztől. Belül minden cuccunk csupa homok, de már fel sem vesszük.

Novaksut felé Mauritánia ugyanazt az arcát mutatja, mint eddig minden nap: szél hordja a finom, vöröses homokot, alig látszik a nap, a látóhatár porfelhőbe vész, a homokdűnék bemásznak az országútra. A szél egész éjjel fújt, néha annyira, hogy szinte ránk borult a sátor. Reggelre odabent mindent finom por borított.

A táborhelyen körülbelül négytucatnyi kocsi és utasa éjszakázott. Többnyire terepjárók, de bejött pár mikrobusz, egy kétkerék-meghajtású Citroen BX is, meg a főszervező Bogara.

Novaksut felé motoros rendőr állított meg, hamar a lényegre tért: "Cadou? Souvenir?" Hátrahőköl, amikor a dobozban rejlő fagyíkot nyújtom oda. Azt hiszem, szerzek ragasztót és felteszem a motorháztetőre.

A városban a Flying Gizi Team segítségével találtunk szállást, egyfajta fogadót. Tetőn felállított beduinsátor-szerűségben töltjük majd az éjszakát szúnyoghálók alatt. A poros udvaron gépelek, kutyák és hatalmas teknősök sétálnak, szemben egy francia férfi ül. Az ötven éves Boris szellemi fogyatékos gyerekek ápolását, illetve az ápolók képzését segíti egy saját maga gründolta civil szervezetben.

Kérdeztük, nem félti-e az életét, de azt mondta, általában helyiekkel közlekedik, így kevésbé fenyegeti veszély, de amúgy sem érez felé irányuló ellenszenvet. A Dakar-rali lefújásának okát Nicholas Sarkozy francia elnök biztonságpolitikájával magyarázza.

Befut még egy magyar csapat egy kisbusszal. Tagjai elégedetlenek. Hosszúnak találják a napi távokat - szerintük sokan mások is így gondolják -, és az sem tetszik nekik, hogy az itinerben megjelölt szálláshelyek közül több sem volt olyan, mint aminek eredetileg írták. Való igaz, sem a Tatuinon, sem a két legutóbbi tengerparti táborhelyen nem volt kemping, csak vadkempingezés. Ők ki is hagyják a holnapi menetet - Tidzsjikdzsába megy a csoport 750 kilométerre Novaksuttól, némi kitérővel Mali előtt. Sajnos Tulipán is hajlik arra, hogy mi se menjünk, de rá fogom beszélni. Azzal indultunk el, hogy végigcsináljuk az egész ralit.

Előbb vásároltunk be. Vizet, gyümölcslevet, virslit, kakaót (Tulipánnak), lekvárt (Nórának). A bolt otthoni bevásárlóközpontokat idézett, különös élmény egy kaotikus városban, ahol senkit nem zavar, ha valaki szembeautózik a forgalommal a kétpályás úton, vagy átmegy a piroson. Ahol fekete emberek árulják a sorsjegyet vagy kéregetnek, ahol még a belvárosi sarkokon is homokcsapdákba fut az ember.