"Nincs köpködés. Nincs káromkodás. Nincs lövöldözés" - a tiltás a belfasti protestáns negyed kocsmájának falára ragasztották ki. A beszédes nevű Berlin bár a hírhedt Shankill úton áll, a három évtizede kitört fegyveres észak-írországi belháború fő helyszíneinek egyikén.
Az első taxis nem volt hajlandó elhozni a környékre, megverhetik itt este a fényképezőgéppel mászkáló lányt - magyarázkodik. Pedig estefelé a Shankill út inkább kihalt, mint fenyegető. A belfasti éjszakát nem is tartja mindenki veszélyesnek. "Már senki sem gondolja komolyan, megszokásból és szórakozásból bunyóznak" - állítja a taxis jóval optimistább kollégája, aki a lelkemre köti: feltétlenül írjam meg, hogy a belfasti taxisok a legjobb arcok a világon. "Unatkozom, csináljunk egy kis balhét" - így megy ez a még mindig háborúskodó protestánsok és katolikusok között.
Még több belfasti kép kattintás után!
Oroszverés együttes erővel
Ma már nem a két felekezettel van a baj, hanem a bevándorlókkal, őket utálják leginkább - mondja. A helyzet illusztrálására elmesél egy történetet, amely nemrégiben játszódott le egy közeli faluban. Az ottani halüzemben rengeteg orosz dolgozik. A falunak volt egy katolikus, és volt egy protestáns kocsmája. Egy szép napon az oroszok elzavarták a protestánsokat a saját törzshelyükről. Erre a katolikusok felajánlották nekik, hogy csatlakozzanak hozzájuk: "Gyertek, verjük ki a szart az oroszokból". Így is történt, és közös erővel visszafoglalták a protestánsok kocsmáját.
A taxis szerint a még mindig komolyan gyűlölködők a belfastiak legfeljebb öt százalékát teszik ki. "Idióták, de hát azok meg mindenhol vannak, maguknál nem?" - kérdez vissza.
A városközpontban nem érzékelhető feszültség. Egy ottani kávézóban dolgozó ázsiai lány születése óta Belfastban él, mégis azt mondja: nem tapasztal konfliktusokat. A Shankill út viszont ma is külön világ, politikai falfestmények árulkodnak arról: itt még nagyon is élő a múlt.
Klikkeljen újabb fotókért a képre!
"Túl sok szerettünket veszítettük el"
A Berlin bár ajtajában cigiző Gary azt mondja: sohasem megy át a katolikusok terepét, a Falls utat elzáró fal túloldalára. Attól fél, hogy megvernék. Mikor kérdem, honnan tudnák ott, hogy ő protestáns, csak vállat von - szerinte tudnák. Állítólag az emberek szeméből lehet megállapítani - magyarázza később egy huszonéves srác. Gary szerint Belfastban senki sem örül a megosztottságnak, de alkalmazkodnak hozzá. Együtt dolgozik katolikusokkal, és személy szerint nincs semmi baja velük, a munkahelyen kívül mégsem találkoznak. Ha nagy ritkán mégis beülnek valahová inni egyet, az csak semleges terepen, a városközpontban történhet.
A miértre a válasz a múlt. "Túl sok szerettünket veszítettük el mindkét oldalon" - mondja, a sebek begyógyulásához még tíz-tizenöt évnek el kell telnie. A bátyját lelőtték 1975-ben. "De előre kell nézni" - sóhajt fel és megrázza magát.
Klikkeljen a fotóra!
Napközben, a katolikus oldalon járva látszik: áldozatok fényképeinek hosszú-hosszú sora takarja a két negyedet elválasztó falat. A belháború halottainak fotói fölé nagy betűkkel kiírták: brit állam által szponzorált gyilkosság. A gyászoló katolikusok okfejtése szerint a brit állam bűne az, hogy támogatták a fegyverbehozatalt, eszközt adtak a protestáns, lojalista terroristák kezébe.
Az áldozatok fényképe alatt a sorsok rövid leírása sokkoló. A hatéves Paula Strongot 1972-ben ölte meg egy kocsiba rejtett bomba, amikor az utcán játszott. A 29 éves John Mc. Erleant 1975-ben a saját lakásában ölte meg egy fegyveres, miközben a bátyjával kártyázott. Az észak-ír háborúskodásban több mint háromezren vesztették életüket. A fotók némelyike elárulja, hogy néhányan mégis átlopóznak a protestáns oldalról. Valakik bajuszt, szakált, szemüveget satíroztak rájuk.
"Leszbikus, de ettől nem rossz ember"
Éppen Valentin-nap van, az egyik városi templom előtt esküvőre gyülekeznek, a forgalmas főút közepét pedig rózsákkal szórták fel. A Berlin bárban Valentin-napi bulit tartanak. A félhomályos kocsmában húsos énekesnő búg szerelmes dalokat a mikrofonba. A szórakozás két központ körül szerveződik: az egyik a kocsmapult, a másik az ajtó előtti kis terület, ahol a benti dohányzást tiltó szabályok miatt gyülekeznek az emberek.
További fotók kattintásra!
Bár Belfastban a protestánsok és a katolikusok nem keverednek, az életkor, a nem vagy éppen a szexuális beállítottság nem számít. Épp kint beszélgetekünk, amikor befut egy fiatal, vagány lány, akit az ötvenes Gary így mutat be: "Ő itt xy, és leszbikus. De ettől még nem rossz ember, nincs igazam?". A lány megkérdezi, hogyan káromkodnak a magyarok, és hogy mondják azt, hogy helló. Az este további részében a Berlin törzsvendégei lelkesen sziáznak, valahányszor csak meglátnak minket.
"Csak táncolni akarok"
A Berlinben bulizók előtt el kell titkolnunk az úticélunkat, mikor az este vége felé továbbindulunk a Falls útra. Búcsúzáskor kijön utánunk a kocsma bolondja: idősödő, dauerolt hajú nő, az egyetlen, aki csípőjét riszálva táncra perdült a szerelmes dalokra. Flúgos - figyelmeztetnek többen is. Az ajtó előtt is folytatja a táncolást. Mámorosan belekiabálja az éjszakába: "Az apámat megölték Belfastban, én meg csak táncolni akarok!"
Bármennyire kedvesek is a protestáns valentinozók, a katolikus oldalon meg vannak győződve arról, hogy nem való két magyar lánynak a Shankill út. A katolikus kocsmában már zárásra készülnek. Mikor kérdezzük az idősebb pultost, Micaelt, hogy biztonságos-e zárás után hazasétálni, vagy inkább taxit hívjunk, azt javasolja, ne menjünk gyalog. Baljóslatúan mondja: "Tudjátok, ott mindjárt kezdődik a protestáns, a lojalista negyed. Megverhetnek csak ezért, mert innen jöttök".