Szintipop Mekkában - a Cut Copy koncertje Sheffieldben

Az elektropop-fellegvárként ismert Sheffieldbe egy olyan zenekar látogatott, amely rengeteget köszönhet a város szinti-úttörőinek is. A Cut Copy koncertjében ez volt a leginkább érdekes, mert túl sokat nem tett hozzá a stúdióverzióban hallható zenékhez. Angliai tartózkodásunk alatt igyekeztünk minél többféle, nálunk még nem látott előadó fellépését megtekinteni, a negyvenes retrodalnoktól kezdve a helyi kedvenc rapperen át a felkapott gitárzenekarig.

Sheffield rendkívül termékeny zenei színtere ugyan főként gitárzenekarokat dob a felszínre manapság, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az Acélváros hatalmas szerepet játszott az elektronika és a popzene házasításában is. Innét indult világhódító útjára a Human League, az ABC és a Heaven 17, de itt zajongott először a Cabaret Voltaire is, amely ha nem is lett világsztár a fentiekkel szemben, mégis legalább akkora hatással bírt a műfaj további fejlődésére.

Bár a Cut Copy az ausztráliai Melbourne-ből érkezik, az a zenéjüket hallva nyilvánvaló, hogy a fenti nevek nélkül sehol nem lenne, és az egyre szélesebb körben népszerű elektropop együttes a saját Mekkájának is érezheti Sheffieldet. Előtte szerencsére van két helyi előzenekar is, melyek a város határain túl egyelőre teljesen ismeretlenek, és ez remek alkalom egy merítésre a város tehetségei körében.

A helyszín a Plug nevű klub, mely jobbára elektronikus produkcióknak ad helyet, de természetesen élő koncerteket is befogad. Ezen a szerda estén nincs teltház, az ezerkétszáz fős kapacitás messze nincs teljesen kihasználva, így viszont zavartalanul meg lehet állapítani, hogy ez az a fajta klub, amelyik sajnos teljesen hiányzik Budapestről. Kicsi, de tökéletes hang- és fénytechnikával felszerelt színpad, mellette jó hosszú bárpult, tipikusan az a hely, ahol jó lehet fellépni is és nézőnek is lenni. Nekem most az utóbbi adatik meg.

A műsort a Barricades nevű négytagú, majdnem teljesen kezdő zenekar indítja, melynek irányvonalát remekül illusztrálja a gitárrockos vonalat képviselő frontember, tréningfelsőben és Badly Drawn Boy-sapkában, illetve a tipikus art school külsős billentyűs a nyakkendőjével és az oldalra fésült hajával. Ő lenne hivatott arról gondoskodni, hogy az egyébiránt átlagos dalok kapjanak egy kis kúl gellert a szintifutamaitól, ami meg is történik, ettől még az egész produkció továbbra sem lesz igazán érdekes. Nem ők lesznek a következő Arctic Monkeys, arra nagyobb összegben is fogadnánk, de lehet, hogy nem is ez a céljuk.

A soron következő Kelham Crisis már ismertebb név egy fokkal, és akár még ismertebb is lehet, hiszen a tenyeres-talpas, keménykötésű helyi tagok között van egy szőke, fotogén frontember, aki leginkább a Killerst vezető Brandon Flowers kicsit nyafogós énekstílusára emlékeztet, és mi tagadás, a new wave-szintivel színezett indie rock is a korai Killerst juttatja az ember eszébe, vagy esetleg egy rockosabb Duran Durant. Sőt, az énekben helyenként annyi a melodráma, hogy akár még emo-rock zenekarként is el lehetne adni, de mielőtt ezt a lehetőséget túlzottan megvizsgálhattam volna, a koncert be is fejeződött.

A Cut Copy első lemezével, a Bright Like Neon Love-val szép lassan komoly kultstátust vívott ki magának Európában, és a kellemes, retrós hangzású szintipopjával besorolták a Ladytron vagy a Zoot Woman fémjelezte elektropop zenekarok táborába. A Cut Copynak időközben akadt odahaza egy vetélytársa is a Presets személyében, amely punkosabban közelíti meg a szintipopot, és le is hajrázta népszerűségét tekintve a Cut Copyt, mely azonban a tavasszal megjelenő új lemezével újra a maga javára fordíthatja a kis ausztrál elektro-polgárháborút.

A hivatalosan háromtagú együttes valójában a filmsztár külsejű Dan Whitford saját projektje, amely koncerteken egészül ki a többi taggal, de Whitford az egyedüli, aki végig a színpadon marad. Az együttes eddig is a hagyományos rockhangzást igyekezett ötvözni a szintipoppal, ennek megfelelően Whitford főként gitározik, és a szintetizátorokat általában rábízza segítőire, akik nem is mindig láthatóak, hiszen valamikor úgy is szólnak a szintik, hogy mindkét színpadon levő tag gitározik.

Ezen viszont senki nem akad fenn, én is inkább arra koncentrálok, hogy nem belemagyarázás kijelenteni, hogy a sheffieldi elektropop-úttörők közül egyértelműen hallatszik a Human League hatása, a színtelen énekhang viszont Bernard Sumnert idézi a New Orderből. A Cut Copy leginkább a küszöbön levő új albumról játszik dalokat, melyek nem igazán különböznek az első album álmodozó, nyugis, rádióbarátnak is minősíthető számairól, de igazán komoly hatást valahogy nem gyakorolnak a közönségre.

Whitfordék becsületesen lejátsszák a műsorukat, ám érdekes módon pont a talán legismertebb daluk, a Going Nowhere kimarad a programból. Kár, mert ezt legalább egy erős refrén kiemelte volna a többi közül, melyekkel igazából semmi gond nem volt, de valahogy túlzottan is ugyanolyannak tűntek egy idő után. A Cut Copy persze eddig sem volt az az elsőre lehengerlő zenekar, de most legalább megbizonyosodhattunk róla, hogy koncerten is saját magát adja. Az új albumot persze azért meg fogjuk majd hallgatni, most viszont a kicsit rövidnek tűnő koncert végén kis hiányérzettel vesszük a kabátunkat, és indulunk neki az esős, de egyáltalán nem barátságtalan sheffieldi estének.

(Cut Copy, Sheffield, The Plug, 2008. február 20.)