Időben fel kell készíteni a gyereket a halálra

A veszteségre időben el kell kezdeni felkészíteni a gyereket, ne halogassuk, ne várjunk, amíg valaki haldokolni kezd a családban – tanácsolja a terapeuta. Megtanítjuk egy mondókára, amelyet minden gyereknek, felnőttnek ismernie kell.

Az alábbi párbeszédet a minap hallottam a váci vonaton, egy nyolc év körüli kislány beszélgetett az anyukájával.

– Anya, te tudtad, hogy ha meghalsz, akkor eltemetnek vagy elégetnek.

– Igen, tudtam. Kérsz inni?

– És te melyiket szeretnéd?

– Nem tudom. Nem vagy éhes?

Az anya láthatóan zavarban volt. Zavarta maga a téma, és kényelmetlennek érezhette azt is, hogy a tömött vonaton jó páran hallgatják a beszélgetést.

– Anya, én megmondom, mit szeretnék. Én nem akarlak elégetni, inkább eltemetlek.

„A gyerekben ösztönös tudás van a halálról, még akkor is, ha korábban nem volt közvetlen kapcsolata vele, nem járt még temetésen. Elég, hogy találkozott vele a népmesékben, mondókákban, gyerekjátékokban” – mondja dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta.

dr. Boldizsár Ildikó meseterapeuta Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ösztönös tudás születésről, halálról

„Régen a gyerek látta az öregeket virrasztani, halottat mosdatni, láthatta a háztól a temetőbe sétáló menetet, megérezhette a méltósággal viselt gyász fontosságát. Azaz az élet természetes velejárója volt a gyermeknek a veszteségekre való felkészítése.”

De a meséken, mondókákon keresztül is szívták magukba tudattalanul a születést, a halált és az újjászületést. „Nap mint nap eljátszották a halált: bár ismerték a szavak jelentését, bele nem gondoltak, nem tudatosították a szavak tartalmát, viszont minden porcikájukban tudattalanul ott rezgett az élet, a halál és az újjászületés tudása” – mondja Boldizsár Ildikó.

„Élek-e? / Halok-e? / Koporsóba teszlek-e? / Élek!” – szól a kiszámolós.

Ugyanez a téma köszön vissza az ismerős mondókában is: „Katalinka szállj el! / Jönnek a törökök, / Sós vízbe tesznek, / Onnan is kivesznek, / Kerék alá tesznek, / Onnan is kivesznek, / Kemencébe tesznek, / Onnan is kivesznek. / Mikor jönnek a törökök, / Mindjárt agyonlőnek!”

Vagy hányszor hallhatta egy falusi gyerek a nagymamától, hogy: „Ugatnak, már a halál kutyái.” „Gyászos ruhához piros gomb nem talál.” „Ne feledkezz meg a halálról, ő sem feledkezik meg rólad.”

„Az alábbi mondókát szívesen megtanítanám minden gyereknek-felnőttnek. Terápiáimban is használom, például annál a 45 éves nőnél, aki ötéves volt, amikor anyja hasában elhalt a testvére, és negyven éven keresztül nem volt alkalma elgyászolni” – mondja a meseterapeuta.

Boldizsár Ildikó a Napfogyatkozás Egyesület „Ki vigasztalja meg a gyermekeket?” című, a gyermekek gyászáról szóló konferencián tanítja a mondókát

Időben fel kell készíteni a gyereket a halálra

„Mára a halotti szertartások eltűntek az életünkből, amik maradtak, azok a mesék, mondókák, dalok, játékok, ezek segíthetnek a veszteségekre való felkészítésben. De a jó az lenne, ha a gyereket úgy készítenénk fel a halálra, hogy tulajdonképpen nem készítjük fel. Időben, semleges környezetben kell elkezdeni, nem akkor, amikor valaki épp haldoklik. Ne várjunk vele, ne halogassuk, és ne egy mindent elsöprő nagy beszélgetéssel próbáljuk meg felvilágosítani” – tanácsolja Boldizsár.

A fokozatos ráhangolódásban segítségünkre lehetnek a magyar népmesék vagy a Grimm-mesék, például a következők: A tyúkocska halála, A halál és a százéves öregasszony, A vénasszony és a halál, A halálos tánc, A halál, A Félkegyelmű, A szegény ember és a halál, vagy a Tamás kocsis.

„Persze mesélhetünk műmesét is, de a népmesék nagy előnye, hogy azok a kollektív tudattalanból jönnek, míg a műmese egy ember tudattalan érzéseit közvetíti felénk” – magyarázza a mesekutató.

Konkrét halálesetnél kerüljük a halálról szóló meséket

A halállal foglalkozó meséket mindig prevenciós céllal meséljük, gyászmunkában viszont ne mondjunk olyan meséket, amely a halálról, egy konkrét halálesetről vagy egy konkrét halottról szólnak. Inkább a gyerekben a gyászról lévő természetes tudást próbáljuk megszólítani. Mi tartozik a gyász természetes mintázatához? A veszteség, a fájdalom érzés, az elbúcsúzás igénye, rítusa, a méltóság megadása, a vigasznyújtás, a megváltoztathatatlan elfogadása, a szeretett személy elengedése, a megbékélés, és a gyászban, a veszteségben rejlő szintemelkedés lehetősége - tanácsolja Boldizsár Ildikó.

"Figyeljük meg, hogy a gyereknél hol van elakadás: nem tudja elfogadni a nagyi halálát? Nem tudott elbúcsúzni tőle? Nem tudja elengedni? Fél, vagy nem érzi a méltóságot, a szintemelkedés lehetőségét? Próbáljunk olyan mesét, leginkább sok apró epizódból álló, mágikus képességekkel bíró szereplők sorát felvonultató varázsmesét, tündérmesét választani, amelyek ezeket az elakadásokat szólítják meg a gyerekben.”

A szorongásoldásra például hatékonyak a sárkányokat, boszorkányokat, óriásokat legyőző, vagy őket megszelídítő, kezelni tudó mesehősök. De jól használható motívum a táltos ló is: a gyerekek könnyen ráéreznek saját mozgató erejükre, amely kisegíti őket a bajból. „A gyerekek tanulnak a meshősöktől, és a jó mesehős megdolgozik a boldogságáért. Egyetlen olyan mesehőst sem ismerünk, aki elméletben oldja meg a problémákat, aki csak beszél arról, hogy hogyan kellene élni” – mondja a terapeuta.