A svédek gyökeres változásokat akarnak a migrációs politikában
A migrációval kapcsolatos kiadásokakat felére csökkentenék.
A migrációval kapcsolatos kiadásokakat felére csökkentenék.
Harminckilencből csak négy gyereknek nem sikerült a hackelés.
Egy külügyi szakértő szerint a menekültügy uralja a közbeszédet.
Ez az első eset, hogy van összeurópai téma a választási kampány alatt. A Fidesz növelheti a mandátumai számát.
A függetlenként induló eddigi polgármester, az ellenzéki Dömsödi Gábor kikapott.
Mészáros László István a 601 érvényes szavazatból 535-öt kapott.
7 év után először tartanak választást.
A rendőrök mellett kivezényelték a zimbabwei hadsereget is a tiltakozó akciók feloszlatására.
A szavazópolgárok először járulhattak urnákhoz Robert Mugabe korábbi elnök megbuktatása óta.
24 jelölt indult az elnökválasztáson.