Bevándorlók és popzene Nagy-Britanniában

Évtizedek óta élnek feketék és ázsiaiak Nagy-Britanniában, de komolyabb hatást csak az utóbbi tíz-tizenöt évben tudtak gyakorolni a helyi zenei színtérre. Ezeket szedtük most össze, aktualizálva egy korábbi cikkünket is.

Az első fekete brit popsztár Shirley Bassey volt az ötvenes évek végén, és utána is csak inkább jamaicai születésű zenészek lettek népszerűek, az amerikait idéző saját szcéna nem tudott kialakulni. A kilencvenes években aztán - még főként az amerikai mintájára - kialakult a brit R&B-mezőny (legnagyobb sztárja Mark Morrison volt), illetve megjelent a brit hiphop is, de előadói igazán nagy feltűnést még nem tudtak kelteni. Megemlíthető még a bristoli triphop színtér is, de az túlzottan is összekapcsolódott a nagyrészt fehérek által működtetett elektronikus tánczenei klubszíntérrel, másrészt mindvégig megőrizte elkülönülő underground hozzáállását ahhoz, hogy valódi urban szcénáról beszélhettünk volna. Közülük Tricky lehetett volna a brit hiphop első nagy sztárja, de ehhez nem volt elég populáris.

Az ezredfordulóra aztán megjelent egy sereg olyan bevándoroltaktól leszármazott fiatal, aki nem csak másolta az amerikai kollegákat (legyen szó hiphopról vagy R&B-ről), hanem azt alapul véve igyekezett egy új hangzást kialakítani. Ráadásul ezek az előadók egyáltalán nem a slágerlistáknak készítették felvételeiket, hanem kíméletlen őszinteséggel beszéltek nyomorról, bűnözésről, drogokról - vagyis minden olyanról, amiről a brit közvélemény nagy része hallani sem akar.

Az új szcénára az ún. garage mozgalom hatott a leginkább, mely a kilencvenes évek második felében jelent meg a szigetországban, és techno, drum'n'bass, R&B és hiphop-elemeket keverve vált az uralkodó brit klubhangzássá. Az irányzatból fejlődött ki aztán a 2-step, míg az Artful Dodger vagy a So Solid Crew már a slágerlisták élmezőnyében is feltűntek az ezredfordulón. Aztán a UK garage csillaga szép lassan leáldozott ugyan, jelentőségét mindennél jobban mutatja, hogy szinte az összes jelentős hiphop- vagy R&B-előadó ebből a színtérből nőtt ki, a legnagyobb sikereket elérő Streetstől Ms.Dynamite-ig. A garage legmenőbb vadhajtása pedig, az agresszívabb és keményebb, hiphoposabb grime pedig a londoni külső kerületek uralkodó stílusa lett, és az ide sorolható Dizzee Rascal, Lady Sovereign vagy Kano is szép karriert futott be.

Ezek az előadók alkotják tehát az összefoglalóan urbannek nevezett mezőnyt, melyben valamennyi, fekete eredetű zenében utazó brit előadót bele szokás érteni. Talán a legjelentősebb változás, ami az új évezred brit popzenéjében történt, ennek az új generációnak a megjelenése, és ezzel párhuzamosan a külvárosok fekete gettói is bekapcsolódhattak a pop vérkeringésébe. Ráadásul nincsenek műfaji korlátok: dance, rock vagy pop előadók is előszeretettel dolgoznak együtt az urban szcéna legjobbjaival, akik korántsem zárhatók be a hiphop vagy az R&B feliratú skatulyába. Sőt, legalább ilyen fontos, hogy más kisebbségből származó vagy éppen fehér előadók is nagy számban képviseltetik magukat a műfajban - mint ahogy az új brit rockzenekarokban is található a kisebbségi (Bloc Party, Libertines, Maximo Park).

Mondhatni tehát, hogy az utóbbi években kialakult brit urban színtérnek már nincs miért felnézni az amerikaira, hiszen attól teljesen különböző, saját világot alakított ki - írtuk 2005-ben, és bár azóta annyira a grime-színtér némiképpen megtorpant.

Dizzee Rascal

Egy évvel a Streets sikere után robbant be a köztudatba Dylan Mills, aki a Dizzee Rascal művésznevet választotta. Míg a Streets a brit nagyvárosi fiatalok millióinak életét dokumentálja lemezein, addig Dizzee London egyik legveszélyesebb negyedéből jön, ahol az emberéletet olcsón, viszont a túléléshez szükséges kemény drogokat igen drágán mérik. Dizzee-nek is megvan mindene, ami a hitelességhez kell: csonka család, fiatalkori bűnözés, problémák a suliban. Egyik tanárának köszönhetően mégis belekóstolhat a zenébe, és nemsokára már számítógéppel gyárt alapokat magának, melyek egyrészt a UK garage hatását viselik magukon, másrészt pedig az amerikai példaképektől lesi el a rappelés fortélyait. A Roll Deep Crew nevű kollektíva tagjaként szerez nevet a londoni színtéren, és 18 éves korában már meg is jelenik első lemeze, a Boy In Da Corner.

Rajta ijesztően minimalista alapok, Dizzee egészen sajátos stílusú, sokak számára már irritáló tónusú szövegelésével súlyosbítva. Az alig érthető dialektusban elhadart szövegek is sokkolóak, először kerül a slágerlistákra a kelet-londoni pokol. A lemez 2003 legnagyobb durranásainak egyike, megkapja a Mercury-díjat, a kritikusok kivétel nélkül ajnározzák. Felbukkan egy Basement Jaxx-slágerben is, majd nem sokkal később ki is adja a folytatást. A 2004 őszén megjelenő Showtime egy fokkal könnyebben emészthető az első lemeznél, és már otthonosan be is sétál a brit top 10-be. Dizzee sikerrel turnézik Amerikában, közreműködik a négy évvel ezelőtti karácsonyi jótékony célú Band Aid kislemezen - nemcsak, hogy ő a grime kulcsfigurája, de a brit hiphop legnagyobb sztárja is. Legutóbbi nagylemeze tavaly jelent meg Maths + English címmel, s eddig ez volt a legnagyobb sikere a szigetországban, trónját egyelőre nem fenyegeti senki és semmi.