Mennyit repülhet egy várandós nő?

Vágólapra másolva!
A terhesség alatti utazás számos kockázattal jár, ezért indulás előtt minden esetben érdemes gondosan mérlegelni és felkészülni a lehetséges vészhelyzetekre.
Vágólapra másolva!

A British Medical Journalben közölt összefoglaló szerint a a terhesség második trimesztere a legbiztonságosabb az utazásra. Amennyiben a várandósnak kételyei vannak az utazás biztonságát illetően, mindenképpen beszélje meg kezelőorvosával, aki az egyéni körülmények ismerete alapján tud tanácsot adni.

Repülés terhesen

A repülés nem tiltott, de vannak veszélyei. A repülés a kutatások szerint növeli a vetélés és a koraszülés kockázatát, ezért hosszabb (több mint két-három órás) repülőutak nem javasoltak terhesen. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a várandós nő utazás közben rendszeresen mozgassa meg végtagjait, sétáljon egy keveset az utastérben, hogy elkerülje a lábak vénáiban a vér pangását, ami fokozza a vérrögképződés esélyét. A brit szaklap ajánlása szerint problémamentes terhesség esetén a 28. hétig nincs akadálya a repülős utazásnak. A 28. hét után a kezelőorvos igazolása szükséges a szülés várható idejéről, illetve arról, hogy a terhesség komplikációmentes.

A repülőgépen a kozmikus sugárzás erősebb, mint a tengerszinten, de egy-egy repülőút során ez még mindig olyan alacsony sugárdózist jelent, amely nem jelent veszélyt. A rendszeresen repülővel utazó várandósoknál azonban érdemes ezt is figyelembe venni, egyénileg kiszámítani az anyát érő összsugárzás mennyiségét, és mérlegelni ennek lehetséges veszélyét.

Repülőgépen utazva az oxigénnel telített hemoglobin aránya a vérben (az oxigénszaturáció) alacsonyabb. Egészséges terheseknél ez nem okoz problémát, veszélyessé akkor válhat, ha a várandósnak valamilyen szív- vagy érrendszeri problémája is van, vagy vérszegénységben szenved; ilyenkor a vérszegénységet még az utazás előtt érdemes kezelni.

Autós utazás

Az utazás autóval biztonságosnak mondható a várandósság során. A has növekedésével a kismamának oda kell figyelnie a biztonsági öv elhelyezésére, amiben segíthet az ülésre rögzíthető övterelő. Fontos, hogy az öv ne nyomja a hasat, a has alatt, a combon fusson keresztül, és a has fölött is el kell igazítani a mellkason. Utazás közben 1,5-2 óránként érdemes pihenőt tartani. A harmadik trimeszterben várandós nő inkább ne induljon hosszú útra, főleg ne egyedül, és ne is vezessen hosszú távolságokat.

Oltások, betegségek, egészségügyi ellátás

Az egészségügyi, így a nőgyógyászati és az újszülött-ellátás eltérő színvonalú lehet a különböző utazási célpontokon, erről mindenképpen érdemes tájékozódni utazás előtt. Sok probléma megelőzhető megfelelő utasbiztosítással, illetve ha érdeklődünk a légitársaságnál, van-e bármilyen korlátozás a várandósok utazására vonatkozóan.

Egzotikus célpontok esetében mindig tájékozódjunk a szükséges védőoltásokról, melyek közül többet nem javasolnak kismamáknak. Terhesség alatt egyébként is mindig egyéni mérlegelés tárgya, hogy a védőoltás beadható-e.

Az utazás során a várandósok fokozott veszélynek vannak kitéve a fertőző betegségek szempontjából, mert a tünetek sokkal súlyosabbak lehetnek. Bárhová utazik valaki terhesen, különösen figyeljen a higiénés szabályok betartására az étkezések és a tisztálkodás során.

A trópusi országokba utazók 10-60 százalékát érinti az utazási hasmenés, ami a terhesség során a lassabb bélműködés és a gyomor csökkent működése miatt fokozott kockázatot jelent, áll a brit orvosi szaklap cikkében. A hasmenés következményes tünetei - a kiszáradás és a ketózis - növelik a koraszülés esélyét.

A malária mind az anya, mind a magzat egészségét veszélyezteti, és a fertőzött szúnyoggal való találkozás, amire a terheseknek egyes kutatások szerint nagyobb az esélyük, végzetes kimenetelű is lehet. Tudni kell, hogy a malária megelőzésére irányuló kezelések hatékonysága nem százszázalékos.

A hepatitis E súlyosabb tünetekkel jelentkezik a terhesség során, és jelenleg nincs ellene védőoltás. A rózsahimlő gyakoribb lehet egyes utazási célpontokon, korábbi fertőzés vagy védőoltás védettséget biztosít ellene. A HIV-vel való fertőződés sokkal magasabb vírusszámot eredményez terhesség alatt, ezért a magzat is könnyen megfertőződhet.

Számos más fertőző betegségről ismert, a tífusztól kezdve a liszteriózisig, hogy fokozott kockázattal járnak a terhesség során.

Cikkajánló

Forrás: Northfoto

iStockPhoto

Forrás: AFP

Tizenkét lépés az egészséges
terhességhez vezető úton

Szextippek várandósan

Sportolás a terhesség alatt



***

A családtervezéstől a baba megszületéséig (x)

A Születéskönyvben dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum Családtervezési és Nőgyógyászati Osztályának szakmai vezetője kalauzolja végig az olvasót a családtervezéstől egészen a születésig. A könyv azért készült el, mert a kismamák közül sokan túlzott aggodalommal tekintenek a babavárás időszakára. Bár az interneten ma már elvileg minden információ megtalálható, mégis sok tévhit és félinformáció kering a különféle fórumokon és netes oldalakon.

Aki viszont végigolvassa a könyvet, nem marad tanácstalan a babavárás alatti történésekkel kapcsolatban. A szuleteskonyv.hu honlapon további információk és néhány könyvfejezet is olvasható, és ugyanitt meg is rendelhető a könyv.







Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!