Cím nélkül...

 

[...] A nyelv felszabadításának, a természetes hanglejtés zenévé fokozásának útjára lépett Bartók, s ezzel nagyban előrevitte a magyar recitatív-stílus kialakulását. Ez az első mű [mai zenei illusztrációnk - a szerk.] a magyar operaszínpadon, amelyben az ének elejétől végig egyöntetű, ki nem zökkenő magyarsággal szól hozzánk.
[...] Külön érdeme Balázs Bélának, hogy nem sajnálta egyik legszebb, legköltőibb koncepcióját operaszövegnek megírni [A librettó itt olvasható - a szerk.], s így hozzájárul egy nagyszerű mű létrejöttéhez. "Eseménytelen" szövege híján van ugyan minden szokott operai sablonnak. De ahogyan feltöri a régi mese héját és megmutatja a férfi-asszony probléma örök megoldatlanságát: tragikus feszültséggel döbbenti és megfogja a hallgatót az első szótól az utolsóig. Vázlatszerűsége, hogy a körvonalak megelevenítését a zenére bízza, szerves egybeforrását teszi lehetővé a zenével. Sem a dráma, sem a zene nem kénytelen külön létét megtagadni, mégis magasabb egységbe tudnak olvadni. Ezt az egységet a zene szimfonikus építettsége nemhogy zavarná, hanem még emeli: a dráma íve és a vele párhuzamos zeneív hatalmas kettős szivárvánnyá erősítik egymást.

Kodály Zoltán: Bartók Béla operája (A "Kékszakállú herceg vára" bemutató előadása alkalmából; Nyugat, 1918. június 1.)

Forrás: Bartók breviárium. Zeneműkiadó, 1974. Összeállította Ujfalussy József, szerkesztette Lampert Vera

<< Előző Következő >>