Erkölcsös-e belenyúlni egy embrió génjeibe?

Nyolc hetes emberi embrió

A korai embriók génmanipulációjához a molekuláris eszköztár készen áll, de az erkölcsi alapok ingoványosak. Sok kutató úgy gondolja, hogy az erkölcsi választóvonal ott húzódik, ahol az ember által létrehozott génmódosítások örökölhetővé válnak. Mások viszont a várható előnyöket hangsúlyozzák.

A kutatói társadalom egyhangúlag egyetért abban, hogy az emberi embriókon végzett génmanipulációs kísérleteket korlátozni kell. Afelől azonban megoszlanak a vélemények, hogy pontosan miért és hogyan van szükség a szigorú restrikciókra. Egyesek úgy vélik, hogy amint az eljárás biztonságosságával kapcsolatos aggályokat sikerül eloszlatni, fényes jövő áll az embrionális génmódosítás előtt: ha élünk vele, olyan örökletes betegségek ellen vehetjük fel a harcot, amelyekkel szemben eddig tehetetlenek voltunk. Mások azonban úgy érvelnek, hogy az embriók DNS-ének manipulálásával erkölcsi Rubicont lépnénk át, hiszen bármilyen változtatást eszközlünk is a korai embrión, az a továbbiakban átadódhat az utódnemzedékekbe.

Génszerkesztési alapok

A génszerkesztési eljárások alapjául a nukleáznak nevezett enzimek szolgálnak. Ezek az enzimek meghatározott helyen elhasítják a DNS-t, majd más enzimek közreműködésével törölnek, illetve átírnak szakaszokat az örökítőanyagban. E technikák közül a legújabb, és a jelek szerint minden eddiginél hatékonyabb a CRISPR/Cas9 néven ismertté vált génszerkesztési metódus, amely korábban csak körülményesen megoldható manipulációkat egyszeriben könnyen kivitelezhetővé tett.

Nyolchetes emberi embrió Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók a CRISPR/Cas9-t és a korábbi génszerkesztési technikákat jelenleg a testi (tehát a szaporodásban nem közreműködő) sejtek módosítására használják. A kaliforniai Sangamo BioSciences cég például azzal kísérletezik, hogy egy régebbi, ún. cinkujj-nukleázokon alapuló eljárással eltávolítja a fehérvérsejtekből a HIV kötődéséhez, s így a vírusfertőzéshez szükséges receptorfehérje génjét.

Petesejtek módosítása

Ez idáig rendben is volna; az aggályok inkább a megtermékenyítetlen vagy megtermékenyített petesejtek módosítása körül összpontosulnak. Ezek a beavatkozások ugyanis érintik az ún. csíravonalat, vagyis a leendő ivarsejtképző sejteket is, s ennek folytán elvben korlátlanul továbbörökíthetők az utódokra.

A Nature márciusi számában a Sangamo elnöke, egyben a washingtoni székhelyű Regeneratív Orvostudományi Szövetség első embere, Edward Lanphier – több rangos kollégájával együtt – arra szólítja fel a tudósokat, hogy tartózkodjanak az emberi embriók akár csupán kutatási célból végrehajtott módosításától is. A szerzők arra figyelmeztetnek, hogy az e téren végzett bárminemű munka könnyen „nem terápiás célú manipulációkba” – tegyük fel, a születendő gyermek szeme színének megváltoztatásába – torkollhat, s egy ilyesfajta „etikai kihágás” olyan széles körű felháborodást váltana ki, hogy a közvélemény egyhamar a testi sejtek génmódosításának tilalmát is kikövetelné. Ez pedig senkinek nem áll érdekében, aki ezen a területen dolgozik.

Mesterséges megtermékenyítés Forrás: AFP/Science Photo Library

Lanphier és munkatársai ellenérzéseiket mélyebb, kevésbé gyakorlati síkon is megfogalmazták. „Emberek volnánk, nem génmódosított patkányok, és hitünk szerint a génszerkesztés kiterjesztése az emberi csíravonalra alapvető erkölcsi kérdéseket vet fel” – írják.

Megengedőbb álláspontok

George Church, a Harvard Medical School (Boston, USA) genetikusa azok közé a tudósok közé tartozik, akik a megengedőbb álláspontot képviselik. Szerinte a moratóriumot csak addig indokolt fenntartani, amíg mindennemű biztonságossági kérdés megoldódik, és általános egyetértés alakul ki afelől, hogy a dolog rendjén való.

