10 százalékkal megemeli a baloldal a gyermekétkeztetés díját a fővárosban
Karácsony Gergely kihirdette Budapest 2021-es költségvetését. A koronavírus-járvány idején az óvodásokon és iskolásokon is próbál pénzt behajtani a baloldali városvezetés.
Karácsony Gergely kihirdette Budapest 2021-es költségvetését. A koronavírus-járvány idején az óvodásokon és iskolásokon is próbál pénzt behajtani a baloldali városvezetés.
Karácsony Gergely 2 év alatt feléli az elmúlt 10 évben megspórolt tartalékokat, ezzel folytatva a Demszky-korszak hibás gazdaságpolitikáját.
A miniszter sikerként értékelte, hogy Európa ideológiai viták helyett, végre a világjárványra és annak negatív gazdasági hatásaira fókuszál.
Kovács Zoltán államtitkár szerint Soros György csalódott.
A jó harcot megharcoltuk, a pályát végig futottuk, a hitünket megtartottuk. És győztünk! A haza minden előtt - írta Varga Judit.
Az Origo összegyűjtötte a legszélsőségesebb véleményeket - jól látszik, milyen nagy a szomorúság a baloldalon Orbán Viktor és az ország sikere miatt.
A lengyel kormányfő szerint el kell kerülni az önhatalmú és politikailag motivált döntéseket.
Ezt tettük, győztünk, és ezt fogjuk tenni a jövőben is - tette hozzá videóüzenetében.
Érdemes volt harcolnunk azért, hogy ne kössék ideológiai elvárásokhoz a pénzügyi támogatásokat - írta az igazságügyi miniszter.
A Lengyel Közgazdasági Társaság közölte, hogy a róluk szóló hírek valótlanok.