Félelmetes, ha egyedül maradunk a gondolatainkkal

A legtöbb ember nem szívesen marad egyedül a gondolataival, még akár enyhe áramütést is szívesebben ad magának, mint hogy tétlen maradjon egy amerikai pszichológiai kísérlet szerint. A magyarázat: az elménk úgy épül fel, hogy folyamatosan a környezetünkkel törődjön, és ezzel foglalja le magát.

Sokan kellemetlennek találják a tétlen egyedüllétet – ez az eredménye annak a kísérletnek, amelyet a Virginiai Egyetemen végeztek. A Timothy Wilson vezette kutatócsoport több száz egyetemistát kért meg arra, menjenek egy dísztelen, alig berendezett szobába, és ott 6–15 percen át merüljenek a gondolataikba. Megkérték őket, hogy személyes tárgyaikat, például a mobiltelefonjukat vagy a tollukat ne vigyék be.

A kísérleti alanyok egy részének azt mondták, hogy gondoljanak bármire. Másokat viszont arra kértek, hogy válasszanak témát egy előre megadott listából – például azt, hogy milyen lesz, ha kimennek enni, vagy valamit sportolnak –, és ezen gondolkodjanak el, és arra is megkérték őket, tűnődjenek el előre azon, hogyan fognak erről gondolkodni egyedül ülve a helyiségben.

A végén a kutatók arról kérdezték az alanyokat, hogy milyennek találták az egyedüllétet. A legtöbben úgy feleltek, hogy nehéz volt koncentrálni (az élmény kellemes-kellemetlen voltát egytől kilencig kellett pontozni). A résztvevők fele számolt be arról, hogy kellemetlen élmény volt, attól függetlenül, hogy a szabad vagy az előre egyeztetett témán gondolkodók csoportjában voltak – olvasható az eredményeket összegző tanulmányban, amely a Science-ben jelent meg.

Sokan erős unalomra panaszkodtak, de segít-e a dolgon a környezetváltozás? A kutatócsoport emiatt arra kérte a részt vevőket, hogy a kísérletet ismételjék meg otthon, de az eredmény hasonló maradt. Általában véve az alanyok arról számoltak be, hogy kétszer olyan szívesen olvastak vagy hallgattak zenét a „csak ülök és gondolkozom” helyett.

Sokkolás az unalom elűzésére

A kutatók a következő alkalommal még tovább lépve néhány tesztszemélynek azt ajánlották fel, hogy ha elegük van a semmittevésből, adjanak maguknak enyhe áramütést. A negyedórás gondolkodási idő alatt a 18 fiú közül 12-en, a 24 lány közül hatan döntöttek az elektrosokk mellett, annak ellenére, hogy korábban az volt az álláspontjuk, hogy inkább fizetnének, csak hogy az áramütést elkerüljék. Végül inkább elfoglalták magukat valami kellemetlennel, mint hogy semmit se csináljanak – írják a kutatók.

„Eredetileg úgy gondoltuk, hogy nem lesz nehéz elszórakoztatniuk magukat” – magyarázza Timothy Wilson a kapott eredményeket. „Adott az óriási agyunk, telezsúfolva kellemes emlékekkel, és megvan a képességünk fantáziák, történetek fabrikálására. Tényleg úgy gondoltuk, hogy a gondolkodási idő olyasvalami, amit szeretnek az emberek.” A kutató szerint a kísérletek inkább negatív eredménye azt sugallja, hogy az alanyok egyrészt unatkoztak, másrészt gondolataik kordában tartásával voltak gondjaik. „Az elménk úgy épül fel, hogy folyamatosan a világunkkal törődjön, tehát amikor nem biztosítunk semmit, amire összpontosítani tudna, akkor nem igazán tudjuk, mi a teendő” – mondja Wilson.

Segítség a tűnődéshez

Noha spontán dolog és kellemes lehet az álmodozás, sokaknak nehéz és kellemetlen helyzet, amikor többé-kevésbé kényszerítve vannak a gondolkodásra – akár a kísérleti helyzet, a kutatók kérése miatt, akár azért, mert valahol sorban állnak, és semmi más teendőjük nincs (vagy nem lehet). A kutatócsoport szerint a meditáció és más technikák segíthetnek abban, hogyan lazuljunk el és nyerjük vissza az ellenőrzést elménk fölött. Ha tudjuk, hogyan kormányozzuk kellemes irányba a gondolatainkat, és örüljünk az élménynek, akkor lehet, hogy nem fogjuk utálni, ha saját magunkra maradunk – vélekednek.

A kísérlet szerint egyesek jobban szeretnek csak úgy el-elgondolkodni az átlagnál. A kutatócsoport úgy találta, hogy a kellemesebb társaságnak tartott vagy együttműködőbb egyéniségek esetében valószínűbb, hogy akkor is jól érzik magukat, amikor csupán annyi a feladatuk, hogy gondoljanak bármire. Azok is jobban teljesítettek, akik elismerték, hogy az álmodozás boldoggá teszi őket.