Church az egyik szerzője annak a cikknek, amely a Nature-kommentárra reagálva a másik vezető tudományos folyóiratban, a Science-ben jelent meg, és amely ugyanazokat a morális kérdéseket feszegeti – együtt tárgyalva őket az eljárásban rejlő gyógyítási potenciállal.

Új mutációk létrehozásának veszélye

Az egyik fő biztonságossági aggály az, hogy a nukleázok esetleg olyan helyeken is génmutációkat idézhetnek elő, amelyek nem szándékolt célpontjai a módosításnak, s így ugyan meggyógyíthatnák a megcélzott betegséget, ám közben „balkézről” előidézhetnének egy másikat. Church szerint az állatokon végzett génszerkesztési kísérletek ki fogják deríteni, valóban fennáll-e ez a veszély, s ha igen, miként lehet elkerülni.

Saját kutatócsoportjával például sertésembriókban szerkesztik az immunrendszer bizonyos génjeit azzal a szándékkal, hogy az ily módon „humanizált” disznókból a kilökődés veszélye nélkül lehessen szerveket átültetni a rászoruló emberi betegekbe.

A biztonságossággal kapcsolatban további tapasztalatokat szerezhetnek a kutatók az emberi testi sejtek módosításával, egyebek mellett a korábban említett, a Sangamo által végzett fehérvérsejt-génszerkesztési kísérletből, amelyet HIV-fertőzött pácienseken végeznek.

Mesterséges megtermékenyítés, lombik program, IVF Forrás: AFP/Science Photo Library

Védelem a ráktól és más betegségektől

Church nem lát alapvető problémát a csíravonal módosításában. Véleménye szerint a testi sejteken végzett hasonló beavatkozás épp olyan mesterséges, ha úgy tetszik. Ő az embrionális génszerkesztés esetét hasonlónak tartja az in vitro megtermékenyítéséhez, amelyet szintén egész addig hevesen ellenzett a közvélemény, míg ki nem derült róla, hogy teljesen biztonságos.

Hasonlóan vélekedik a Nobel-díjas genetikus, Craig Mello, a University of Massachusetts (Worcester, USA) professzora.

„El tudok képzelni egy olyan távoli jövőt, ahol a csíravonal szintjén szerkesztett gének megvédik az embereket a ráktól, a cukorbetegségtől és egyéb időskori nyavalyáktól. Addig is, nem látom okát, miért ne használnánk az asszisztált reprodukciós programokból származó számfeletti embriókat, vagy az embrionális őssejteket kutatási célokra” – nyilatkozta.

Legmegfelelőbb embriók kiválogatása

Lanphier ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy rendszerint még a betegségokozó géneket hordozó párok esetében is akadnak olyan „szerencsés” embriók, amelyek nem tartalmazzák a hibás génkópiát. Szerinte a rendelkezésünkre álló technológiát inkább arra kellene felhasználni, hogy e magas kockázatú párok – természetesen in vitro létrehozott – embriói közül, genetikai szűrés segítségével kiválogassuk a legmegfelelőbbeket, s ezeket ültessük be az anyaméhbe.

„Szinte mindig akad alternatív megoldás” – utal arra Lanphier, hogy egy effajta embrió-válogatás helyettesíthetné a végleges genetikai módosítást.

Távoli még a konszenzus

Church ellenvetése a Lanphier által felvetett alternatívával szemben az, hogy azokban az esetekben, amikor egynél több gén felelős a betegség kialakításáért, a legtöbb embriót sajnos el kell dobni – és egyre több olyan betegséget ismerünk, ahol ez a helyzet. A génszerkesztés használatával azonban még az ilyen komplex problémákkal küzdő pároknak is volna esélyük egy egészséges embrióra.

Mindenesetre nagyon időszerű volna összehívni a terület szakértőit egy konszenzuskereső konferenciára, ugyanis több, nevének elhallgatását kérő tudós is jelezte a Nature hírrovata munkatársainak: tudomásuk van olyan, jelenleg elbírálás alatt álló közleményekről, amelyek már a technika gyakorlati alkalmazásáról számolnak be.