Ukrajna 2017. 02. 20.
Lavrov: Oroszország nem veheti bérbe saját magától a Krím félszigetet
Peszkov szerint a rendelettel Moszkva sem a nemzetközi jogot, sem a minszki megállapodásokat nem sértette meg.
Peszkov szerint a rendelettel Moszkva sem a nemzetközi jogot, sem a minszki megállapodásokat nem sértette meg.
A mentők már nem tudtak segíteni az idős nőn.
A kelet-ukrajnaiak szabadon utazhatnak Oroszországba, munkát is vállalhatnak.
Február 20-án kezdődik.
Kevesebb,mint egy hónapra elegendő szén van az erőművek ellátására.
Több mint 21 ezer doboz cigaretta került elő az utánfutó dupla fenekéből.
Szóvivője szerint jó kapcsolatra törekszenek, de néhány kérdésben kemény az álláspontjuk.
Három tanuló került kórházba.
Az unió hamarosan megadja a vízummentességet.
Egyszer csak nem kapta a nyugdíját, arra hivatkozva, hogy már halott.