Orr nőtt egy nő hátán a kezeléstől

Az őssejtek aktivizálják a csontképződésért felelős sejteket a kísérletek eredménye szerint

Nyolc évvel a Portugáliában kapott őssejtkezelése után daganatszerű növekményt távolítottak el egy amerikai nő hátából. Nyugati orvosi centrumban, engedélyezett klinikai vizsgálat keretében alkalmazott őssejtterápia korábban sosem eredményezett nemkívánatos szövetszaporulatot.

Az eredeti tudományos közlemény által néven nem nevezett, amerikai állampolgárságú nő gerincébe egy portugáliai kórházban ültették be a saját orrnyálkahártyájából kinyert, szaglóhám-eredetű őssejteket abban a reményben, hogy azok idegsejtekké alakulva elősegítik majd a páciens bénulást okozó sérülésének gyógyulását. A terápia sajnos nem használt, sőt, a beültetés helyén egyre fokozódó fájdalom jelentkezett, amely tavaly ismételt műtétet tett szükségessé az akkor 28 éves hölgynél.

Háromcentis növekmény

A sebészek a nő hátából 3 centiméter hosszú növekményt távolítottak el, amelyről a mikroszkópos elemzés kiderítette, hogy jobbára az orrban előforduló szövetek építik fel. Az orrnyálkahártyára jellemző hámszöveten kívül parányi csontdarabokat és rövidke idegcsonkokat is találtak benne, mely utóbbiak azonban nem léptek kapcsolatba a gerincvelői idegekkel.

A növekmény nem volt rákos, de „bőséges, sűrű, nyákszerű váladékot termelt”, és feltehetően ennek felhalmozódása okozta az egyre súlyosbodó fájdalmat – vélekedett a műtétet végrehajtó Brian Dlouhy, a University of Iowa Hospitals and Clinics idegsebésze, aki a különleges eset leírását a Journal of Neurosurgery című orvosi szaklapban tette közzé.

Forrás: Thinkstock

A Harvard Medical School őssejtkutatója, George Daley, aki közreműködött az őssejtkezelést fontolgató betegeknek szánt ajánlások megfogalmazásában, „kijózanítónak” nevezte a történteket, majd hozzátette: mindez ékes bizonyítéka annak, mennyire kezdetleges tudással rendelkezünk az őssejtek szövetbe épüléséről és osztódásáról.

Az őssejtekből daganat is lehet

Az őssejtek egyedülálló képessége, hogy miközben osztódnak, egyfelől fenntartják saját állományukat, másfelől számos sejttípussá tudnak fejlődni, így számos szövettípust képesek létrehozni. Különböző forrásokból különböző tudású őssejtek nyerhetők: másra képesek a korai embrióból, az elvetélt magzatokból, a köldökzsinórból vagy a születés utáni szövetekből – például a csontvelőből – származó őssejtek.

Ám miközben a jövő orvoslásának letéteményeseit látjuk az őssejtekben, tisztában kell lennünk az osztódási potenciáljuk rejtette veszélyekkel is: sosem sikerült megnyugtatóan elhessegetni azt a lehetőséget, hogy a gyógyászati céllal beültetett őssejtek esetleg rosszindulatú sejtburjánzás kiindulópontjául szolgálhatnak.

Forrás: Thinkstock

Az aggályok dacára lassan, de folyamatosan növekszik a hivatalosan engedélyezett őssejtterápiák repertoárja. Indiában például elérhető a szaruhártya felszínének helyreállítását célzó, a páciens saját szeméből vett őssejteken alapuló kezelés, az USA-ban pedig idegen donorok csonteredetű őssejtjeivel kúrálódhatnak a rászorulók. Világszerte számos kutatócsoport vizsgálja az őssejtek alkalmazhatóságát a legváltozatosabb kórképekben, a szívbetegségtől a Parkinson-kóron át a daganatokig.

Szabályos engedéllyel rendelkeztek

Miközben az akadémiai kutatóhelyek csak a legszigorúbb előírások betartása mellett szervezhetnek klinikai kísérleteket, szép számmal akadnak privát intézmények, amelyek a hatékonyságot és biztonságosságot alátámasztó kutatási eredmények, valamint hatósági engedélyek híján sem haboznak kétes őssejtkezelésekkel csábítani klienseiket. Nem egy híradás érkezett az ellenőrizetlen beavatkozások nyomán kialakuló szövetburjánzásokról, és a pórul jártak egyre többször peres úton támadják meg az inkriminált magánklinikákat. Másfelől, amikor az olasz kormány megkísérelt betiltani egy neurológiai kórképek gyógyítását ígérő, nem bizonyított hatású őssejtkezelést, a páciensek családjai – akik úgy vélték, rokonuknak használt a terápia – az utcára vonultak az eljárás védelmében.

Forrás: AFP

A jelen híradásban szereplő amerikai hölgyet a lisszaboni Hospital de Egas Monizban kezelték. Az itt dolgozó kutatócsoport teljesen szabályos engedéllyel rendelkezett az orrnyálkahártya-eredetű őssejtek felhasználására a gerincvelői bénulás gyógyítását célzó, kezdeti stádiumú klinikai kísérletben. Az orrüreg felső részeit bélelő nyálkahártya szaglósejteket és ezek idegnyúlványainak növekedését irányító-támogató segédsejteket is tartalmaz. Más csoportok is kísérleteznek az innen származó szövetmintákkal oly módon, hogy laboratóriumban izolálják a kívánt sejttípusokat, és ezeket ültetik be a páciensbe. A lisszaboni klinikán jóváhagyott protokollból azonban hiányzott ez a tisztítási lépés: ők a páciens orrnyálkahártyájának apró darabkáit közvetlenül a gerincbe ültették. Dlouhy szerint ez lehetett az oka, hogy az implantátum megőrizte nyálkatermelő képességét.

Egy százalék alatt a problémák gyakorisága

A lisszaboni csoport először 2010-ben ismertette a módszerrel elért eredményeit húsz, a gerincvelő különböző szintjein sérült és lebénult páciens kezelése nyomán. Közülük 11-nél kisebb-nagyobb fokban helyreállt az érzékelés vagy mozgás képessége, míg egy beteg bénulása súlyosbodott, egynél agyhártyagyulladás alakult ki, és négyüknél tapasztaltak kevésbé jelentős nemkívánatos mellékhatást. A klinikán azóta összesen körülbelül 140-en részesültek a terápiában.

A Wayne State University (Detroit, USA) őssejtkutatója, Jean Peduzzi-Nelson, aki saját rágcsálókísérletei alapján segített a lisszaboniaknak a műtéti technika kidolgozásában, elszomorítónak nevezi a mostani esetet, ugyanakkor megjegyzi, hogy a legtöbb orrnyálkahártya-transzplantáción átesett beteg állapota javult a megfelelő rehabilitációt követően. „A felmerült probléma gyakorisága 1 százaléknál alacsonyabb, és a kezelésen átesett páciensek közül sokaknál számottevő javulás tapasztalható” – hangsúlyozza.

A történtek mindenesetre rámutatnak arra, hogy még azoknak a betegeknek is fokozott körültekintéssel kell mérlegelniük, akik egyébként úgy érzik, már semmi vesztenivalójuk nincsen. A klinikai kísérletek sokszor csak néhány éven át követik a kezelt betegek sorsát, pedig megeshet, hogy a kellemetlen következmények jóval hosszabb idő után alakulnak ki. Fontos tehát a jövőbeni kísérleteket különösen hosszú utánkövetési idővel tervezni.